Fellinger Károly versei

Dióbölcső, mákfejcsörgő

 

Hétrét hajlik

 

Hétrét hajlik a

tóban a nádszál,

lepke a szellő,

mely ma reá száll.

 

Libben-lebben a

szép jegyesével,

illeg-billeg a

tavaszi széllel.

 

A hold udvarában

 

Angyalok sürögnek

a hold udvarában,

látom már, látom már,

éppen nagymosás van.

 

Gyöngyözik az égbolt,

mint a babaszappan,

csillagok pezsegnek,

altató zeng halkan.

 

Angyalok töprengnek,

lengetik a szárnyuk,

hova teregessék

csillagpor palástjuk.

 

Szárítókötél lesz

a vén hold sugara,

ruhaszárítójuk

a kócos nap maga.

 

Madárdal

 

Pisszeg, korrog

a szalonka,

fázik, éhes,

sok a gondja.

 

Daru krúgat,

gólya pattog,

nem jutnak, ah,

combfalathoz.

 

Vadlúd gágog:

– Keszeg sincsen!

Szárcsa rikkan:

– Nincsen itt sem!

 

Dióbölcső

 

Dióhéj volt

az én bölcsőm,

dióanyó

adta kölcsön.

 

Dióbél a

lágy kenyerem,

ha már úgy is

azt szeretem.

 

Érett mákfej

volt a csörgőm,

elkísér egy

emberöltőn.

 

Dióbölcső

meg egy pont.

Aludj szépen

kis Botond.

 

Szélduda

 

Dudál a szél,

szaladjunk,

nehogy még le-

maradjunk.

 

Ez a duda

csoda jó,

te vagy, öcsém,

a fogó.

Fuss!

 

Búzavirág

 

Búzavirág, búzavirág,

jaj, de pici ez a világ.

Elásott kincs, oly parányi,

nincs értelme megtalálni.

 

Búzavirág, búzavirág,

jaj, de pici ez a világ.

Elásott kincs, oly szemernyi,

haszontalanság keresni.