M. Kácsor Zoltán: Utazás Dínomdánomba PDF Nyomtatás E-mail
Írta: M. Kácsor Zoltán   
2018. november 15. csütörtök, 18:45

 

Részlet a Zabaszauruszok első könyvéből

Rilex, a tirex a Dínódombok egyik távoli barlangjában élt, Dínópia világának eldugott kis zugában. Rettenetes méretű fogaival és vérszomjas ábrázatával olyan ijesztőnek tűnt, hogy senki sem mert a közelébe menni. Egyedül Kunyi, a keselyű barátkozott vele, aki Rilex szájában lakott.

Az apró madár azért költözött oda, mert úgy hallotta, hogy egy átlagos tirannoszaurusz rex megállás nélkül húst zabál, és a fogairól mindig ínycsiklandó kolbász-, szalámi- és sonkafalatkák csüngenek. Rilex azonban nem tartozott az átlagos tirexek közé.

– Már megint oszladozó békacomb az ebéd! – zsörtölődött legtöbbször a kis keselyű, mert Rilex bizony igen kevés húst evett, így aztán Kunyi is sokszor éhen maradt. – Igazán leteríthetnél végre egy megtermett triceratopszot, mint a többi normális tirex! – unszolta ilyenkor Rilexet.

De a tirex hajthatatlan volt. Ő inkább hatalmas kertet épített, ahová zöldségeket, gyümölcsfákat és szőlőt ültetett.

– Már megmondtam neked, Kunyi – oktatta a kis keselyűt –, hogy ha nálam laksz, be kell érned döghússal vagy szőlővel, almával meg mogyoróval. Mert én még egy légynek sem szeretnék ártani.

Kunyinak rá kellett döbbennie, hogy pechére a világ talán egyetlen békés tirannoszaurusz rexének a szájába költözött. Ahhoz azonban már túl lusta volt, hogy kiköltözzön onnan. Pedig Rilexszel, a tirexszel más gond is akadt: mindennap legalább kétszer elsírta magát bánatában.

– Miért nem barátkozik velem a többi dinoszaurusz? – búslakodott ilyenkor.

– A hatalmas és félelmetes fogaid miatt! – jött Kunyitól a válasz.

– De hát mit csináljak, ha egyszer ekkorára nőttek?

– Olyan keveset eszel, hogy akár ki is húzhatod őket! – jelentette ki a kis keselyű. – Ha nem lenne fogad, biztos nem félne tőled senki. – Azzal bevágta maga mögött az ajtót, pontosabban Rilex száját.

Kunyi persze mérges volt a tirexre, de csak viccből mondta az egészet. Rilexnek azonban szöget ütött a fejébe a gondolat. A hatalmas tirex egy nap aztán nekiveselkedett, és tényleg kihúzott párat a félelmetes fogai közül. Ezután a közeli Tirexláb nevű tavacskába pillantott, amit olykor-olykor mosdótálnak és tükörnek is használt, a tó tükréből pedig egy sokkal barátságosabb tirannoszaurusz rex mosolygott vissza rá. Rilex örömében azonnal útnak akart indulni, hogy kevesebb foggal végre barátokat szerezzen. Mindjárt el is kezdett csomagolni: elővette hatalmas, krokodilbőr táskáját, és több napra elegendő zöldséget, gyümölcsöt, no meg oszladozó békacombot pakolt bele. Reggel azonban meglepetten tapasztalta, hogy a kihúzott fogai helyébe újak nőttek.

– Ez rémes! – kiáltott fel. – Elfelejtettem, hogy a tirexeknek mindig újranő a foguk!

– Akkor talán csiszold le őket – adott újabb tanácsot Kunyi, akinek már kezdett megfájdulni a füle a sok sírás-rívástól. – Ekkora melák létedre ennyit bömbölni…

A következő hetekben Rilex szinte mindent megtanult a fogászmesterségről. Robusztus tirexfogai azonban mindennek ellenálltak: nem fogott rajtuk a fúrás, a faragás, a csiszolás, a törés, de még a radírozás sem. Végül feladta a küzdelmet, bánatában kiült a Tirexláb-tó partjára, és újra sírva fakadt.

– Soha nem lesznek barátaim!

– Hát én már senki vagyok? – kérdezte felháborodva Kunyi.

– Ne haragudj, kedves Kunyi, de én dinoszaurusz barátokat is szeretnék!

