Cicúr és a többiek 3. rész

 

− Irány Grönland! – kiáltott fel Lulu szokatlanul lelkesen, majd a kis csapat élére állva mutatta az utat.

− Ezzel a busszal bemegyünk a városba, aztán átszállunk, villamos, metró, villamos, aztán még két busz és már kinn is vagyunk a reptéren. Négy átszállással öt nap múlva Grönlandon lehetünk. Nyugi, kicsit kényelmetlen lesz reptéri várókban aludni, de én már próbáltam, ki lehet bírni. És így a leggazdaságosabb! – magyarázta Lulu büszkén.

A többiek összenéztek. Ha már az utazás ekkora macera, mi jöhet azután? Ám Gréta a buszmegálló felé sétálva megnyugtatta őket.

− Van egyszerűbb út is, bár kissé szokatlan, ha nem bánjátok.

− Mi lenne az? – érdeklődött Lulu. – Jelentős világjárói tapasztalattal rendelkezem, és véleményem szerint az általam vázolt útvonal a leghatékonyabb mind időben, mind anyagiak tekintetében, khmm.

Gréta csak mosolygott.

− Természetesen, drága Lulu, igaza van, mint mindig. De mit szólna a vízi úthoz?

− Brrr – borzongott meg Lulu. – Igen, igen, hallottam már ilyesmiről… viszont sosem vonzott. Az a sok víz, ha belegondolok, hogy nedves lehet a bundám! Nem, eddig még nem próbáltam.

− És ha felajánlanám a vízhatlan, extrapuha kézikosaramat hálófülkéül, úgy milyen ötlet egy hajóút?

Lulu elgondolkodott, majd bólintott.

− Tekintettel az ügy fontosságára, legyen! – Azzal beleugrott Gréta delfinszürke kosarába, és kényelmesen elhelyezkedett benne. Innentől kezdve egy szót sem szólt, csak halk dorombolással jelezte, meg van elégedve az események alakulásával. Egyelőre.

Busszal mentek a kikötőbe, onnan egy szárnyashajó vitte őket tovább. Elképesztő sebességgel száguldottak. Cicúr eleinte fülét-farkát behúzva kucorgott Bibi lábánál, mert nagyon megijesztették az ablakra csapódó, hatalmas hullámok, de miután Kifli a legnagyobb nyugalommal álomba szenderült, Bibi meg egy könyvbe mélyedt, úgy döntött, ez mégsem a legfélelmetesebb dolog a világon, és ő is elaludt. Hamarosan Bibit is elnyomta az álom. Gréta ekkor óvatosan felállt és előre ment a kormányállásba a hajó kapitányához.

− Kapitány… elaludtak.

− Rendben, Gréta − mondta a kapitány hátra sem nézve. – Nagyobb sebességre kapcsolunk.

A jobb kezével megnyomott egy gombot és előretolt két kart a műszerfalon, mire a hajó teljesen kiemelkedett a vízből, fel a levegőbe. Repültek! Ha Cicúr ezt látta volna, biztos felugat ijedtében azon a vékony kislánykutya-hangon, amit az esti sétákon hallani tőle a parkban, ha két félelmetes alak közelít feléjük (akikről aztán persze kiderül, hogy csak Brúnó és gazdája a szomszéd utcából). De Cicúr mélyen aludt, ahogyan a többiek is, egészen a grönlandi landolásig.

− Megjöttünk! – rázta fel a társaságot gyengéden Gréta.

Cicúr és Kifli nyújtóztak, Bibi a szemét dörzsölte, de nem volt idő lacafacázni, indulniuk kellett a könyvtárba felderíteni a rejtélyt. Küldetésük volt! Hideg volt odakinn, és sötét.

− Az évnek ebben a szakában ez a rendes időjárás errefelé – tájékoztatta a társaságot Lulu (hallotta, ahogy Bibi foga vacog).

− Igen, de én nem vagyok idevalósi – mondta Bibi elkámpicsorodva.

Cicú és Kifli viszont nagyon is idevalósiknak érezték magukat, hiszen imádják a havat. El is kezdtek ugrándozni meg hemperegni benne, sarki farkasnak érezve magukat (nem voltak biztosak benne, hogy van olyan, de ha igen, csakis rokon lehet). Élvezték a hideget. (Könnyű volt olyan vastag bundában!) Gréta közben kerített egy taxit. Egy kedves sarkirókalány vezette, aki nagyon örült, hogy újra látja Grétát. (Nuuk nem nagyváros, könnyen botlik ismerősbe az ember.)

− A könyvtárba? – kérdezte, aztán a kis társaságra nézett. − Még időben jöttek, hogy lássák az igazi grönlandi telet. Ki tudja, lesz-e még hó jövőre!

− Na igen – mondta erre Gréta –, több gondunk is van.

Megérkeztek a városi könyvtárhoz. Kis faborítású épület volt, pirosra festve, fehér ablakkeretekkel. Bibi csodálkozott, mert így külsőre egyáltalán nem tűnt titokzatosnak.

 

Folytatjuk!

 

Balla Margit

 

Török Bianka rajza