Emberséges tündérek, tündéri emberek

 

Az októberi cikkben az irodalmi mesék és meseregények ingadozó boszorkányábrázolásáról számoltam be. Már abban az írásban is utaltam rá, hogy a népmesékben és hiedelmekben a boszorkány jelleme egy tőről fakad a tündérével. Cikksorozatom folytatásában most a tündér karakterével foglalkozom.

A boszorkány és tündér szerepének összemosódása leginkább annak köszönhető, hogy a két alak hasonló jellemvonásokkal rendelkezik, illetve többféle szerepkörben mutatkozhat meg, amelyek között átfedések is tapasztalhatók. Mindkét szereplő felléphet a főhős ellenfeleként (bár a boszorkányra ez lényegesen jellemzőbb), annak segítőjeként (a boszorkány többnyire akaratlan segítő, míg a tündér elsősorban jó szándékkal segíti a főhőst), valamint jóindulatú és ellenséges adományozóként (itt is a pozitív vonások inkább a tündérre, a negatívok javarészt a boszorkányra jellemzők). A népmesebeli tündért ezenfelül a mátka szerepében találjuk gyakran, valamilyen madár alakját ölti magára, és csak a főhős előtt mutatkozik tündér mivoltában. A mátkatündér törékeny alkatával, természetfeletti szépségével és arany hajával a női szépséget testesíti meg (tipikus példája ennek Tündérszép Ilona). Leginkább ennek az idealizált tündérábrázolásnak köszönhető, hogy a tündért elsősorban a „szép és jó” állandósult jelzőkkel látjuk el, és a magyar népmesékben – a számos ismert, gyermek- és férfirabló vízitündérekről szóló történet ellenére – inkább pozitív, míg a boszorkányt leginkább negatív szereplőként azonosítjuk. A két szereplő látványos elválasztása tehát elsősorban a külső különbségek alapján történik: a tündért mint varázslatos szépséget, a boszorkányt mint csúfságot tartjuk inkább számon – annak ellenére, hogy mindketten megjelenhetnek idős öreganyó képében, és mindketten közelíthetnek a főhőshöz jó és rossz szándékkal egyaránt.

Az irodalmi mesékben és meseregényekben a tündér kétféle karakterének felnagyítását látjuk. Míg a népmesék szereplőinél a külső és belső vonások összeforrottak, a gyermekprózában már markánsabban elválnak egymástól a testi és a jellembeli vonások (szép, de gonosz tündérek ábrázolása). Mivel a tündér már a népmesékben is az egyik legtitokzatosabb és legsokszínűbb karakterrel rendelkezik, legjellemzőbb újításként azokat a tündértörténeteket érdemes kiemelnünk, amelyek a tündér emberekhez fűződő hagyományos viszonyát írják felül. A modern és kortárs gyermekprózában felcserélődik a tündérek és emberek világának idealizálása, az emberek univerzuma – épp a tökéletlensége, esendősége miatt – a tündérekénél magasabb minőséghez jut. A tündérré válás vágya helyett ezekben a történetekben az emberré válás vágyát találjuk. Szövegajánlóimban – a hagyományosabb tündérszerepeket őrző műveken túl – két ilyen műre is felhívom a figyelmet.

 

Az emberré válás vágya – az emberi és tündérvilág összhangja

Szabó Magda Tündér Lala című örök klasszikusa ugyan a 20. század derekán íródott, mai nyelvezetével, szemléletmódjával azonban mégis a kortárs gyermekirodalom meseregény-irodalmába sorolható. A cselekmény (a népmesei meseszövéshez hasonlóan) az emberek világában és a mágikus színtéren váltakozva játszódik, de felcserélődnek a hangsúlyok: a kiindulási alap, a hétköznapi élettér ezúttal a tündérek birodalma. A tündérfőhős ebből vágyik el a „másik”, „jobbnak vélt” világba, az emberek közé. Tündér Lala perspektívájából az egyes világok megítélése felcserélődik, a tündérek túlzottan tökéletes birodalma megszokottá, kiszámíthatóvá, ezáltal unalmassá válik – a meseregény pedig elvezeti az olvasóit az esendő emberi világ szerethetőségének a felfedezéséhez. Az emberéletre vágyó Tündér Lala megtapasztalja, hogy a csak jóságot és szépséget ismerő tündérek élete akkor teljesedik ki, ha az emberekhez hasonlóan az érzelmek egész skáláját képesek megélni. A mű különlegessége, hogy – a népmesei világrendtől eltérően – az emberi minőséget egyforma szintre emeli a tündérivel.

