Bibi és Kifli kutya 17. rész - Nagymosás

 

Egy verőfényes kora tavaszi napon Bibi és Kifli kutya kirándulni ment a közeli erdőbe. Gyönyörű fenyőfák közt sétáltak, volt köztük tölgy és bükk is. A fák alatt az avarban néhol akadt még toboz meg makk, gyűjtöttek is belőle egy zacskóval. Láttak furcsa alakú sziklákat. Az egyik egy sasra hasonlított, Kifli a biztonság kedvéért meg is ugatta.

Egy bozótosban Kifli felriasztott két szunyókáló vaddisznót, amik jobban megijedtek tőle, mint a kutyus tőlük. Végül nagyon fáradtan és vidáman indultak haza. Madame Loulou természetesen nem volt velük, mert ahogy fogalmazott, nem óhajt sarat, leveleket és apró erdei rovarokat a csodálatos éjfekete, selyembársony bundájába. Így ő otthon szunyókálással töltötte a napot. Amikor Bibiék becsöngettek, a macska ajtót nyitott, és már épp köszöntötte volna őket, de az elé táruló látványtól nem jött ki hang a torkán.

− Szia, Loulou, megjöttünk! – Bibi lépett volna befelé, de Loulou csak állt az ajtóban, és nem moccant.

− Mi van, Lulu, megkukultál? – így Kifli.

− Öööö… − mutatott Bibi és Kifli lábára a macska –, azzal nem lehet bejönni! Az maga a fertő! Szodoma és Gomora!

Bibi és Kifli egymásra néztek. Talán beteg a barátjuk? Vagy hallucinál?

− Micsodaaa? – kérdezték mindketten egyszerre.

− A lábatok! A bakancs! A nadrág! A bunda! A kabát! Minden csupa sár és erdei izé! Tele vagytok levelekkel meg bogarakkal! Fuj! Kifli, úgy nézel ki, mint egy róka, a lábad egészen fekete! Így nem lehet bejönni! Ezzel a hihetetlen mocsokmennyiséggel nem! Tessék mindent levenni és elégetni! Kifli, te fertőtlenítőben fürödjél, és vágd le a bundádat!

 

 

− Loulou – tolta határozottan félre az ajtóból Bibi a rémült macskát –, ez talán túlzás lenne, nem gondolod?

− Egész biztos túlzás – vakkantotta Kifli, és már trappolt is volna a tálja felé, hogy megnézze, nem maradt-e benne néhány falat a reggeliből, mert ő bizony nagyon megéhezett, és a vacsora még messze volt, de Bibi visszahúzta.

− Hé, hová, hová, róka koma? A bundádat ugyan túlzás lenne levágni, és fertőtleníteni sem kell, de egy alapos fürdés elkerülhetetlen! Befelé a kádba, de gyorsan!

Loulounak hatalmas kő esett le e szívéről, hogy nem kell valamiféle csúnya erdei rovarfertőzéstől elpusztulnia. És már ment is a törölközőért, fésűért és a hajszárítóért a szekrényhez.

− Először a kutya! – irányította Bibi Kiflit a kádba.

Kifli lógó fülekkel és bánatos tekintettel tűrte, hogy a gazdája finom langyos vízzel lemossa a lábát, a hasát, a mellényét és minden sáros részét, a bundájából pedig kiszedegesse a levéldarabokat, a mindenféle ágacskákat és bogáncsokat.

− Nagyon fáj, kiskutyám? – kérdezte mosolyogva Bibi. − Na gyere, megtöröllek!

Kifli erre még fájdalmasabb arcot vágott, de azért kiugrott a kádból a szőnyegre. Bibi szépen sorban megtörölte mind a négy lábát és a hasát, majd így szólt:

− Mehetsz, te mártír! A szenvedéseidért kárpótlásul ma kapsz uzsonnát!

Kifli boldogan trappolt be a szobába. Fél óra múlva már mind a hárman ott ültek a hatalmas díványon és uzsonnázgattak. Bibi hol Kiflinek, hol Loulounak juttatott egy-egy falat sonkát vagy sajtot a szendvicséről.

− Jó kirándulás volt – vigyorgott fénylő bajusszal és teli szájjal Loulou –, máskor is menjetek!

 

Horváth Ildi rajzai