Várról várra - Krasznahorka

 

Egy dombtetőn emelkedik ez a gyönyörű vár Gömörben. Hosszú évszázadokon át az Andrássy család tulajdona volt. Tornyokkal, bástyákkal erősített falait ők építették át az újabb kor igényei szerint először szép várkastéllyá, végül pompás palotává.

Máig derekasan állja az idők próbáját, bár öt évvel ezelőtt nagy szerencsétlenség érte. Két gondatlan gyerek felgyújtotta a száraz tavaszi füvet alatta a domboldalon. A vár is lángra kapott. Szerencse, hogy időben érkeztek a tűzoltók és a hadsereg katonái. Óriási károk keletkeztek, a tető leégett, de a falak nagy része ép maradt. Hamarosan megkezdődött a felújítása, és 2018-ban talán be is fejeződik.

 

  

 

Kecses tornyaival, széles, magas falával olyan, mint az óriáskirály fején az óriási korona. Mögötte a nagy erdőség sűrűje zöldell. Ágyúi évszázadok óta a Csermosnya patak felé ásítanak dologtalanul. A múlt század elején még laktak itt grófok, a Székelyföldről ideszármazott Andrássyak utódai. Kerek háromszáz esztendeig voltak urai a várnak és a környező roppant erdőknek, falvaknak. S aki a várkápolna hűvösébe lép, ott is egy valahai Andrássy-feleséggel találkozik, aki több mint kétszáz éve halott. Üvegkoporsóban, fekete selyemruhában nyugszik múmiaként Andrássy Istvánné, Serédy Zsófia. Fél karját holtában is magasra emeli.

A legenda úgy tartja, hogy a lőcsi fehér asszony volt a vetélytársa, a híres szépasszony, Korponay Jánosné Géczy Julianna. A nagyságos fejedelem II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején Andrássy István volt Lőcse város kapitánya. S az övé volt Krasznahorka vára. Andrássy báró Lőcsén lakott, a felesége két gyermekükkel pedig Krasznahorkán. A báró Lőcsén beleszeretett a szépasszonyba, Korponay Jánosnéba, akinek az ura éppen messzi tájakon hadakozott. A szépasszony Korponayné vette rá Andrássy bárót, hogy adja át az ellenségnek, a labancnak Lőcsét. Ez volt a szerelem ára. Hogy pontosan így volt-e, a szerelem játszott-e közre, avagy a pénz vagy más ígérgetés, ezt megfejteni már mi nem tudjuk.

Krasznahorka várában ezalatt Andrássy István öccse, Miklós volt a várkapitány. Híven őrizte sógornőjét, Serédy Zsófiát s a két kisgyereket, Ferencet és Józsefet. Szellő szárnyán, suttogó levelekben, titkos hírhozóval jöttek a kósza hírek Andrássy István lőcsei szerelmeskedéséről. Hitte is a feleség, nem is. Ha bánkódott rajta, csak rejtve bánkódott, kisfiai ne lássák. Nevelte őket szeretettel jóra, szeretetre. Nevelte azonban őket Miklós nagybátyjuk is, harcra és kardra, vitézi sorsra. S azok remekül ülték meg a lovat, jól bántak a puskával, karddal, végül az apró ágyúval is, amit a nagybátyjuk öntetett nekik.

A kósza, bizonytalan hírek után egyszer aztán megérkezett a bizonyosság: Andrássy István föladta odaát a Szepességben Lőcse városát. Nem a kurucoké már a híres székváros, hanem a németé, a bécsi császáré. Üzente is Andrássy István, hogy két hét múlva átjön Krasznahorkára, vasárnapi mise órájában, húzzák meg a nagyharangot. Öccsével és feleségével Krasznahorka átadásáról kívánt értekezni. Visszaüzenték neki Lőcsére, hogy felesége Krasznahorkán lebetegedett a megannyi hírbe. És azt is üzente éktelen haragra gerjedve Andrássy Miklós, Rákóczi fejedelem hív embere, hogy be ne merje tenni a lábát a saját várába, mert ágyúval tisztogatja előtte az utat.

De Andrássy István ment csak azért is. Amint a köd felszállt a völgyben, lám ott hajtatott már odalenn a szomolnoki úton négylovas hintaján. Messziről látták a vártoronyban figyelő őrök, miként porzik az út. Sápadt arccal, gyöngyöző homlokkal feküdt odabenn a felesége, Serédy Zsófia, már sóhaja is alig hallatszott. Mellette térdelt kisebbik fia, József. Andrássy Miklós pedig a várkapu elé vonatta a rézágyút, puskaporral, golyóbissal, fojtással tömette. S hosszú vasnyélen égő kanócot nyomott kisöccse, Ferenc kezébe.

– Ellenség érkezik – mondta. – Labanc!

Közeledett az apa fölfelé a meredek úton. Kihajolt a hintajából, úgy intett feléjük.

– Lőj! – parancsolta most Andrássy Miklós. – Áruló ez!

Az ágyú elpukkant, magasra csapott füstje, a gyolyó szétverte a hintó oldalát, de a báró sértetlen maradt benne.

– Még egyszer! – parancsolta a nagybátyja.

A kis Ferenc halotthalványan ejtette ki kezéből az égő kanócnyelet.

– Valaki sikoltott s megfogta a kezem – mondta döbbenten.

Az anya sikoltott odabent utolsót, s emelte fel védőn a kezét. Mert még halála percében is szerette az urát, s még akkor is óvta fiát, nehogy megölje az apját. Andrássy István hintaja a poros úton visszafordult, s elnyelte őket a messzeség. És Andrássy Istvánné karja örökre úgy maradt.

 

Szombathy Viktor nyomán

 

Kérdezz!

Kik voltak a labancok?

A császár katonáit és a császári udvarhoz hű magyarokat hívták labancoknak Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc fejedelem korában, amikor a magyarok felkeltek a bécsi uralkodó ellen. Thököly Imre és Rákóczi fejedelem hívei, katonái, a kurucok gyáváknak és hazafiatlanoknak tartották a labancokat. Ma is gyakran használjuk ilyen értelemben ezt a szót: aki nem hű hazafi, az labanc, áruló.

 

Tudtad?

Azokban a régmúlt időkben, a török és kuruc háborúk korában a főúri nők gyakran rákényszerültek arra, hogy a család birtokait, a gazdaságot irányítsák, hiszen férjeik a harcok miatt hosszan távol voltak a otthontól. Némely nők férfi módra még a politika életben is szerepet játszottak. Szinte állandó háborús viszonyok között éltek, de mégis gondjuk volt a női dolgokra, szép ruhákra, kelmékre, ékszerekre is.

Serédy Zsófia gazdag és előkelő erdélyi nemesi családból származott. Férjhez ment Andrássy István báróhoz, s élete jelentős részét ettől fogva utazással töltötte. Férje krasznahorkai vára és a családjától örökölt erdélyi birtokok közt ingázott az akkori életmódnak megfelelően. Mesésen gazdag lehetett. Garmadájával voltak a birtokában méregdrága ruhák, ékszerek, ezüst- és aranyedények, drága bútorok. Krasznahorkán halt meg, itt is temették el. Holtteste, csodával határos módon, száz év elteltével is ép maradt. Ezt a mumifikálódott testet a legutóbbi tűzvészig a látogatók is megtekinthették a várkápolnában.