Várról várra - Csáky úr vára, Léva

 

Ez a vár nem bevehetetlen hegyormon, nem is ingoványban, hanem sík vidéken, egy kis dombtetőn épült, nem messze a Garamtól. Romjai ma Léva város közepén meredeznek, köréjük épült a város. Királyi vár volt először, Béla király emeltette a tatárok pusztítása után.

Ez volt Bars megye királyi központja. Később elfoglalta Csák Máté, majd háromszor is a török. Pedig fontos végvár volt akkoriban, a bányavárosokat, Selmecbányát, Bélabányát, Körmöcbányát védte.  Egyszóval –  amint az a várak sorsa szokott lenni – sokszor cserélt gazdát, néha békés úton, többször ostrommal, véres küzdelmek árán. De voltak jó időszakai is, amikor pl. a fent emlegetett Csáky gróf volt a birtokosa, vagy fényes lakodalmat ültek a falai közt – pl. Esterházy István hercegét Thurzó Erzsébettel –, mígnem Vak Bottyán kuruc seregei felrobbantották, hogy ne jusson labanc kézre.

 

  

 

Pénz dolgában alaposan megszorult Ferdinánd király – akit a törökök csak bécsi királynak hívtak –, mint már annyiszor. S ilyenkor eladott egy-egy várat, ötven-száz falut annak, aki többet ígért érte. Nagyon tetszett Léva vára Csáky László országbírónak, kérte a királytól, meg is vette tőle. Olyan jó ember volt ez a Csáky László, mint a hajnali harmat, ha virágra száll. Ritka tulajdonsággal dicsekedhetett: szerette az ő dolgos jobbágyait, szolganépét, igavonó parasztjait, és sok mindent elnézett nekik, ha hibáztak is, vagy furfangos módon túl akartak járni az eszén. Ilyenkor Csáky László csak mosolygott.

– A szegény embernek is élnie kell! – mondogatta. – Mi pedig, Isten segítségével, az ő munkájukból élünk.

Egy júniusi napon, Péter-Pál-nap előtt, aratás küszöbén Gabnavető Vince öreg jobbágya ezzel instanciázott:

– Kegyes, jó urunk, engedd meg, hogy az uradalom gabonáját lovunkkal mi nyomtathassuk ki. Szívességből tesszük, amiért irántunk olyan jó vagy.

– Köszönöm, szolgáim – felelte Csáky László –, ingyen nem kívánom. Mit kértek érte?

– Csak a szalmát, nagyurunk, aminek hasznát úgysem veszed. Mi meg feléljük. Tüzelünk vele, alomnak is derék.

Beleegyezett Csáky László, hogyne egyezett volna, ha csupán ennyi a kérés. Amikor az aratás után elkövetkezett a cséplés, a gabonát lóval nyomtatták. Leterítették a búzakévéket, a rozsot meg árpát a sátor nagyságú ponyvákra, azokon járatták körbe-körbe a lovat, tapostatták a gabonaszemeket. Nem is ügyeltek rájuk, a gazda tekintetétől távol csinálták. Ki tehetett aztán róla, hogy a pergetett kalászban a mag fele bennmaradt, a szalmát magostul vitték el. Jutott is, maradt is. Csáky Lászlónak volt még mit aprítani a tejbe – termett gabonája így is elegendő –, a jobbágy is jól járt, bőségesen lett búzája, árpája.

Évekig ment ez így, Csáky László tudta, de szemet hunyt. Egyszer aztán végképp lehunyta a szemét, otthagyta az összes uradalmát, várát, kincseit, családját. A nádor lépett örökébe, Esterházy Miklós, övé lett Léva.

Elkövetkezett újra az aratás, aratás után a cséplés. Terítették a ponyvát a derék jobbágyok, arra gabonát, hegyébe a lovat. Tapostatták a magot a régi szokás szerint. Csakhogy Esterházy Miklós gazdatisztjei nem voltak restek, alaposan megügyelték a lovak nyomtatását, s látták ám, hogy a szalmát csak felibe-harmadába tapostatják meg, több szem jutott a jobbágyoknak, mint az uraságnak. Ezt még csak elnézték volna a gazdatisztek, de azt már sehogy sem, amikor a kicsépelt szalma mellé csépeletlen kévéket is odatámasztottak a derék parasztok. Közéjük ugrott a legmérgesebb gazdatiszt.

– Álljanak meg csak kendtek! Új cséplési rend van, nem a Csáky szalmája ez többé!

Azóta is dívik a mondás, ha gondatlanul őrzött holmi vesztét emlegeti valaki. Volt is mit őrizni, miért gazdálkodni Léva várában. Esterházy Miklós fia itt esküdött örök hűséget Thurzó Erzsébetnek, s az udvartarás fénye nem engedte, hogy szertehulljanak a gabonaszemek. Végül mégis préda lett Léva vára, beleült a török.  

 

Szombathy Viktor nyomán

 

  

 

Kérdezz!

Miért lovakkal nyomtatták a gabonát régen?

Akkor végeztették lovakkal ezt a munkát, amikor még nem volt cséplőgép, sem kombájn. De akkor sem mindenütt lóval dolgoztak. Sokfelé kézi cséphadarókkal verték ki a gabonaszemeket a kalászból. Lóval főleg olyan alföldi, sík vidékeken tapostatták a gabonát, ahol több volt a termés, és az éghajlat is megengedte, hogy heteken át a szabad ég alatt dolgozzanak. Ma az aratás és a cséplés nagy munkáját – a kézi eszközök, kaszák, sarlók, cséphadarók és a lovak helyett – egyszerre, egyetlen munkafolyamatként hatalmas kombájnok végzik.

 

Tudtad?

Péter-Pál napján, június 29-én a régi bölcsesség szerint megszakad a gabona töve, és kezdődhet az aratás. Hagyományosan ma is ez az aratás kezdőnapja.

Csáky László Erdélyből került át Magyarországra, s itt hamarosan tekintélyes vagyonra tett szert. Még Ferdinánd király is kereste a kedvét, bőkezűen jutalmazta őt. A lévai vár kapitánya volt, amikor a király neki ajándékozta a várat a hozzá tartozó birtokokkal együtt. Házassága az okos és gazdag Batthyány Magdolnával ugyancsak gyarapította a vagyonát. De mégis arról volt híres, hogy jó ember volt, és temérdek birtokából másoknak is juttatott. Nem sajnálta javait az egyszerű emberektől, a jobbágyaitól sem. Így maradhatott fenn róla a mondás a szalmáról, amit bőven vihetett tőle mindenki, akinek csak kellett.