Z. Németh István: Aranyeső, ezüsthó

 

Irány észak!

 

Ha jön a tavasz, véli Mimi,

a hóemberek északabbra költöznek.

Csupán pár jégcsapot

csomagolnak be az útra.

Hátukra kapják hűtőzsákjukat,

felcsatolják a sítalpat,

és irány észak.

Aki otthonfelejti az iránytűjét,

könnyen pórul járhat.

Ha nem tűnik fel neki idejében,

hogy a jegesmedvék

csak nagyon ritkán viselnek ormányt,

nem trombitálnak és agyaruk sincsen,

könnyen és alaposan megizzadhat.

Ezer csepp hóhomlokon

végigfolyó verejték már komoly

súlyvesztéssel járhat.

Hát vigyázat!

 

                  

 

Mimi a csúszdán

 

A csúszda egy

lesiklásra tervezett

szerkezet.

Van hozzá létra,

mely azért jött létre,

hogy fokról fokra lépve

érj a tetejére.

És onnan „sutty!”,

mint a pinty.

Ha „zutty!”,

netán „reccs!”,

esetleg „placcs!”,

akkor baj van.

 

Először nem éppen,

később már fenéken,

aztán hanyatt hátrafelé,

kezed tartva magad elé,

körbe-körbe mogorván,

lazán, aztán megunván

oldalvást és vigyorral,

bátor szemmel és orral,

hónaljon és hajfonaton,

legvégül meg nagyon-nagyon

szélsebesen – gyorsvonaton.

 

Furcsaságok

 

A tábla letörli a hetest,

elbújik a táskád, hogy keresd,

megoldja magát a feladat,

mond engem a vers, de elakad.

 

Felesik a tollam a padra,

aki siet, le van maradva,

alaposan mosok én kezet,

de le nem jön a sok ékezet.

 

Lassan futok, mint a moly oson,

de hanyatt esem a folyosón,

nevetek: szemem könnytől ragyog.

 

Nem kérdeznek, de én felelek,

rám szólnak, hogy ébredj fel, Elek,

Pedig én Szabó Ödön vagyok.

 

Papp Anikó Míra rajzai