Ma a görög mitológia egyik legnagyobb szuperhőséről mesélek nektek, aki megszabadította a földet a szörnyetegektől, és az eget az ellene lázadóktól.

 

Kígyók a bölcsőben

Héraklész születése nem mindennapi születés volt. Az apja ugyanis Zeusz volt, aki felöltötte egy földi féri, Amphitróün alakját, s így hódította meg Alkménét. Héraklész születése pillanatában a földi világban teljesen szokványos gyereknek tűnt. Nem sokáig. Mert Zeusz felesége, Héra folyamatosan üldözte őt. Amikor közelgett Héraklész megszületésének napja, Zeusz megjósolta, hogy aki e neves napon először megszületik, uralkodni fog a világ férfiai felett. Így akarta biztosítani fia jövőjét. Héra azonban késleltette Héraklész születését, és úgy intézte, hogy egy gyenge, ám zsarnokian gonosz természetű fiú, Eurüsztheusz szülessen meg hamarébb. De ez sem volt elég! A később születő Héraklész bölcsőjére kígyókat szabadított: „Marjátok halálra!” – sziszegte. Csakhogy a csecsemő Héraklész puszta kézzel megfojtotta a két vérszomjas kígyót: isteni ereje már ekkor megmutatkozott.

 

Héraklész felfegyverkezik

Héraklész hatalmas ereje egyszerre volt áldás és sorscsapás. Meg kellett tanulnia okosan használni. Mit gondoltok, mi volt a kedvenc tantárgya az iskolában? Természetesen a harcművészet, a fegyverforgatás. Egyedül a zenét gyűlölte: amikor tanára, Linosz, megszidta, a botfülű izompacsirta a saját lantjával verte agyon a művészt.  Jobb lesz, ha világgá megy, gondolta, s máris hatalmas hőstetteket látott maga előtt! Csakhogy fegyverzetre is szüksége lenne! Agyonütött egy vérengző oroszlánt: lenyúzott bőre jó lesz köpenynek, a koponyája és álkapcsa pedig sisaknak! Egy kőrisfa törzséből óriási buzogányt faragott: emberi kéz megemelni is alig bírta.

 

 

A tizenkét munka

Héra ismét beavatkozott. Héraklészre őrületet küldött. Az elmeháborodott hős valóságos gyilkológéppé változott. Héra, hogy fokozza a bajt, kijózanította: a rémtettek emlékétől Héraklész nem bírt szabadulni. Egy jóslat szerint csak akkor tisztulhat meg, ha teljesíti az a gonosz Eurüsztheusz által kiszabott feladatokat. Jó a memóriátok? Akkor biztosan fel tudjátok sorolni Héraklész tizenkét hőstettét!  Én igen! Első: megfojtotta a nemeai oroszlánt, melynek bőrén nem fogott se fegyver, se nyíl. Második: legyőzte a lernéi mocsárban tenyésző, kilencfejű hüdrát. Ki kellett égetnie minden egyes levágott fej helyét, mert a szörny lemetszett fejei folyton újranőttek! Harmadik: élve elfogta a gyorslábú, minden neszre érzékeny kerüneiai szarvast, Artemisz istennő aranyszarvú, rézlábú kedvencét! Negyedik: legyőzte a rettenetes erümanthoszi vadkant! Ötödik: átvezetett rajta két folyót, és így kitakarította Augeiasz különösen rendetlen istállóját! Hatodik: rézcsengőkkel, kereplőkkel legyőzte a fémtestű, húsevő sztümphaloszi madarakat! Csak úgy rezonáltak a csontjaik! Hetedik: Kréta szigetén megszelídítette Minósz tomboló bikáját! Nyolcadik: megszerezte Diomédész húsevő lovait! Kilencedik: megszerezte Hüpollüté amazonkirálynő övét! Tizedik: elhajtotta a szörnyeteg Gerüón bíborszínű marháit! Tizenegyedik: megszerezte a heszperiszek aranyalmáit, pedig a kertet egy sárkány is őrizte! Tizenkettedik: felhozta az alvilágot őrző háromfejű kutyát, Kerberoszt! Na, ezt mondjátok utánam!

