Várról várra - Lednic, a kincses vár

 

A Fehér-Kárpátokban áll ez a kicsiny hegyi vár. Közel s távoli vidék legmegközelíthetettlenebb erőssége volt egykor. Meredek és csipkés kősziklára épült. Az alsó várból sziklába vágott alagúton lehetett feljutni a felső várba. Onnan tovább megintcsak meredek és hosszú, sziklába vágott lépcsősor vezetett az építmény legfelsőbb szintjére, a figyelőtoronyba, ahonnan viszont gyönyörű kilátás nyílt a nagy erdőségekkel borított hegyekre, egészen a Vág folyó völgyéig.

Rablóvár is volt egy időben, urai innen fosztogatták a vidéket. Lorántffy Zsuzsanna apai örökségül kapta, így lett az ő férje révén Lednic a fejedelmi Rákóczi család birtoka. A család vendégeként egyszer még a cseh tanítómester, Comenius is ellátogatott Lednicre. Mint oly sok várnak, végül ennek is az lett a sorsa, hogy a császár parancsára felrobbantották, nehogy újra bevegyék falai közé magukat a felkelő magyarok.

 

  

 

A nagyasszony, Lorántffy Zsuzsanna, Rákóczi György hitvese egy terebélyes hársfa alatt ült a híresen szép kertjében, s a körülötte szorgosan öltögető leánykezeket figyelte. Tizenkét leányka, udvarházának szolgáló kisasszonya forgatta a tűt, varrta a csipkét, virágot, lepkét, szőlőlevelet bársonyra, vászonra. A nagy cseh tanítómester Comenius János érkezését várták estére. S míg várakoztak és dolgozgattak, mesélgettek is közben.

Éppen Czobor Dorkán volt a sor a mesélésben. Ő a következő történetet adta elő: Élt egyszer itt, a hegyek között, Lednic vára alatt egy szegény jobbágyasszony. Fiatal volt még, de máris özvegy, az ura elveszett a szlezákok elleni csatában. Egyedüli öröme volt az özvegyasszonynak az ő kisfia, Jankó. Őt dédelgette, ápolta, a széltől is óvta. Történt egy szép napon, hogy szénát ment gereblyézni az asszony, a kisfiát is magával vitte. A rét fölött elsötétült az ég, eső készülődött, az asszonynak sietnie kellett a szénabetakarítással, s nem nézett se jobbra, se balra. A fiú pedig ezalatt elindult körülnézni a világban. Pillangót kergetett, szitakötőt hajszolt, csábították a vár oldalában fehérlő kövek, a kövek közt a tarka virágok, úgyannyira, hogy végül nyoma veszett. Eltűnt.

Édesanyja ezt csak akkor vette észre, amikor már  pottyantak kezére a langyos esőcseppek. Ledobta a gereblyét, s kétségbeesetten keresni kezdte a fiát. Kiáltozott az asszony, futott ide-oda, szaladt a vár felé. Egyszer csak kettényílik előtte a várfal, mély, sötét hasadék támad, és ő továbbrohan a sötét sziklafolyosón. Aztán ámultan megtorpant. Elállt a lélegzete, ahogy a földre pillantott.

– Drágakő! – kiáltott föl dobogó szívvel.

Belemarkolt a kövekbe, csupa smaragd, topáz, rubint, gyémánt volt. Pergette ujjai közt. Próbálta köténye zsebébe gyűjteni a köveket, de a zsebe kiszakadt, a kötény sem bírta. Már egyébbre sem gondolt, csak arra, hogy ha ezeket a köveket mind hazaviszi, a világ gazdagává válhat. Feledte a kis Jankót, rohant haza két kosárért, hogy azokba szórja a kincseket. De amint a kosarakkal visszatért, nem találta a hasadékot, a sziklafal összezárult előtte.

Ekkor tört ki sírásban az édesanya. Öklével verte a sziklákat:

– Nem kell a kincs, adjátok vissza a fiamat!

De a sziklák némák maradtak. Sem a gyermekét nem adták vissza, sem a drágaköveket. Keserves fájdalommal ballagott haza az édesanya, mindenütt kereste a fiát. A hetedik hét végén szembetalálkozott a réten egy hosszú szakállas, vénséges vén emberrel. Elmondta neki a bánatát, s az a következőt tanácsolta neki:

– Pontosan ahhoz a naphoz és ahhoz az órához egy esztendőre, amikor a sziklafal szétnyílt előtted, és beleláttál kincses Lednic vár kőgyomrába, megint menj oda. Kiálts hármat, a várfalak megnyílnak előtted, s lábad elé gurulnak mind a drágakövek. Te azonban ne nézz se jobbra, se balra, csak haladj egyenesen előre. Menj föl az égig érő lépcsőn, s mikor a lépcső véget ér, ott találod a gyermeked. És akkor választhatsz: vagy a gyermeked, vagy a két kosár kincs! 

A vén zarándok eltűnt, és az édesanya úgy cselekedett, ahogy tanácsolta. Pontosan rá egy évre, ugyanabban az órában megállt Lednic várának sziklafala előtt, a fal kettényílt, és a drágakövek ismét az édesanya lába elé gurultak. De az nem tekintett se jobbra, se balra, felmászott a második várba, és a keskeny, meredek lépcsőn, föl a toronyba. A toronyban ott ült a kisfia, Jankó. Sírva ölelték át egymást, s már vitte is haza a legnagyobb kincset, melyet a várhegy most visszaadott neki. A fiát.

 

Szombathy Viktor nyomán

 

Kérdezz!

Miért volt híres Lorántffy Zsuzsanna kertje?

A fejedelemasszony nagy gondot fordított a család birtokában levő várak és udvarházak kertjére. Valamennyi nagyon szép, gondozott és ritka növényekkel teli kert volt. Jól kifejezte a tulajdonos életmódját. Gyönyörködött bennük a fejedelem udvarába látogató sok előkelő vendég. Pihenésre és felüdülésre szolgáltak. A fejedelemasszony maga is szívesen reggelizett a kertben. Különleges virágmagokat, fákat vásárolt, a füvészkertbe pedig gyógynövényeket ültetett.

 

  

 

Tudtad?

Az úri hímzésnek mondott kézimunkák mintáit Lorántffy Zsuzsanna korában gyakran a török nőktől kapták készítőik, a főúri udvarházak lányai és asszonyai. A finom kelmékre aranyszállal is hímeztek. Ez volt a skófium.

Viharos évtizedek voltak azok, amelyekben Lorántffy Zsuzsanna élt. Csupa háború, csatározás, a férfiak folyvást úton voltak, háborúba mentek. A család eltartásának gondja, a birtok fenntartása mind a nőkre maradt. Lorántffy Zsuzsanna példásan megfelelt ennek a feladatnak. Férjével, Rákóczi György, Erdély fejedelmével boldog házasságban élt, de az első évek után szinte alig látták egymást. A fejedelem az uralkodás és a háborúk miatt gyakran volt távol. Zsuzsanna asszony nevelte a gyermekeit, híres kertjét ápolta, a család nagy birtokait igazgatta. Udvarában főrangú családok leányai nevelkedtek. Meghívta ide a cseh tanítót, Comeniust is. Támogatta a tudományt és a tudósokat, iskolát, könyvnyomdát alapított. A zord idők ellenére csupa szép dolgot művelt.