Mimó a világ körül 6. rész - A magányos medveküldetés

 

A palacsintától és juharsziruptól az egész társaság édesen aludt és sziruposat álmodott. Géza ‒ de a barátainak csak Béla ‒, mint minden jeti, szeretett jó korán fölkelni, hogy magába szívhassa a hajnal friss levegőjét. Ezen a reggelen is a többiek előtt ébredt.

Óvatosan feltápászkodott, és már éppen kifelé indult egy frissítő sétára, amikor mocorgást hallott a háta mögül. Konrád volt az.

‒ Fölébresztettelek, barátom? ‒ kérdezte a medvét kissé megszeppenve Béla.

‒ Á, dehogy, már egy ideje ébren vagyok ‒ legyintett Konrád. ‒ Csatlakozhatok?

‒ Persze! Nincs jobb egy hajnali sétánál!

‒ De, van ‒ mosolyodott el a medve.

‒ Ó, te öreg kópé ‒ bökte oldalba Béla a medvét ‒, persze hogy van. De igyekezz, még lekéssük a napfelkeltét.

S míg a többiek mélyen aludtak, a két régi barát kisompolygott a barlangból.

‒ Kérdezhetek? ‒ kezdte Konrád.

‒ Persze ‒ így a jeti.

‒ Miért mondtad az este, hogy Hawaiira szeretnétek továbbmenni?

‒ Mert gondoltam, ennyi hó és fagy után jólesne egy kis napfény és lágy szellő.

‒ Igaz, jólesne, de… ‒ bizonytalanodott el Konrád. ‒ Tudod, kaptam tegnap egy levelet. Elmondhatom? Igazából emiatt nem tudtam jól aludni az éjjel. Kamcsatkáról írt az unokahúgom, Ursula, hogy bajba keveredett. El kell hagynia a szigetet és új otthont kell keresnie, s kéri a segítségemet. Ahogy elolvastam, rögtön arra gondoltam, miért ne lehetne az utazásotok következő állomása Kamcsatka? Én is veletek mennék, hátha tudnánk segíteni Ursinak.

‒ Hmmm… de miért nem utazik ide ő?

‒ Mert fogságban tartják. Állítólag megtámadott egy turistát, és csak akkor engedik szabadon, ha egy rokona jótáll érte. És tudod, én vagyok az egyetlen élő rokona. Én meg félek a repüléstől, jólesne a baráti támogatás.

Béla erre elmosolyodott:

‒ Így már más! Hát persze hogy megyünk! Még ha embert is evett a hugica! ‒ kacsintott Konrádra.

‒ Te is tudod, hogy ez nem igaz ‒ rezzent össze Konrád ‒, csak valami hülye félreértés lehet.

‒ Vicceltem. Na gyere, mondjuk el a tervet a többieknek is! De látod, milyen szép ez a napfelkelte is, barátom?

Béla egy pillanatig még elgyönyörködött a rózsaszínbe váltó égboltban, aztán visszasétáltak a barlangba. Miután elmesélték a nagy tervet, Mimó volt az első, aki megszólalt:

‒ Megevett egy embert? Csak mert olvastam, hogy a kamcsatkai barna medve, mivel nem alszik igazán mély téli álmot, fölébredve éhes lesz, és néha embert is eszik. És ha embert is eszik, akkor biztosan manót is… és, ugye, akkor én…

A többiek nagyon kedvesen néztek Mimóra, és megpróbálták megnyugtatni.

‒ Tudod, Mimó ‒ kezdte Lajka kutya ‒, az emberek sok mindentől félnek, amit nem ismernek.

‒ És sok mindent félreértenek, amit nem ismernek ‒ folytatta Barbara, a rókakisasszony. ‒ Én magam ugyan még csak jegesmedvékkel találkoztam, kamcsatkai barna medvékkel nem, de biztos vagyok benne, hogy ez valami félreértés. Jobb lesz, ha mielőbb indulunk, és kiderítjük.

Ezzel mindenki egyetértett. A nagy utazók ugyan szívesen maradtak volna még egy darabig a világ legszebb és legháborítatlanabb erdejének mélyén, de hogy Ursulát kisegítsék a bajból, az most mindennél fontosabb volt.

 

Konrád nem állított valótlant, amikor arról beszélt Béla jetinek, hogy fél a repüléstől. A kamcsatkai gépbe beszállva az amúgy is halovány színű medve egészen elfehéredett, az orra is valami furcsa zöldes árnyalatúra változott. Szorosan kapaszkodott Béla és Lajka karjába, és megkérte Barbarát, hogy legyen szíves, üljön az ölébe, ha nem nagy fáradság, mert igazán megnyugtató a jelenléte. A légikisasszonyok nagyon kedvesnek találták a rettegő medvét, és ami sós mogyoró a gépen volt, mind nekiadták, hátha a ropogtatás elvonja a figyelmét. De minden segítség és együttérzés ellenére, Konrád mégis óriási megkönnyebbüléssel szállt ki a gépből Kamcsatkán.

‒ Igazából átgondoltam ‒ jelentette ki Mimó, ahogy a Parancsnok-szigeteki rezervátumba induló hajó kikötője felé baktattak ‒, nem is a medvéktől, hanem a vulkánoktól félek inkább!

Béla erre hangosan felnevetett.

 ‒ A vulkánoktól?

‒ Igen, mert olvastam, hogy itt, Kamcsatkán még rengeteg működő vulkán van. És, ha kitör valamelyik? Akkor mihez kezdünk?

‒ Gyorsan beugrunk a vízbe ‒ javasolta Konrád a manónak. ‒ Egészen jól úszom, majd kapaszkodhatsz a vállamba!

Mimó bólintott, mert ezt igazán ésszerű javaslatnak találta.

‒ Különben megnyugtatlak, a Parancsnok-szigeteken nincsenek vulkánok, csak rengeteg fóka, sirály és lunda ‒ magyarázott tovább Konrád.

Mimó erre már igazán fellélegzett. Ha ez így van, akkor mégsem lehet veszélyes hely. Kikötöttek egy eléggé zord, sziklás helyen. Süvített a szél, a levegő tele volt sirályvijjogással. S ahogy elindultak a parton, Mimó hatalmas barna foltokat látott a távolban. Fókák voltak.

 

Folytatjuk!

 

Balla Margit

 

Pap Kata rajza