 

A harcmezőn

Héraklész megtisztult, de későbbi élete sem volt mentes az erőszaktól, sőt az időnként rátörő őrülettől sem. Rengeteg háborúban vett részt: elindult Iaszónnal (róla már meséltem!) az aranygyapjúért, az első trójai háborúban elfoglalta a várost, harcolt a titánok ellen, ahol csak lehetett, megcsillogtatta harci tudományát. Az ég ellen lázadó gigászokat csak ő volt képes megfékezni. Ezt még Hérának is be kellett látnia. Boldog mégsem lehetett: a magánélete nem volt szerencsés.

 

 

A vérbe mártott ing

Felesége, Déianeira lángolón szerette őt, bármit megtett volna érte. Egyszer azonban, mikor Déianeira megkérte Nesszosz kentaurt, hogy vigye át a folyón, a kentaur erőszakoskodni kezdett vele. Déianeira sikoltozni, kiabálni kezdett. Héraklész azonnal ott termett és leterítette a félig állati, félig emberi lényt. A haldokló kentaur viszont aljas tanácsot adott Déianeirának: „Kend be a véremmel a férjed ingét, s ha ezt felölti, örökké hű marad hozzád!” Héraklész fel is öltötte az inget, de nem az örök szerelem tüze lobbant fel benne! Az ing marni kezdte a testét, égette, ahol érte, levetni se tudta. Végül úgy döntött, inkább a halált választja. Halotti máglyát rakatott és élve feküdt föl rá. Amikor a máglya lángra lobbant, megnyílt az ég: Pallasz Athéné és Hermész szálltak alá, és egy aranyfogaton az égbe vitték a megistenült, halhatatlanná vált hőst. Az égben Hébé istennő férje lett, aki az örök életet biztosító nektár őrzője.

 

Ezúttal is egy zöngeménnyel búcsúzom:

 

Nincsen olyan szörnyeteg,

melyen ő nem győzhetett,

legyen vadkan, fémmadár:

osztályrésze a halál!

 

Míg ellát a férfiszem,

nincsen olyan férfi sem,

aki olyan tettre kész,

mint a bátor Héraklész!

 

Legközelebb Ariadnéról mesélek majd.

 

Kislexikon

Amazonok – harcias nőkből álló kis-ázsiai törzs

Kentaur – félig ember, félig ló alakú keveréklény

Pallasz Athéné – a bölcsesség istennője

Hermész – az utak, a szerencsés rátalálás, a tolvajok és a tolmácsok istene, ő vezeti a holtakat az Alvilágba, ezért lélekvezetőnek is nevezik

Gigászok – félig ember, félig kígyó alakú keveréklények,testvéreikkel, a titánokkal együtt Zeusz az Alvilágba taszította őket

 

Hellász News – Villáminterjú Héraklésszel

– Hány gyermeke van?

– Ha jól számolom, összesen kilencvenkettő. Rajongtak értem a nők, és én is értük… A komédiaírók sokat gúnyolódtak rajtam: szerintük én egy élvhajhász, agyatlan izompacsirta, egy bűnöző, egy két lábon járó zabagép vagyok. Aljas rágalom. Én csak szeretem az életet.

– Azt mesélik, egyszer Ön is női ruhában járt…

– Ne is emlékeztessen rá! Vezeklésként egy vétkemért egy asszony, Omphalé szolgálatába kellett állnom. Azt kívánta, hogy női ruhában fonalat szövögessek a szolgalányokkal együtt! Így még nem alázott meg senki! Ráadásul ő meg magára vette az oroszlánbőr köpenyt és úgy parádézott! Három évig tűrtem! Mert az erős igazán, aki a tűrésben, aki lélekben is erős!

 

Feladat

Héraklész tiszteletére Kr. e. 776-tól máig megtartják az olümpiai játékokat, melyeket egyes vélekedések szerint ő maga alapított. Rajzold le, hogy szerinted hogyan nézett ki egy egy antik stadion!

 

Csehy Zoltán-Polgár Anikó

 

Koncz Tímea rajzai