Bibi és Kifli kutya 14. rész - Fényes este

 

Bibi már kezében tartotta a piros pórázt, hogy sétálni indulnak a kutyájával, de Kifli kutya most egyáltalán nem örült ennek. Épp ellenkezőleg, méltatlankodni kezdett:

− Ilyenkor sétálni? Sötét van! Este! És karácsony!

− Persze, sötét van, de még csak délután fél öt. Nem maradunk itthon azért, mert nem süt a nap. A karácsony pedig később kezdődik, akkor, amikor visszaértünk a sétából.

– Szerintem pedig itthon maradhatnánk, és ehetnénk mondjuk mézes puszedlit. Lulunak most az egyszer igaza van! Ő nem mozdul a párnájáról.

Erre már a párnán nyújtózkodó Loulou macska is megszólat:

− Igen, de megvan rá az okom. Nagyon fontos kérdéseken elmélkedem. Az univerzum keletkezésén például, a macskák isteni mivoltán, meg fontos nyelvfilozófiai kérdéseken. Nem úgy, mint egyes kutyák, ugye.

− Na, ne mondd – ugatta le Kifli a fekete macskát –, és jutottál valamire? Szerintem csak simán szunyálsz egész nap. Nna, én megyek is sétálni, nem úgy, mint ez a lusta dög.

− Osssstoba kutya… − morogta Loulou, majd kényesen lehunyta a szemét.

Bibi nem várt tovább, sötét ide vagy oda, pórázra vette a kutyáját és kivonszolta a közeli parkba, mert a kutyáknak karácsonykor is sétálni kell, ez tiszta sor. Kifli szorosan a nyomában haladt, hiszen ilyen vaksötétben fokozottan kell őrizni a rá bízott nyájat, azaz Bibit. Mindenkit, aki csak arra járt, ráadásul jól meg is ugatott. A parkban csípős hideg volt a levegő, jó frissítő, ezért mindkettejüknek jólesett a séta. Elég messzire el is kóboroltak a megszokott útvonaltól, de Bibi ezt már csak akkor vette észre, amikor egy bokornak ütközve ráeszmélt, hogy fogalma sincs, merre járnak.

− Kifli.

− Igen? – nézett fel Kifli a szaglászásból.

− Te tudod, hol vagyunk?

− Persze! Itt vagyunk kinn a nagy, sötét éjszakában.

− Az én is tudom, de helyileg hol?

− A csillagos ég ragyog felettünk, édes gazdám – mélázott el egy pillanatra Kifli.

− És hogy jutunk haza?

− Hát úgy, hogy visszamegyünk! Amerre jöttünk!

− Igen, de az merre van?

− Ööö… lássuk csak… − most már Kifli is meghökkent egy kicsit. Ő még soha nem tévedt el sehol, de most hirtelen nem tudott mihez kezdeni. – Talán arra? – bökött az orrával hátrafelé.

− Nem, nem, az pont nem jó. Nem arról jöttünk.

Kifli körbeszimatolt. Bibi meresztgette a szemét, de bokrokon és csillagokon kívül semmit sem látott. Aztán egyszer csak Kifli hirtelen felmordult.

− Mrrrr… vakk! Akárki is vagy, menj innen!

Bibi megpördült a saját tengelye körül, de sehol nem látott semmit.

− Ott! Ott! Vauuuu! Ott! Mi az ott!

− Hol, Kifli? Nem látok semmit!

− Az, ott! Azok a fények! Azok az imbolygó, közeledő fények!

Bibi hunyorgott, majd meglátta, amit a kutyája ugatott. Egy piros és egy zöld fénylő sáv volt az. Elképesztő! Fogalma sem volt, mi lehetett az. Varázslat? Földönkívüliek? Valami titkos katonai akció? Vagy a karácsony szelleme? Csak álltak egymás mellett csendben és feszülten figyeltek. Vártak. A fények egyre közeledtek. Már valamiféle hangokat is hallottak.

− Ezek valami repülő izék, akik beszélgetnek? – kérdezte Bibi kissé idegesen.

− Nem tudom, de a fő kérdés az, vajon mit akarnak?

− Okos kutya vagy −  ismerte el Bibi. – Reméljük, nem akarnak elrabolni minket pont karácsony este!

A fények egyre közelebb és közelebb értek. A hangok egyre erősödtek. Bibi most már kicsit félt is, de tartotta magát. A következő pillanatban Kifli kutya kitépte magát a kezei közül és ugatva a fények felé rohant. Néhány másodperccel később Bibi felismerte a szomszédban lakó Anna hangját:

− Hé, Kifli, te vagy az? Hol a gazdád? Mi már épp hazafelé tartunk! Boldog karácsonyt!

Anna volt az valóban, és mellette ott lihegett a két kutyája: a fekete, óriási Angyal és a fehér foltos kutyalány, Szamóca. Angyal és Szamóca nyakában pedig egy zöld és egy piros világító nyakörv! Azok fénye imbolygott már messziről a sötétben. Nagy kő esett le Bibi szívéről, amikor ráébredt, hogy csak egy esti sétákhoz való igazán praktikus kutyakellék tréfálta meg őket (amilyen bizony Kiflinek is jó lenne). És hogy éppen Annáékkal találkoztak, nem valami ártó szellemmel! − úgy érezte, ennél szebb karácsonyi este nem is kell.

Ám otthon még egy óriási meglepetés várta őket. A szoba közepén egy csillogó-villogó karácsonyfa pompázott, a fa alatt ajándékok, mellette pedig Madame Loulou feszített büszkén két ezüstcsillámos angyalszárnnyal a hátán.

− Ó! – Bibi csak ennyit tudott mondani.

− Azta! – így Kifli.

− Boldog karácsonyt! – fogadta őket boldogan Loulou. Sárga szemei versenyt villogtak a karácsonyfával. – Csini a szárnyam? Elég nehéz volt feltenni, de megérte!

Bibi és Kifli szóhoz sem jutott meglepetéstől és az örömtől. Nagyon tetszett nekik a karácsonyfa és főleg az angyalszárnyakkal repdeső Loulou. Amikor aztán kibontották az ajándékokat, Bibinek leesett az álla:

− Nahát, Loulou! Honnan tudtad, hogy pont egy ilyen világító nyakörvre van szükségünk? És milyen szép ez a kék szín! Ezután sokkal fényesebbek lesznek az esti sétáink! Esetleg néha nem jössz te is velünk?

Loulou megrázta a fejét.

− Köszi a meghívást, de nem. Majd gondolok rátok a párnámról – és vigyorgott.

Kifli borzasztóan boldog volt, hogy most már ő is villoghat az esti sétákon, akár a szomszéd kutyák. Loulou majd szétrepedt, annyira büszke volt magára.

Bibi pedig úgy érezte, ez aztán egy igazán fényesre sikeredett karácsonyi este.

 

Horváth Ildi rajza