Mimó a világ körül 3. rész - Mimó Izlandon

 

Mimó a reggelinél mindenféle különösebb köntörfalazás nélkül megkérdezte újdonsült barátját, Gézát ‒ a legeslegjobb barátai számára Bélát ‒, hogy csatlakozik-e hozzá a világ körüli úton.

‒ Boldogan! ‒ felelte a jeti. ‒ Hová megyünk?

‒ Akárhová, ahová a kedvünk tartja. Nincs pontos terv, mert a világon mindenhol élnek rokonok, akiket meglátogathatunk! ‒ magyarázta Mimó a hagyományos manóvándorút lényegét.

‒ Ebben az esetben ‒ bólogatott Béla ‒ mehetnénk akár Izlandra is! Él ott egy jó barátom, szívesen meglátogatnám.

‒ Legyen úgy! ‒ örült meg Mimó a javaslatnak. Erre már Füles papa is fölkapta a fejét:

‒ Máris fölhívom Björk Einarssont, egy nagyon közeli rokonomat, a nagymamám harmadunokatestvérének a dédunokáját. Boldog lesz, ha vendégül láthat titeket ‒ mondta lelkesen.

‒ Én pedig megkeresem a Feröer szigeteki birkagyapjúból kötött pulóveremet. Biztosan jó hasznát veszed majd az úton, Mimó ‒ így Füles mama.

A Füles gyerekek nem szóltak semmit, mert teli volt a szájuk palacsintával, de nagyon bólogattak. Nem sokkal később Géza és Mimó útra készen állt. Mimó befészkelte magát Béla vállán a puha selyembundába, és onnan integetett le Füles kuzinéknak.

‒ Nagyon köszönöm a vendéglátást! Mindent elmesélek majd otthon, és Izlandról küldök lapot!

Fülesék visszaintegettek, és kórusban kiabálták:

‒ Hiányozni fogsz, Mimó! Jó utat!

A jeti hétmérföldes léptekkel elindult, a kis manó pedig a selyembundából kikukucskálva elképedve nézte, ahogy elsuhan mellettük a Tátra, majd az újabb hegyek, ismeretlen folyók, lapályok és városok. Egyre hűvösebb lett, és ismeretlen illatokat hozott a szél. Egyre több volt a kékség, és Mimó egyszer csak meglátta a tengert.

‒ Ez itt a Jökulsárlón gleccserlagúna ‒ állt meg ebben a pillanatban Béla. ‒ Az egyik legszebb hely a világon.

‒ Amindenit! ‒ kászálódott ki a meleg jetibundából Mimó. ‒ Tényleg gyönyörű!

A kis manó el volt varázsolva a látványtól. Az a sokféle, szikrázó kékség meg fehérség! Gyorsan fölvette Füles mama pulóverét, hogy meg ne fagyjon, aztán csak ámult és bámult.

‒ Ez itt egy hatalmas tó kijárattal a tengerre és a gyönyörű jéghegyekkel ‒ mutatott körbe Béla. ‒ De úgy tűnik, most kihalt minden, pedig rengeteg fókabarátom él errefelé, hogy a lundákat és a sirályokat ne is említsem. És aki miatt itt vagyunk, az a rég nem látott barátom, Lajka. Gyere, Mimó, bemutatlak neki.

A jeti lehajolt, hogy a manó lecsúszhasson a kezén a földre, és az máris szembe találta magát egy kopóforma, fekete-fehér foltos, igen barátságos kutyával.

‒ Nagyon örvendek! ‒ így a kutya.

‒ Részemről a szerencse! ‒ huppant le elé Mimó. ‒ De nem te vagy az a kutya, amelyik az űrben járt? ‒ csodálkozott el aztán a hasonlóság láttán.

‒ De igen! Tanultatok rólam az iskolában? ‒ vakkantott fel boldogan Lajka.

‒ Igen ‒ bólintott Mimó. ‒ Viszont úgy tanultunk, hogy nem tértél vissza… szóval, tudod. Hogy szomorú véget ért az űrhajós pályafutásod.

‒ Á ‒ legyintett Lajka ‒, mindenki így tudja! Visszatértem, de ezt titokban tartottam, mert nem volt kedvem visszamenni a bázisra, és nagyon megtetszett ez a vidék. Meg a sok újságíró és tévés faggatását is el akartam kerülni, hogy milyen volt az űrben, hogyhogy még életben vagyok. Persze kevés kutya éri meg a hatvan évet, én meg már el is múltam annyi, de tudod ‒ magyarázta Lajka ‒, ezekre a kérdésekre magam sem ismerem a választ. Az űrutazást nagyrészt átaludtam, és hogy miért élek még mindig? Talán történt velem valami odakinn, vagy csak elfelejtettem meghalni! Vakk! Mindenesetre nagyon jól érzem magam. A szomszéd barlangban lakik Björk Einarsson és a férje, Olaf, úgy tudom, szegről-végről rokonok vagytok! Meglátogatjuk őket?

Mimó és Béla bólintott, és Lajka odavezette őket egy sziklák közt megbúvó barlang bejáratához a hatalmas tó partján.

‒ Olaf, Björk, itthon vagytok? Nézzétek, kiket hoztam! ‒ ugatott be Lajka a barlangba. Kisvártatva egy piros bakancsos manó jelet meg a bejáratban, széles mosollyal a szakállában.

‒ Lajka, Béla, drága Mimó! Már vártunk benneteket! ‒ tessékelte be a manó az utazókat. ‒ Csak egyedül vagyok itthon, Björk éppen énekórát tart a helyi iskolában a manógyerekeknek. De a madárhúrlevest megfőzte még mielőtt elment volna, úgyhogy a finom vacsora garantált! Gyertek csak!

Mimónak fogalma sem volt, mi lehet az a madárhúr, viszont a gyomra már erősen korgott, így tudta, meg fogja enni, akármi is az. Aztán meg Olaf kerek pocakja láttán arra is gondolt, hogy Björk nem főzhet rosszul, tehát minden rendben lesz. De Béla még aggódott:

‒ Mimó ‒ súgta oda neki ‒, mi az a madárhúr?

‒ Nem tudom ‒ súgta vissza Mimó.

‒ Nem baj, ha nem finom, majd adok a dugikekszemből! Egy jetinél mindig van csokis keksz vészhelyzet esetére! ‒ suttogott tovább Béla.

‒ Nagyon okos! És mondd csak, miféle vészhelyzetekre gondolsz?

‒ Majd elmesélem.

És Mimó már nagyon várta az estét, hogy Béla kifejtse, miféle veszélyek esetén segítség a csokis keksz.

 

Folytatjuk!

 

Balla Margit

 

Pap Kata rajza