Kétségtelen, az állatvilágban a madarak a legnagyobb pompakedvelők. Némelyikük olyan fényes tollruhával ékeskedik, hogy azt még a tündérek is megirigyelhetnék. De azt tudtátok, hogy a legszínesebb tollruhások közt is elsősorban a hímek viselete színes? Persze az övék sem mindig! Némelyik hím csak az udvarlás idejére ölt díszes nászruhát.

A trópusokon élő madarak számára a tarka tollruha védőöltözet. A madarak így alkalmazkodnak a harsány színekben pompázó környezetükhöz. Színes tollaik egybeolvadnak a növényzet színeivel, és elrejtik őket az ellenség szeme elől. Sok madárfajnál viszont csak a hím visel tarka ruhát. Ő is főleg azért, mert tetszeni akar a tojóknak. A páva még szét is tárja a tarka farkát, hogy jobban lássák, s úgy illegeti-billegeti magát a tyúkok előtt.

De nem szükséges a trópusokra menni, ha igazán színpompás szárnyast akarunk látni. Hiszen a baromfiudvar büszke urának a vörös, a sárga, a kék, a zöld sokféle árnyalatával ékeskedő tollazatánál nem kell pompásabb látvány. A kakas a fényes öltözetével is azt jelzi, tudatja a környezete számára, hogy ő az úr a gazdaságban, megvédi a tyúkjait, és elűzi a betolakodókat az udvarból.

 

  

 

A tőkés récéknél is csak a hím ruhája színes. A tojó tollazata egyszerű, föld színű. Hiszen a tojó dolga, hogy egy egész hónapon át melengesse a tojásokat a gaz közé rejtett fészkén. Ha neki is színes tollazata volna, a róka, a nyest azonnal észrevenné őt, s vele együtt a tojások is elpusztulnának. A fácántyúk ruhája is ezért egyszerű, pedig a fácánkakas milyen tarka!

A világon legszínpompásabb tollruhát a mandarinréce visel. Nálunk, Európában nem véletlenül a parkok, dísztavak madara ő. Ázsiában valaha igen elterjedt madár volt. Mára azonban a számuk nagyon megcsappant, ezért ma már védettek. A gyönyörű színekbe azonban náluk is csak a hímek öltöznek az udvarlás idején.

 

     

 

A madártoll könnyű, rugalmas, de igen erős szerkezet. Hőszigetelőként védi a madár testét a hidegtől, forróságtól, és a vizet is lepergeti. Színességüknek a csábításban különösen nagy szerepe van. A legszínpompásabb madarak találnak legkönnyebben párra, s nekik lesznek utódaik.

 

Tudtad?

A madarak nagy gondot fordítanak a tollazatukra, hiszen létfontosságú számukra, hogy az rendben legyen. Amikor tollászkodnak, olyankor tisztogatják, átkenegetik a tollaikat, eltávolítják közülük a betegséget okozó tetveket, atkákat. Fürödni is ezért szeretnek. Amelyik madár száraz területen él, az a porban fürödve tisztálkodik.