Folyók, tengerek, óceánok 4. rész - Végtelen vizeken

 

Az ember nem mindig barátkozott a hatalmas vizekkel, az óceánokkal és tengerekkel. Volt, hogy borzadt, rettegett, félt tőle. S volt is rá oka. Hiszen hosszú időbe telt, míg megtanult az örökké mozgó, nagy vízfelületeken közlekedni, kiismerte a tengerek sokféle arcát, a tomboló viharokat, tapasztalatokat szerzett a mélyükben élő furábbnál furább lényekről.

Szörnyű élmény lehetett például, amikor a Földközi-tenger elfoglalta a mai medrét. Mert nem mindig volt ám ott tenger! Hanem csak betört a víz a mélyen fekvő helyre egyszer a Fekete-tenger felől, másszor a gibraltári sziklákat elsöpörve az Atlanti-óceánból. Csupán a magas hegyek csúcsa emelkedett ki aztán szigetként, a többit elöntötte a víz. Az emberek pedig, akik addig szabadon kóboroltak ezen a mélyföldön, ha átvészelték a betörő áradat rémületes napjait, visszahúzódtak a magasan fekvő helyekre, és rettegve gondoltak a hatalmas vízre, amely elnyelte az otthonukat. Eszükbe sem jutott, hogy hajózzanak rajta.

 

Az első hajósok

Aztán mégiscsak nekiindultak az első felfedezők. Az első hajók az úszó fatörzsek voltak.  Hiszen nem volt nehéz megfigyelni, hogy sodorja az örökké hullámzó víz a kidőlt fatörzset egyik partról a másik felé. És a legmerészebbek némelyiken próbautat tettek. Majd több fatörzs egymáshoz erősítésével tutajt építettek, amely már sokkal inkább megfeküdt a vízen, s biztonságosabban lehetett rajta állni. Hamarosan kitalálták hozzá az evezőt is, amellyel kormányozni tudták járművüket, s nemcsak sodortatták magukat a hullámokkal. Így haladt előre lépésről lépésre a hajóépítés tudománya, a nagy és mind bonyolultabb vízi járművek felé.

 

  

 

Az első igazi hajósok

A nyílt tengerre először a föníciaiak merészkedtek ki. Korábban az egyiptomiak még csak a part mentén hajózgattak bárkáikon szigetről szigetre a Földközi-tengeren. A föníciaiak viszont már igazi hajókat építettek hatalmas cédrusfenyőkből. Országukban – a mai Libanon és Szíria területén – akkoriban még nagy cédruserdők borították a hegyeket. A cédrus pedig a hajóépítés legkitűnőbb fája mindmáig. A föníciaiak ebből faragták ki a hajó tőgerendáját, s a tőgerendába ékelték bele a bordákat, hozzárögzítették az árbocot, a bordákra pedig palánkot szegeztek. A hajók alapja ma is ez: tőgerenda–borda–palánk. Még az atomhajók is így épülnek.

 

A kísértethajók

Minden tudás és tapasztalat ellenére a hajózás a tengereken sokáig életveszélyes vállalkozás volt. Rengeteg hajó felborult a viharban, léket kapott s elsüllyedt, kalózok támadásának esett áldozatul, vagy egyszerűen csak nyoma veszett. Nagy ritkán aztán megtörtént az is, hogy korábban, évekkel azelőtt elveszett vitorlás egyszer csak előkerült. Újra feltűnt a végtelen vizeken, legtöbbször persze roncsként, összezúzottan, fedélzetén a néhai legénység csontvázaival. Az efféle hajókat nevezi a hajósnép kísértethajóknak.

 

  

 

Tudtad?

A leghíresebb kísértethajó a Fannie Wolston nevű amerikai vitorlás volt. Fát szállított Kanadából, amikor 1891-ben léket ütött rajta egy szörnyű vihar. Legénysége mentőcsónakokba szállva megmenekült, de a hajó elsüllyedt. Viszont évek múltán is többször látták felbukkanni az óceán legkülönbözőbb részein. Kiszámították, hogy végső elsüllyedéséig 10 év alatt több mint 10 ezer kilométert kóborolt gazdátlanul az óceánon.