Kunyi éppen valami olyasmit akart válaszolni, hogy „Én is sok mindent szeretnék, de hát…”, de hát egyszerre a torkán akadt a szó. Néhány méterre tőlük ugyanis egy idegen dinoszauruszt pillantott meg. Márpedig idegen dinoszauruszok évek óta nem tették be a lábukat a kertjükbe. Sőt az igazat megvallva, ismerős dinoszauruszok sem. Kunyi önfeledten kiáltott oda Rilexnek:

– Tessék, itt egy dínó, akivel barátkozhatsz!

 

  

 

Az ismeretlen dinoszaurusz egy velociraptor volt, és legalább olyan keservesen zokogott, mint Rilex.

– Minden dinoszaurusz bőgőmasina!? – jegyezte meg Kunyi.

Rilex azonban időközben abbahagyta a sírást, és leintette a kis keselyűt.

– Maradj csöndben! Végre van egy vendégünk, nem szeretném elijeszteni!

Majd óvatosan odasétált a velociraptorhoz, és megkopogtatta a hátát.

– Szia! Tudunk valamiben segíteni? – kérdezte tőle.

Rilex azt hitte, hogy a raptor hanyatt-homlok elmenekül, amikor meglátja őt, de nem így történt. A jövevény egyszerűen csak a fogaira mutogatott, és bőgött tovább. Rilex úgy meglepődött, hogy kivette a szájából Kunyit, és összenézett vele.

– Na lássuk csak, mi itt a probléma – mondta aztán, és kinyitotta a bömbölő velociraptor száját. – Aha! Lyukas a bal felső négyesed – állapította meg. – Na, ne bánkódj, ezen könnyen segíthetünk!

Azzal elrohant, és nemsokára egy óriási harapófogóval tért vissza. Megragadta vele a velociraptor bal felső négyesét, és egyetlen határozott mozdulattal kirántotta. Ezzel azonban még nem volt vége a mókának. Rilex ugyanis így kiáltott fel:

– Nini, még egy lyukas fog!

A raptornak annyi ideje sem maradt, hogy azt mondja, aú!, a lelkes tirex máris kikapta ezt a fogat is. Majd még egyet és még egyet. Órákon át keményen dolgozott, mire végre valamennyi szuvas fogat sikerült eltávolítania. Akkor leült egy nagy sziklára, és megtörölte a homlokát.

– Készen vagyunk – jelentette ki.

Kunyi, aki addig a tirex szájából kikönyökölve csöndben figyelte a munkálatokat, egykedvűen megjegyezte:

– Igazán szép munka volt, Rilex! Ha jól láttam, összesen két fogat hagytál szegénynek. Az pont elég lesz neki, hogy füvet legelésszen.

A feldagadt képű velociraptor mintha csak most értette volna meg, mi is történt vele. Talpra szökkent, és hosszú karmaival kotorászni kezdett a nemlétező fogai között.

– Mih hehhél?! – kiáltotta idegesen. – Héh hogah hagyhál a hámhan?!

Rilex értetlenül nézte a hadonászást, majd odasúgta Kunyinak:

– Az az érzésem, ez a velociraptor erősen beszédhibás. Te érted, mit mond?

– Ha neked is kihúznák a fogaidat, téged sem lehetne érteni – válaszolta Kunyi. – De mintha azt mondta volna, hogy „Mit tettél?! Hét fogat hagytál a számban?!” Ami nem vall túl nagy észre, hiszen az előbb mondtuk neki, hogy csak két foga maradt. Úgy látszik, még a számokat sem ismeri.

A velociraptor erre a megjegyzésre aztán még hevesebb integetésbe kezdett.

– Hudom, hogy nem héh, hanem héh, he hontár hogáh! Jaj, hegény hejem, mosh mih csináljah? Én nem növényehő, hanem húsehő dínó hagyoh!

Az újabb érthetetlen huhogás után Kunyi már fordította is a raptor beszédét:

– Azt mondja, tudja, hogy nem hét, hanem hét. Mondom, hogy tökkelütött. Azonkívül kontár fogásznak nevezett téged, és most nem tudja, mihez kezdjen a félelmetes fogai nélkül, mert ő nem növényevő, hanem húsevő dínó, ami igaz lehet…

Rilex és Kunyi leültek a Tirexláb partjára a keservesen sírdogáló velociraptor mellé, és azon tűnődtek, hogyan varázsolhatnának a pórul járt raptor szájába új fogakat.

 

Kecskés Judit rajzai

Módosítás dátuma: 2018. november 15. csütörtök, 18:57