Új-Zéland

 

Ha Mimó manót és barátait Hawaii-szigetén hagyjuk – hadd pihenjék ki éjszakai kalandjukat! –, és folytatjuk utunkat tovább délnek, a Csendes-óceán végtelen vizein hajózva egyszer csak eljutunk a világ végére: Új-Zélandra. Ez az utolsó hely, ahol az ember még lakni képes, utána már a jég és hó birodalma, az Antarktisz következik.

Tőlünk olyan messze esik, hogy joggal mondhatjuk, a világ végén van. Nagyon elszigetelt szigetcsoport. A legközelebbi nagyobb szárazföld, Ausztrália vagy 2000 kilométernyi távolságra esik tőle. Az elzártság következtében olyan növények és állatok élnek itt, amilyenek sehol másutt a világon.

 

  

 

Új-Zéland két nagy szigetén egy hegylánc vonul végig.  A hegycsúcsok közt nem egy ma is működő vulkán, időnként kitör, forró lávával és hamuval borítja be a környéket. A földrengések sem ritkák errefelé. Az emberek a tengerpartokon fekvő városokban élnek, de a földrengések gyakran a városokban is nagy pusztításokat visznek végbe. Néhány éve például Christchurch szép belvárosa szinte teljesen megsemmisült egy ilyen erős rengés következtében.

Az első emberek a Csendes-óceán szigeteiről, Polinéziából érkeztek Új-Zélandra nem is annyira régen, 700 évvel ezelőtt: a maorik. Ma is ők, a maorik a szigetország őslakói. Az európai emberek csak jó pár száz év múlva kezdtek megtelepedni errefelé, miután Cook kapitány körbehajózta és feltérképezte a világnak ezt a távoli csücskét.

 

A nemzeti parkok országa

Az új-zélandi emberek nagyon vigyáznak az országukra. A természeti kincsek védelmére számos nemzeti parkot hoztak létre. Védik a legszebb tengerpartokat, ahol pingvinek, fókák sütkéreznek a napon, delfinek és bálnák hancúroznak a part menti vizekben; őrzik a hegyoldalakat borító őserdőket a hatalmas páfrányokkal és ősfákkal; de azokat a különös tájakat is szigorú védelem alá helyezték a vulkánok környékén, ahol gejzírek törnek a magasba, kénes kigőzölgések pöfögnek föl a földből, és kék vizű tavak tarkítják a holdbéli tájat.

 

 

A madarak birodalma

A hegyoldalakat borító erdőségek Új-Zélandon a madarak birodalma. Olyan különös fajok élnek itt, amilyenek sehol másutt a világon. Pl. kivi, kakapó, veka. Ezek a madarak nem tudnak repülni. Hogy miért nem? Mert Új-Zélandon az ember megtelepedése előtt nem élt emlős ragadozó, így nem volt szükségük a menekülés efféle tudományára. Az ember beköltözésével azonban ennek a paradicsomi életnek vége lett. Megjelentek a szigeteken az olyan ragadozók, mint a patkány és a menyét, és ez több madárfaj, sas- és struccféle teljes kipusztulásához vezetett.

 

 

Természetismeret az iskolában

Az új-zélandi gyerekek az iskolában sokat tanulnak a természetről. Megtanulnak vigyázni az erdőkre, vizekre, fákra, állatokra. Sokat hallanak és olvasnak a régi maori hagyományokról, régi maori történeteket mesélnek. Ezekben nagy tisztelet övezi a természetet. A maori emberek pl. a fákat az őseiknek tekintik. Úgy gondolják, egy fa pusztulása olyan, mintha a családtagjukat veszítenék el. A gyerekek a hagyományokon keresztül is ismerkednek a fák és az erdő életével. Az oktatás az iskoláikban nagyon magas, úgy mondják, világszínvonalon folyik.

 

 

 

Tudtad?

A kaurifenyők a világ legmagasabbra növő és legnagyobb tömegű fái közé tartoznak. Örökzöldek, némelyikük sok gyantát is termel. A kaurifenyő Új-Zéland szigorúan védett természeti kincse. Ez a hatalmas fa akár 40-50 méter magasra is megnő, törzsének átmérője meghaladhatja a 10 métert, és 4000 évig is elél. Az esőerdők e gigászai a 20. század elején szinte teljesen kipusztultak a hajó- és házépítők mértéktelen fakitermelése miatt.

A kivi Új-Zéland nemzeti szimbóluma. Éjszakai életet élő madár. Sötétedés után bújik elő az üregéből, hogy az erdős, bozótos területen lárvákat, csigákat keressen. Nem tud repülni.