Esett az eső nem egyszer 2019-ben a Duna Menti Tavaszon. Már az első reggelen, a megnyitón is szemerkélő esőben kellett átvennie a város kulcsát a Meseváros királynőjének.

A színházterem bent a művelődési házban persze nem ázott, a versenyzők játékát és a nézők szórakozását semmi nem zavarta. Töretlen volt a jókedv négy napon át a színjátszók és bábcsoportok 44. országos seregszemléjén Dunaszerdahelyen.

 

  

 

A zsűri szerint az idén nagyon sokféle előadással érkeztek a csoportok a fesztiválra. Sok volt a meglepő és új megoldás a színpadon, de a klasszikus mesék és előadásmódok sem hiányoztak. Volt Andersen- és Grimm-mese, népmese, verses mese, népballada, színpadra került a brémai muzsikusok, az égig érő fa, Sün Balázs és Malac Julcsa meséje, Doja cigánytündér, de még egy szúnyog vicces története is. Nagy közönségsikert aratott mindjárt az első napon az ógyallai Fityfiritty bábcsoport a Többet ésszel... című mesével, s mint az utolsó napon kiderült, a bírálók bizottsága ugyancsak sokra értékelte ezt az előadást, és a kitüntető aranysávos minősítéssel jutalmazta a Fityfirittyet.

 

     

 

A gyerekzsűri díját – mert olyan is volt az idén is – és egyben a zsűri különdíját a királyhelmeci gyerekek kapták a Doja cigánytündér meséért. Egyszóval komoly verseny volt, igazi megméretés vagy 30 csoport, ötszáz gyerek számára a 44. seregszemle. Lehetett tanulni, fortélyokat ellesni és persze jól szórakozni nézőknek és versenyzőknek egyaránt.

 

A 44. Duna Menti Tavasz eredményei ide kattintva tekinthetők meg.

 

Angyal Sándor fotói