– Kifli, mit kérsz karácsonyra? – szólt Bibi a kutyájához egy decemberi reggelen.

– Virslit kérek! – vágta rá rögtön Kifli kutya, aki mindig a legjobbra gondol. Bibit ez a válasz kicsit meglepte, az igazat megvallva kicsit sértette is.

– Tudod te egyáltalán, mi az a karácsony? – mondta méltatlankodva, de aztán megbékült. Mert hát miért is haragudjon a kutyájára az ember éppen karácsonykor!

Kifli csak nézett a kislányra ábrándosan – talán máris a virslire gondolt –, Bibi viszont szívesen elmagyarázta neki az ünnep lényegét.

– A karácsony három napig tart. Az elején a Jézuska ajándékot hoz mindenkinek, mert szülinapja van, aztán meg finomakat eszünk. A lényeg, hogy a Jézuskától kell kérni az ajándékot.

– Miért, a Jézuska is a piacon dolgozik? Árus?

– Nem, nem, dehogy! Ő egy kisfiú, aki nagyon régen Betlehemben született egy jászolban tehenek meg birkák között.

– Akkor hogyhogy mindenkinek ajándékot hoz? Mindenkit ismer? Engem is? Melyik kutyával volt a futiban? Nem emlékszem! – ráncolta a homlokát Kifli.

– Na látod! Erre mondják azt, hogy csoda. Mindenesetre hoz neked virslit karácsonyra, ez biztos.

– Nem lehetne inkább most? Mondjuk azonnal?

– Nem, nem. Most elmegyünk és veszünk fenyőfát.

És még mielőtt Kifli nagyon fújjogni kezdett volna a fenyőfa szó hallatán, Bibi határozottan kijelentette, hogy az ajándékozás csakis a fenyőfa feldíszítése után következhet. Ahhoz pedig előbb meg kell venni a fát. Vagyis indulás a fenyőfapiacra, mert a fa hazacipeléséhez Bibinek nagy szüksége van Kifli segítségére.

A kutyus még duzzogott egy darabig, de amikor Bibi megemlítette, hogy ha marad idejük, a vásárlás végén esetleg kiflit és kolbászt is vesznek, egészen megvigasztalódott, és már

sokkal vidámabban indult útnak.

A piacon aztán mindent beszereztek, kiflit, kolbászt, karácsonyfát, sőt még karácsonyfadíszt is, amit Kiflinek majd nem szabad megrágnia – ahogy a fát sem szabad feldöntenie –, meg persze szaloncukrot.

Hazaérve aztán Bibi nekilátott, hogy feldíszítse a fát, Kifli meg elaludt.

Amikor fölébredt, már szenteste volt.

– Kifli, ébredj! Itt a karácsony! – kiáltozott Bibi nagy vidáman a csillogó-villogó, gyertyáktól és szaloncukroktól roskadozó karácsonyfa mellett. – Itt jár a Jézuska, és te aludtál, észre sem vetted! De nézd csak, mit tett neked a fa alá!

– Virslit! – rohant a karácsonyfához Kifli kutya, amikor csengettek.

Kifli megdermedt.

– Csak nem a Jézuska jött vissza a virsliért?

– Ugyan, dehogy! Valaki más lesz az, nézzük meg!

Mindketten az ajtóhoz szaladtak. Bibi kinyitotta, s egy hatalmas, fekete macska állt előttük piros bársonybőrönddel a mancsában.

– Jó estét! – így a macska. – Madame Lou Lou de la Lardon vagyok. Az éjféli expresszel érkeztem egyenesen Párizsból. A hirdetésre jöttem.

– Miféle hirdetésre? – nézett össze Bibi és Kifli kutya. – Ó, a hirdetésre! – mondták aztán szinte egyszerre a homlokukra csapva. – Amit még novemberben adtunk fel! Hát persze!

– Egészen pontosan tudom idézni, ha óhajtják – folytatta a macska nyugodt, de kissé kimért hangon. – Így szólt: Kedves, vidám falkánkba új tagot keresünk egy nyugodt macska személyében. Szállás, étel és simogatás van bőven. Jelige: Kalandorok kíméljenek! Pontosan ez állt a múlt csütörtöki Paris Match apróhirdetési rovatában. Nos, itt vagyok! Meg tudnák mutatni, kérem, az említett szállást és az ételt?

Bibi és Kifli nagy igyekezetükben egymás lábát taposva tessékelték be Madame Lou Lou macskát a szobába.

– Tudod, csak finoman! – súgta Kifli fülébe sziszegve Bibi. – Ha nagyon rámenős vagy, kaphatsz egy körmöst az orrodra! Látod a körmeit?

– Igen! – válaszolt Kifli farkcsóválva. – Gyönyörű! Nagyon örülök! Jobban örülök Madame Lou Lounak, mint a karácsonynak!

– Jobban, mint a virslinek? Kifli, beteg vagy?

– Ó, a virsli! – Kifli máris sarkon fordult, odanyargalt a karácsonyfához, és hamarosan egészen belefeledkezett az ajándékcsomagok kibontásába.

– Parancsoljon, Madame! Remélem, megfelelő lesz az ön számára – mutatott Bibi egy szép, kockás takaróval bélelt kosárra a radiátor mellett. – Azonnal szervírozom a vacsorát!

– Köszönöm!

S a macska belegömbölyödött a kosárba, mintha mindig is abban lakott volna.

Bibi a konyhában egy porcelántálkába öntött egy kevés macskatápot, és bevitte az új lakótársnak. Lou Lou dorombolva enni kezdett, és egy szót sem szólt.

Bibi ezután magának is elkészítette az ünnepi sonkás kiflijét extra sajttal. Mert igenis, karácsonykor mindenki egye azt, amit legjobban szeret. Ő a sonkás kiflit szereti legjobban sajttal. Aztán persze mind a hárman eszegettek még egy kicsit a mézeskalácsból is – hiszen a karácsony nem lehet mézeskalács nélkül! –, s már csak az ajándékbontás volt hátra.

Hogy melyik volt a Jézuska legjobb ajándéka ezen a szentestén, azon majd ráérnek töprengeni holnap este. Még akkor is karácsony lesz.

 

Horváth Ildi rajza