Várról várra - Likava

 

A Vág folyó partján, Rózsahegy városával szemközt magasodik Likava vára egy meredek kősziklán. Királyi vár volt egykor, a Lengyelországba vezető utat védte több más liptói erősséggel együtt. Amint a régi időkben a várak általában, Likva is sokszor cserélt gazdát, adták-vették, ajándékozták a hozzátartozó nagy birtokkal együtt a királyok és nagyurak, akárcsak manapság a jól jövedelmező vagy éppen csődbe ment nagy vállalatokat, gyárakat szokás.

Likavát még a husziták is elfoglalták egyszer egy időre. Tőlük Mátyás király vette vissza, aki maga is szívesen tartózkodott a falai között a szép és vadban gazdag vidéken. A várat és birtokait fia, Corvin János gondjára bízta. Utolsó fénykorát Likava akkor élte, amikor Thököly István vette meg, és húsz évig a családja tulajdona volt. Ezután egy császári generális elfoglalta és félig leromboltatta. Innentől fogva sorsa a lassú enyészet lett. Ma is csak rom, bár az egyik tornyát az utóbbi években helyreállították, és kiállítás látható benne a várról.

 

 

Sok száz esztendeig ügyelte a tájat Likava vára a Vág folyó partján, Liptóban. Ha egy hajdani várúr jól kihajolt a vártorony ablakán, akár a Vág fénylő vizében is nézegethette magát. Egy forgalmas hegyi utat védett. Kereskedők és katonák, erdővágók, juhnyájak és bányászok, parasztok és urak, lovasok és gyalogosok jöttek-mentek rajta Lengyelország és Magyarország közt. Néha szegénylegények, afféle betyárok is fel-felbukkantak a sötétzöld fenyők sűrűjében. Járt erre még maga Jánošík is, ha hihetünk a régi legendának. De amikor Jánošík itt kalandozott, akkor már düledezni kezdett a vár.

Pedig mily gazdagság kincsestára volt egykor Likava vára! Némelyik urasága azonban könnyelműen szórta a pénzt. Könnyelmű, mulatós ember volt Illésházy György uram is, szórta a pénzt derűre-borúra, s mikor már nem maradt egy megveszekedett petákja sem, kölcsönért fordult a gazdag Thököly Istvánhoz. Ez a Thököly István – ellentétben az akkori nemes urakkal – nem annyira vérrel, harccal szerezte a vagyonát, mint inkább ügyes kereskedéssel. Bort szállított Lengyelországba, tehéncsordát hajtatott Nürnberg városába, posztót hozott be Krakkóból, sőt Máramarosból. Végül is se szerit, se számát nem tudta erdeinek, rétjeinek, juhainak, szőlőtöveinek, tömött raktárainak.

A vagyont őrizni kell, őrzéshez, tekintélyhez várkastély szükséges. Addig kínálta a kölcsönöket Illésházy Györgynek, amíg Thököly-kézre nem került Likava vára. Fényes otthonná varázsolta Thököly István Likava várát. Illatos kertté vált valamennyi poros várudvar, ötven ölnyi mély kútja leért a Vág folyó szintjéig, vízvezetékét bástya erősségűvé építették. És a várban mennyi kincs!

De hát minden gazdagságnak vége szakad egyszer, a gazdag életnek is. Elhunyt Thököly István, a nagy hatalmú, országosan tisztelt gróf, s maradt a várban ifjú gyermeke, a kis Thököly Imre. Tizenhárom éves volt ekkor. A várra pedig megfájdult a foga Heister generálisnak, a császári fővezérnek. Ostrom alá fogta Likavát, s ádázul lövette. Dörögtek az ágyúk, csattogtak a muskéták, az ostromlók már a kapukat döngették, fogyott a várnép.

– Menekülnöd kell, kisuram! – zörgette fel félálmából az ifjú Thököly Imrét a várnagy. – A generális emberei holnapra benyomják a főkaput, elfognak téged, Bécsbe visznek túszul a császári udvarba!

– És ha magam állok élére a védőseregnek? – kérdezte az ifjú.

– Nem teátrum ez, kisuram, hogy csak szavalj benne – felelte a várnagy –, hanem emberirtó csata. Szégyen ide, szégyen oda, lányruhába bújtatunk, s abban csempészünk át az ostromlók gyűrűjén!

Hiába tiltakozott volna az ifjú Thököly Imre, hogy így kell megszégyenülnie, már hozták is a kis szoknyát, réklit, fejkendőt, s titkos alagúton, hátsó ajtón megszöktették a saját kastélyából. Így menekült meg a császári fogságtól Likaván a későbbi fejedelem, Thököly Imre. A várat idővel visszaszerezte, de a drága kincsek bezzeg Bécsbe kerültek. Ma is ott látható belőlük néhány a bécsi vár kincseskamrájában.

 

Szombathy Viktor nyomán

 

 

 

Kérdezz!

Miért volt fegyvere a marhapásztoroknak?

Mert őrzés és terelés közben a csordát meg kellett védeni a rablóktól és a ragadozó állatoktól. Míg az állatokat a nyugat-európai piacokra elhajtották, sokféle veszedelemnek voltak kitéve. Mivel a marhapásztorok jártasak voltak a fegyverforgatásban, a török háborúk idején katonának is szívesen felfogadták őket. Ők voltak a hajdúk. A magyarországi legelőkön nevelt szürke marha évszázadokon keresztül keresett és fontos árucikk volt a nyugat-európai városokban. A jószágot nagy csordákban hajtották a pásztorok a bécsi, velencei és nürnbergi piacokra. Az előkelő magyar főúri családoknak jelentős bevételeik származtak a marhakereskedelemből.

 

Tudtad?

Thököly Imre Késmárkon született. A késmárki várat és uradalmat dédapja szerezte, aki még csak marhakereskedő (tőzsér) volt Nagyszombatban, ám annyira gazdag, hogy még a császári udvarnak is gyakran hitelezett pénzt. Szolgálataiért kapta a császártól a nemességet. Imre unokája mégis egész életében ellenségesen állt a bécsi udvarral szemben. Hiszen apját is a császári seregek ostroma alatt veszítette el. Anyja kétéves korában halt meg, így ifjúként teljesen árván maradt. Alig 23 éves volt, amikor a kuruc hadak főgenerálisává választották. Felső-Magyarország, majd Erdély fejedelme lett. Mégis száműzetésben kellett meghalnia Törökországban.

A magyarországi legelőkön nevelt szürke marha évszázadokon keresztül keresett és fontos árucikk volt a nyugat-európai városokban. A jószágot nagy csordákban hajtották a pásztorok a bécsi, velencei, nürnbergi stb. piacokra.  Az előkelő magyar főúri családoknak jelentős bevételeik származtak a marhakereskedelemből.