A foci története komoly múltra tekint vissza. Már az ókori Kínában is űztek a futballhoz hasonlító játékot, ami igen elterjedt és közkedvelt volt. A szabályairól ugyan nem tudunk sokat, de annyi biztos, hogy a labdát akkor még nemcsak a lábat, hanem bármelyik testrészt használva a kapuba lehetett juttatni. Kézből dobni viszont tilos volt.

Hasonló labdajátékot űztek más földrészen is, pl.  Amerikában már több ezer évvel ezelőtt is. Európában az ókori Rómában szintén kitaláltak egy a foci ősének tekinthető labdajátékot. Ez a katonák körében volt népszerű.

 

  

 

A középkorban aztán újabb lendületet vett a labda rúgása. Angliában és Franciaországban az úgynevezett határlabdázás terjedt el, az itáliai Firenzében pedig a calcio (kálcsó). Ez már valóban hasonlított a mai focihoz. Körülhatárolt pályán játszották, volt a mérkőzéseken bíró, voltak szabályok. De ami még mindig nagy különbség a maihoz képest, hogy a lábbal való játék mellett szabad volt a labdát ököllel is ütni, és mai szemmel elképzelhetetlenül sok, összesen 54 játékos volt a pályán, tehát egy-egy csapat 27 főből állt.

A modern futball kialakulása és a szabályainak a lefektetése vagy kétszáz évvel ezelőtt történt. Az 1870-es évektől létezik például a szabadrúgás. Majd kitalálták azt a szabályt, hogy ha az oldalvonalon megy ki a labda, akkor bedobással folytatódik a játék. Az első 11-est is ekkoriban rúgták, és hálót is ekkor szereltek a kapukra. A mai labdarúgás őshazája Anglia, itt találhatók a legnagyobb múltra visszatekintő futballklubok is.

 

 

Az alapszabályok

A játék kétszer 45 percig tart. A játék célja a gól. Az a csapat nyeri meg a meccset, amelyik a játékidő alatt több gólt szerez. Gólnak az számít, ha a labda túljut a gólvonalon, vagyis bejut a kapuba. Két csapat mérkőzik egymás ellen, mindegyik 11 játékossal. Köztük egyedül a kapus az, aki a labdát kézzel is érintheti. Egy csapatból legalább 7 játékosnak a pályán kell tartózkodnia, ha ennél kevesebben vannak valamelyik csapatban, a játékvezető lefújja a meccset. A focipályát fű borítja, téglalap alakú, a mérete pedig 105 X 68 méter. Még azt is meghatározzák, hogy a pálya csíkjainak festése milyen vastag lehet.

 

A futballtörténelem legendái

Lev Jasin – A világ valaha volt legjobb kapusának tartják. Mindig fekete mezben védett, ezért becézték „fekete párducnak” ezt az orosz futballistát. Pályafutása során (1949‒1971) 480 tétmérkőzést játszott le kapott gól nélkül, és 150 tizenegyest hárított. Ő az egyetlen kapus, aki elnyerte a futball legrangosabb egyéni elismerését, az Aranylabdát.

 

  

 

Franz Beckenbauer – „Császárnak” nevezték, a német válogatott és a Bayern München legendás hátvédje volt az 1970-es években, kétszeres Aranylabdás. Többek között négy német bajnoki cím és három Bajnokok Ligája győzelem fűződik a nevéhez. 103-szoros német válogatott, játékosként és edzőként is világbajnoki címet szerzett.

 

  

 

Pelé – A háromszoros világbajnok brazil labdarúgó korának legmeghatározóbb játékosa volt. 1363 hivatalos meccsen lépett pályára, összesen 1281 gólt szerzett. Már 16 évesen válogatott volt, 18 évesen pedig, világbajnok!

 

 

Puskás Ferenc – A leghíresebb magyar focista, olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes labdarúgó. Ő a valaha élt egyik legjobb csatár a világon. Klubszinten a legnagyobb sikereit a Real Madriddal érte el, háromszor nyert Bajnokok Ligáját. Ötszörös magyar bajnok a Honvéddal és hatszoros spanyol bajnok a Real Madriddal. A róla elnevezett díjjal jutalmazzák minden évben a nemzetközi futballban a legszebb gólt szerző játékost.

 

A futballvilágbajnokságok legjei

Brazília nyerte eddig a legtöbb világbajnoki aranyérmet, szám szerint ötöt, emellett pedig az egyetlen ország, amely minden világbajnoki tornán szerepelt.

A világbajnokságokon szerzett leggyorsabb gól rekordját a török Hakan Sükür tartja, akinek Dél-Korea ellen mindössze 11 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy a kapuba találjon.

 

  

 

Azt a rekordot, hogy ki rúgta a legtöbb gólt egy vb-meccsen, Magyarország válogatottja tartja. 1982-ben ugyanis 10 találatot ért el a magyar csapat Salvador válogatottja ellen. A mérkőzés végeredménye 10-1 lett. Ugyanez a meccs még egy további rekordot is hozott: a Vasas csatára, Kiss László csereként beállva hármat rámolt be a salvadori hálóba nyolc perc alatt, így ez minden idők leggyorsabban elért világbajnoki mesterhármasa.

A legtöbb világbajnokságon a brazil válogatott legendája, Pelé szerepelt. 1958 és 1970 között öt világbajnokságon vett részt.

A legtöbb világbajnoki gólt a német Miroslav Klose szerezte. 2002 és 2014 között négy vb-n összesen 16-ot.

 

Feladat

Nevezd meg a fenti ábrán a focipálya részeit és vonalait!