Fellinger Károly: A birsalmafa

 

Részlet az Ilka vára című könyvből

Hiszitek vagy nem, élt egyszer Hidaskürtön egy szegény legény. Amennyire szegény volt, annyira öntelt is. Fűnek-fának elbeszélte, hogy ő királynak született. Nevettek is rajta a szülei. Így hát nem csoda, ha elment hazulról, világot próbálni.

Hét nap, hét éjjel mendegélt, s úgy elfáradt, hogy ledőlt megpihenni egy birsalmafa alá. Hát azon a fán csak egyetlen gyümölcs virított. Az öntelt legény fáradt volt ugyan, mégis fölkelt, és leszakajtotta.

Egek ura! A birsalma kiugrott a kezéből, és gurulni kezdett. Hej, rögtön megfeledkezett a legényke a fáradtságról, szaladt a birsalma után. Gurult, gurult a birsalma. Mire utolérte volna a legény, a birsalmát fölkapta egy öregasszony, aki a kulipintyója előtt álldogált.

– Adj isten, öreganyám! – szólt a legény. – Úgy tudom, az a birsalma, amit a kezében szorongat, az enyém.

– Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál – válaszolt az öregasszony. – Majd én kompótot készítek ebből a birsalmából, de olyat, hogy attól még a király is megnyalja mind a tíz ujját. Addig is vágj fát, hozz vizet, és javítsd meg a kulipintyóm tetejét!

A legény, maga sem értette, miért, de nem tudott tiltakozni. Nekiállt fát vágni, vizet hozott, megjavította a kulipintyó tetejét. Közben állandóan a birsalmakompótra gondolt, amitől a király is megnyalná az ujjait.

Másnap azt mondja a legénynek az öregasszony:

– Jól dolgoztál, gyere be, egyél birsalmakompótot.

 

 

A legény belépett a házba. Uram atyám! Hát nem kulipintyó volt az belül, hanem egy gyönyörű kastély. Tágas termek, csodálatos bútorok, színarany kakukkos órák pompáztak a belsejében. Ráadásul az első szobában az asztal szinte rogyadozott a jobbnál jobb falatoktól. A legény leült az asztalhoz, és csak úgy tömte magába a sok finomságot. Amikor jóllakott, akkor vette észre, hogy az egyik széken egy királylány ül. A lányt birsalmaillat lengte körül. Odalépett hozzá. A királylány egy üvegtálkát tartott a kezében, ami színültig volt aranysárga birsalmakompóttal. A legény felé nyújtotta. Az örömmel vette el, és a színarany kiskanállal az utolsó cseppig kikanalazta. Éppen meg akarta dicsérni, hogy milyen ízletes volt, amikor a királylány eltűnt, és helyén az öregasszony ült. A kastély kulipintyóvá változott vissza, szegényes bútorzattal.

A legény azt hitte, kápráznak a szemei.

Ráadásul a kulipintyó hirtelen recsegni-ropogni kezdett, egy pillanat alatt bedőltek a falai, s a tetőzet is omlásnak indult.

A legényke megragadta az öregasszony kezét, és az ajtó felé húzta:

– Jöjjön gyorsan az udvarra, öreganyám, mert mindketten itt veszünk!

A nyanya azonban a szemébe nézett, és nagy nyugalommal felelte:

– Ha megcsókolsz, kimegyek veled.

A legény nem hitt ugyan a fülének, de gondolkodni se volt ideje. Behunyta a szemét, gyorsan megcsókolta az öregasszonyt és kirántotta az ajtón.

Abban a pillanatban nagy robajjal leszakadt a kulipintyó teteje.

A legény csak kint nyitotta ki a szemét. Hát akkor látja, hogy a kulipintyó helyén megint a gyönyörű kastély áll, s a lány, akinek a kezét huzigálja, a birsalmaillatú királykisasszony.

– No, ezt most már nem hiszem el csak úgy! – kiáltott fel a legény.

Gyorsan bement a lánnyal a kastélyba, hogy meggyőződjön, nem változik-e ott megint öregasszonnyá.

A lány nem változott át, hanem a nyakába borult, és elmesélte, hogyan változtatta őt egyszer egy boszorkány öregasszonnyá, mert a boszorkány kertjéből megevett egy birsalmát. Az átok pedig csak úgy oldódhatott fel, ha megcsókolja egy fiatal legény, aki nemcsak a birsalmát szereti, hanem a birsalmakompótot is.

Így aztán megnyugodott a legény. Tetszett is neki a szépséges királylány. Hát még mikor eszébe jutott, hogy ő királynak született! Azonnal megkérte a királylány kezét. A lány pedig már alig várta, hogy igent mondjon.

Az esküvő pazar volt és fényes, a menyasszony csodaszép, a vőlegény kényes.

Eddig szól a mese, nem volt igaz fele se.

 

Schall Eszter rajzai