 

Az emberi szív magasabb minősége – az emberi és tündéri világ hierarchiája

Az emberek és tündérek közti különbségről, illetve a köztük található alá-fölérendeltségi viszonyról szól Kovács Magda Mese a bűvös erejű kőről című irodalmi meséjében. Szabó Magda művéhez hasonlóan itt is megjelenik az emberek és tündérek közös eredetének a gondolata, azonban míg az előző műben a két életminőség egyformán fontos és egymást kiegészítve összekapcsolódik, Kovács Magda meséjében az emberi élet értékesebbnek bizonyul. A transzcendens világban létező tündérekből ugyanis hiányzik az embereket jellemző érzelem, az egyéni boldogság feltételeként működő érző szív – és ez a hiány olyan űrt teremt, amit az egyébként tökéletes, ám a rutinosság miatt hideg tündérek nem tudnak kitölteni. Szabó Magda meseregényében az emberi életre vágyó, „emberséges tündér” karaktere kerül előtérbe, Kovács Magda meséje pedig egy tündérek közé csöppenő lány, a „tündéri emberre” összpontosít. A tradicionálisan bölcs és jó tündérek az utóbbiban az emberi egyszerűségről vesznek példát, és – a tündéri és emberi világ hierarchikus elrendeződését felülírva – egy hétköznapi lányt emelnek maguk fölé.

 

A mesélés ereje – az emberi tevékenységgel azonosuló tündér

Bagossy László A Sötétben Látó Tündér című „mesebeszédének” története (maga a szerző jelöli ki ezt a műfajt) a tündérek közt játszódik, a főszereplő tündér fő attribútuma viszont  egy emberi tevékenység: a mesélés. A versbe szedett mű két szálon fut: a kerettörténetben megismerkedünk a tündérek születésének fantáziatörténetével, betekintést nyerünk egy tündércsalád hétköznapjaiba, illetve abba a mágikus folyamatba, ahogy a tündérek elnyerik a rájuk jellemző nevüket. Megtudjuk, hogy a címadó szereplő, a Sötétben Látó Tündér belső látásával, fantáziája szárnyalásával, mesemondással színesíti az ijesztőnek tűnő éjszakákat, és a meseszövés transzcendens erejének köszönhetően képes megtalálni és kiteljesíteni önmagát. A kerettörténetbe beágyazott történet a Világszép Nádszálkisasszony című tündérmese aktualizált újramesélése (a cselekmény lényegi elemei megőrződnek, a környezet, a szereplők nevei azonban változáson mennek keresztül). Az új tündérmese a főszereplő egyéni képességét emeli ki, és a meseszövés a személyiséget átalakító erőként mutatja be.

 

 

A babona hatása – az embereket akaratlanul rettegésben tartó tündér

Szintén az emberek és tündérek kapcsolatáról szól Fellinger Károly A lisztes tündér meg a lucaszéke című irodalmi meséje. Ez a történet azonban  (a tündérmesék mintájára) a főszereplő tündért ember feletti lényként ismerteti, és a két világot (az emberit és tündérit) egymástól elérhetetlen távolságba helyezi. A mese szálait mozgató vízitündér olyan természetfeletti tulajdonságokkal rendelkező lény, aki képes befolyásolni az emberek hétköznapjait, sőt életveszélybe sodorja az embereket – mindezt azonban akaratlanul, a véletlen egybeesések eredményeként teszi. A mindenféle rossz szándékot nélkülöző vízitündér látszólag ellenfél szerepet ölt magára, azonban épp a véletlenek sorozatának köszönhetően ez paródiává válik. A fatális véletlenek így a félelmetes emberevőből a körülmények áldozatának szerepével ruházzák fel a főhőst. A cselekmény humorának mozgatórugója éppen az, hogy a babonaságtól elvakult emberek tévesen értelmezik az események láncolatát, és ott is transzcendens működéseket, mágikus eseményeket vélnek felfedezni, ahol egyáltalán nem kellene. Ebben az értelemben Fellinger Károly meséje a hagyományos ellenséges tündérekről szóló mesék fordítottjaként értelmezhető.

 

  

 

Tündérekről (is) szóló további művek

Bálint Ágnes: Tündér a vonaton (mesekönyv)

Bosnyák Viktória: Analfa visszatér (meseregény)

Brückner Judit: Tündér Gréta és rosszcsont Ottó (meseregény)

Domonyi Rita: Tündérbodár (meseregény)

Fellinger Károly: A lisztes tündér meg a lucaszéke (mese)

Finy Petra: A macskatündér és a szegény asszony (irodalmi mese)

Finy Petra: A citromtündér (irodalmi mese)

Gimesi Dóra: Csomótündér (mesekönyv)

Hidasi-Nagy Mária: Tündér Zara (meseregény)

Menyhért Anna: A kis ló Tündérországban (mesekönyv)

N. Tóth Anikó: Tükörkönyv (meseregény)