N. Tóth Anikó: Az eszemet tudom - részletek

 

Hova készülsz?

Az ember egész nap szinte csak készül. Reggel készülünk a suliba, szünetben a következő órára, matekon a holnapi dolgozatra, angolon a szavak felmondására, énekórán a népdalversenyre, tanítás után ebédre, napköziben leckeírásra. Ezek mindennapi rövid készülések.

És vannak hosszantartó készülések: napokig készülünk a színházba, hetekig a karácsonyi vagy az anyák napi műsorra, hónapokig a tisztasági versenyre, egész évben az erdei iskolára meg a szülinapi bulira. A készülés jó dolog, mert közben lehet tervezgetni, ábrándozni, vágyakozni, izgalmaskodni, tenni-venni.

A készülésben viszont az a rossz, hogy amint valamivel elkészülünk, máris ott a nyakunkon a következő készülés: szünes-szüntelen muszáj tervezgetni, ábrándozni, vágyakozni, izgalmaskodni, tenni-venni. Ráadásul a készülés alól senki sem kap felmentést: anya fodrászhoz készül, apa konferenciára készül, a tesóm földrajzversenyre készül, nagyi orvoshoz készül, papuska focimeccsre készül. Percnyi idejük sincs rám a szakadatlan készüléstől. Én leginkább arra készülök, hogy ha megnövök, teljesen beszüntetem a készülést. Mielőtt végképp kikészülök.

 

Nyami

A reggelben, a délben, az estében az evést szeretem a legjobban. Folyton korgó gyomrommal alig várom, hogy asztalra kerüljenek a finomságok! Ezért szívesen segítek anyának. Keze ügyébe készítem a hűtőből vagy a kamrából a hozzávalókat, meghámozok, fölaprítok ezt-azt, kavartyolom a zubogó-bugyogó mindenfélét a lábasban, serpenyőben, lesem a sütőablakon keresztül a pirulást. És főleg szagolgatom, kóstolgatom a nyerseket, félkészeket, nem számít, ha fogfagyasztó hideg vagy nyelvégető forró. Csipegetek és lopkodok, ízlelgetek és nyalánkoskodom, de arra vigyázok, hogy a hivatalos evés előtt jól ne lakjam. Mi lenne akkor a paprikakarikákkal felcicomázott sajtos-sonkás kiflivel, a tányérban ringatózó aranylevessel, a mártásban úszkáló husival, a cukrozott mákban hempergő szilvásgombóccal, a viccesen tekeredő spagettival, a csodálatos felfújtakkal, a pompás rakottakkal, a finom főzelékekkel, a kenőkékkel, a sok-sok salátával, hogy a sütikről, pogácsákról, lepényekről már ne is beszéljek!

Az evésben a falatozás a legjobb, de én leginkább falánkoskodni szeretek. A habzsolás se rossz persze. A két evés közti nassolást általában titokban tartom. Egyszóval elég nagyevő vagyok. Sőt majdnem mindenevő, kivétel a karfiol és a brokkoli. Szerencsére anya mindig kedvenceket készít. És mivel sok kedvenc van, alighanem hamarosan pocakot eresztek. Majd versenyezünk papuskával, kié nő gyorsabban.

 

Lecsöpp

Bizonyos ételek nem elégednek meg azzal,hogy különböző edényekben (például fazékban, lábasban, tepsiben, bográcsban, serpenyőben, tányérban, tálikóban, csészében) tartózkodjanak, majd onnan a kanál és villa nevű szállítóeszközzel a számba jussanak. Utazásuk során némely falatok szívesen néznek szét a nagyvilágban, ezért hajmeresztő akrobatamutatvánnyal lebucskáznak az evőeszközről, és fröccsenéssel, csöppenéssel, pottyanással a terítőn, a pulóveremen vagy a nadrágomon kötnek ki. Ez elég vicces dolog lenne, csakhogy a falatok nyomot hagynak maguk után, ami rögtön arról árulkodik, hogy már megint meghazudtoltam a koromat, hiszen sikerült ismét úgy ennem, mint egy kisbaba. Apa a fejét csóválja, anya sápítozik és korhol. Ezek szerint nagyi és papus is meghazudtolja a korát, amikor halászlépöttyös ingben és mártásmintás blúzban állnak fel az asztaltól? Nekik persze jó, mert ők nyugodtan viccelődhetnek a foltokon. És senki sem tolja le őket.

 

Szabó Zelmira rajza