Meg kell értenem

 

Meg kell értetnem a szüleimmel,

de úgy, hogy ne tudják meg,

én már régóta tudom:

az ajándékot nem a 

Jézuska hozza.

Eddig mindig összeíratták velem,

mit szeretnék karácsonyra, majd feladták

a levelet a postán,

valami titokzatos címre,

ahol szerintük a Jézuska 

éppen tartózkodik.

Meg is mondtam

anyunak, ne használjátok 

ki többé a Jézuskát,

elég, ha a szegény gyerekeknek

visz ajándékot. 

Vagy ti olyan szegények volnátok?

Ferinek, a szerelmemnek van 

még két tesója, s nekik már

három éve a Jézuska helyett

a szüleik vásárolják a meglepetéseket.

Én meg egyke vagyok, s ha elárulom

Ferinek, hogy mi még mindig a 

Jézuskával hozatunk mindent,

biztosan lenéz majd bennünket.

A végén még lecserél 

egy másik lányra, akinek

felvilágosult, és nem

kapzsi szülei vannak.

 

A Jézuska

 

A Jézuska a csodákat 

azonnal,

a lehetetlent három 

napon belül teljesíti.

De hogy megértse a 

világot,

ahhoz minden évben

újból és újból

meg kell születnie.

 

Szabó Zelmira rajza