Bibi és Kifli kutya 18. rész - Mi történt húsvétkor?

 

Húsvét hétfőn Bibi, Kifli kutya és Madame Loulou kirándulni mentek a végre valahára beköszöntő tavasz örömére. Kifli kutya ugyan a maga részéről nagyon meg volt elégedve az eddigi időjárással, a hóval és a hideggel, és még az sem zavarta, hogy a bajuszára ráfagy a dér, de Bibi és Loulou örültek a melegedő időnek meg a szép napsütésnek.

A közeli kiserdő rétjére indultak, hogy ott egy kedves pikniket rendezzenek, játszanak, labdázzanak, falatozzanak, heverésszenek a fűben, kinek mihez lesz kedve. A réten aztán Kifli rögtön kérte a gazdáját, hogy dobálja neki a botot, amit az úton talált, és ő, a jó kutya, majd mindig szépen visszahozza. El is kezdték a játékot. Madame Loulou eközben végighevert a kockás pléden, és éjfekete bundáját sütette a kora tavaszi napsugarakkal. Kiflinek már lógott a nyelve a rohangászástól, amikor egyszer csak megtorpant. Fülelni kezdett, beleszimatolt a levegőbe, majd ugatott egy sort.

− Vauvauvaúúúú, menj innen, akárki is vagy, hafhafhaff!

− Mit hallasz, kiskutyám? – kérdezte Bibi, ám Kifli válasz helyett nyílegyenesen belerohant a bozótba, mintha valakit vagy valamit üldözne.

− Vajon mi ütött belé? Hiszen nem is vadászkutya! – Bibi nem értette kutyája viselkedését.

− Lehet, hogy valami vadat akar elriasztani a közelünkből, mert őriz minket, mint a nyájat –vélte Loulou.

− Lehet, remélem − nézett Bibi az egyre távolodó kutyaugatás után.

Néhány perc múlva aztán már hiába füleltek, nem hallottak semmit. Bibi egészen elbizonytalanodott.

− Most mi legyen, utánamenjünk?

− Inkább várjuk meg itt. Kifli okos kutya, visszatalál, amint végzett ezzel a, hmmm, sürgős dologgal. Biztos nagyon fontos valami volt, ha egyszer még a botját is itt hagyta!

− Azám! Tényleg! Még a bot is itt van – roskadt le Bibi elszontyolodva a pokrócra Loulou mellé. – Akkor hát várunk. Azért kicsit aggódom!

− Nem kell félni, minden rendben lesz! – Madame Loulou bekuporodott Bibi ölébe, és vigasztalóan dorombolni kezdett.

Kifli kutya eközben árkon-bokron keresztül csörtetett az erdőben. Egy ismeretlen, de ellenállhatatlan szag nyomába eredt oly hirtelen és vadul.

− Állj meg! Elkaplak, te bitang! Nem bántod a gazdámat meg a macskámat! Átharapom a torkodat, csak kapjalak a fogam közé! Vauvauvaúúú! – ugatta szaladtában rendületlenül.

Ám az a valami egyre csak távolodott. Kifli egyre jobban zilálva követte.

− Állj meg, ha mondom! – lihegte kimerülten.

− Na jó – hangzott egyszer csak az egyik bozótból –, ha már ennyire kitartó vagy…

− Ki vagy, és mit akarsz? – kérdezte Kifli.

Ebben a pillanatban szétnyílt a bozót, és egy hatalmas, fénylő hófehér bundás, nagy fülű teremtmény állt Kifli előtt.

− Ezt én is kérdezhetném – mondta az ismeretlen. – De ha már megelőztél, bemutatkozom. Húsvéti Nyúl vagyok, örvendek – nyújtotta a kezét Kiflinek. – A barátaimnak csak Gusztáv.

− Aztaa… − Kiflinek leesett az álla. – Vagyis… Kifli vagyok! Kutya!

− Igen, látom. És mondd csak, miért üldözöl? Nem is vagy vadászkutya, ha jól látom, mégis egy kis nyúlhúsra vágynál?

− Nem, jaj, dehogy, én nem… – magyarázkodott Kifli nagy zavarában –, csak a nyájat, vagyis a falkát, vagyis Bibit és Loulout védtem, nem tudtam, miféle szerzet vagy… bocsánat, már látom, biztos nem akartál bántani, meg nem tudtam, hogy izé... ekkora óriási vagy. Te jó ég, mekkora vagy! Én még ekkora nyulat életemben nem láttam!

A nyúl elmosolyodott.

− Persze hogy nem vagyok kisnyúl, hiába emlegetnek nyusziként. A húsvét nagy ünnep, a Húsvéti Nyúl is nagy! Biztos nem harapsz meg?

− Jaj, ugyan már, Gusztáv, dehogy! – mosolyodott el Kifli is. – Legyünk barátok! Látom, jól értesz a kutyák nyelvén!

− A világegyetem összes nyelvén értek! Sok dolgom van ilyenkor tavasszal, és sokfelé, tudod? Jut eszembe, ne haragudj, mennem kell. Elég zsúfolt napom van ma is.

− Ó, persze, csak tessék – bólogatott Kifli –, megértem.

− Nagyon köszönöm – így a Húsvéti Nyúl. – Akkor viszlát, és boldog húsvétot! Találsz néhány húsvéti tojást a visszaúton!

Azzal hátat fordított és elügetett. Kifli egy darabig még bámult utána, mintha maga sem hinné igazán az imént történteket, aztán megfordult, és visszaindult szaglászva keresve az elrejtett húsvéti tojásokat. A tisztáson Bibi és Loulou nyakába borultak, annyira örültek, hogy megkerült a kedves kutyájuk. Amikor aztán Kifli kibontakozott az ölelő karok szorításából, hogy meg ne ijessze a barátait, csak ennyit mondott:

 − Ne haragudjatok, hogy így elrohantam, de szagot fogtam, és tessék, itt az eredmény! Találtam nektek néhány igazán szép húsvéti tojást. Jó kis meglepetés, nem? Vakk! Kapok érte virslit?

Bibi örömében mindent megígért. És újra kezdték a játékot a bottal. Madame Loulou pedig újra kényesen elnyúlt a pokrócon.

− Szóval Gusztáv erre járt! Hmm …− hümmögött −, nem baj, hogy nem köszönt, biztos sok a dolga. − És lehunyta sárga szemét.

 

Horváth Ildi rajza