Cicúr és a többiek 5. rész

 

Nagy munka volt eltakarítani a sok romot, amit Marcus balvégzetű tevékenysége okozott, de azért a végére jutottak. Kimerülten rogytak le a könyvtár karosszékeibe.

−  A mindenit! – fújt Bibi. – Nem takarítottam ennyit, amióta… amióta világ a világ!

− Igen, egy csésze tea jólesne − nyújtogatta zsibbadt tagjait Gréta, majd felkelt, hogy a teakonyhában készítsen egyet. Hatalmas szürke kabátjának számtalan titkos zsebe teát is rejtett, meg még ki tudja mi mindent!

− Egy kicsit azért nyugtalan vagyok – szólalt meg némi hallgatás után Marcus. – Hol lehet az a könyv?

Körülnézett, vajon a társaság többi tagja osztja-e aggodalmát, de nem látott mást, csak két horkoló kutyát elnyúlva a földön, egy alvó kislányt összegömbölyödve a fotelban meg egy doromboló fekete macskát az ölében. Hát ha már ilyen jól állunk – gondolta Marcus –, én is lepihenek. Mire Gréta visszajött a konyhából az illatozó teáscsészékkel, már mindenki az igazak álmát aludta. Cicúr ébredt fel elsőként. Az orrával megbökte Kiflit.

− Hmmm? – nyújtózott a nagyobbik kutya.

− Neked nincs egy kis… hogysimondjam…

− Reggelim? – gondolt rögtön a lényegre Kifli.

− Neeem, nem arra gondoltam, bár az is jó lenne, de arra gondoltam, hogy honvágyad? Nem hiányzik a kert mondjuk? Meg a park?

− De hisz még csak nemrég jöttünk el otthonról. Tegnap, vagy mi.

− Na jó, jó, de mégis…Az a park… Mi lenne, ha hazamennénk? – bökte ki végül Cicúr.

− És mi lesz a könyvvel meg a küldetéssel meg a sorsunkkal? Az életünk függ ettől, nem?!

− Hát jó, legyen! – Cicúr megadóan sóhajtott, és hosszú orrát letette a földre. – Akkor keressük meg azt a nyavalyás könyvet, de íziben! Aztán irány haza!

− Ez már beszéd! – bólintott Kilfi, fölkeltek, és amilyen halkan csak tudtak, félrehúzódtak egy sarokba, jó távol a többiektől, hogy megbeszélhessék a keresési taktikát.

− Oké – suttogta Cicúr halkan, hogy a többiek fel ne ébredjenek. – Hogy találjuk meg azt a könyvet nagyon gyorsan?

− Nehéz lesz – így Kifli. – De az orrunk segíthet. Bibi is mindig azt mondogatja, hogy az orrunk nem csak dísznek van.

− Meg nem csak puszilgatni – bólogatott Cicúr. – De akkor mire?

− Hát szagolni, te oktondi!

− Oktondi a nénikéd! – fortyant fel Cicúr.

− Vigyázz, az a te nénikéd is! – emelte fel mancsát figyelmeztetően Kifli.

− Igaz. Akkor mutasd, hogy kell.

− Egyszer tanultuk a kutyasuliban – kezdett magyarázni Kifli roppant tudományosan –, hogyan kell nyomot kiszagolni. Először meg kell szagolni azt a dolgot, amit keresel, aztán menni orral a földön, és egyszer csak ott lesz.

− Aha!

Cicúr elgondolkodott.

− De hogy szagoljuk meg a könyvet, ha egyszer nincs meg?

− Mondjuk, ez jogos − Kifli a fülét vakarta. – A helyét! – vakkantott aztán boldogan. – Szagoljuk meg a helyét! Mert a szaga ottmaradt!

Cicúr most nagyon büszke volt az okos bátyjára.

− Szagoljuk! – azzal nekiindultak, hogy megtalálják a hiányzó könyv helyét valamelyik polcon.

Orral a földön dolgoztak hosszú-hosszú ideig. Bibi, Gréta, Marcus közben felébredtek, és csodálkozva figyelték a szaglászásba belemerült ebeket.

− A könyvet kereshetik – szólt Bibi.

− Nehéz dolguk van – bólogatott Marcus. – Ez a nyom már kihűlhetett, egy csomó nap eltelt, amióta nincs meg a könyv.

Ekkor Cicúr az egyik polc alatt izgatottan kaparni kezdte a földet.

− Miazmiazmiaz? – rohant hozzá Kifli.

De Cicúr szólni sem bírt. Valami ott volt a polc alatt, és ő megpróbálta kiszedni. Valami fontos, valami nagyon érdekes és fontos! Mindenki Cicúrt figyelte, ahogy a mellső lábaival ügyesen kikaparja azt a valamit a polc alól. Lihegett, fújt, erősen dolgozott.

− Itt van! – kiáltott fel aztán, és felmutatta a kincset.

Egy darab pókhálós keksz volt.

− Jaj, Cicúrka, ez nem az, amit keresünk! – Bibi nagyon csalódott volt.

− De finom! És én találtam! Ügyes vagyok!

Cicúr roppant elégedett volt magával, a többiek pedig nem akarták elrontani az örömét.

− Gyertek csak! − hívta magával az ebeket Gréta. – Megmutatom nektek a könyv helyét. Hátha tényleg nem csak dísznek van az a csuda orrotok.

Kifli és Cicúr (miután boldogan bekebelezte a kekszet) követték. Gréta egy üres helyre mutatott az egyik zsúfolt könyvespolcon.

− Ott volt. De vigyázzatok, el ne olvassátok a többi könyvek címét még véletlenül se!

− Nyugi, Gréta – nyugtatta g Cicúr vigyorogva. – Mi kutyák vagyunk, nem tudunk olvasni.

− Cöcöcö – csóválta a fejét a nyomukban Lulu. – Ki tudhatja azt, mi minden van egy kutya fejében!

Kifli bedugta az orrát a könyv hűlt helyébe és nagyot szippantott. Cicúr is úgy tett. Ezután körbeszaglászták a polcot, és orral a földön elindultak nyílegyenesen a lift irányába.

− Lehet, hogy működik a dolog? – nézett Bibi Grétára. – Mármint az orruk?

− Az orruk biztosan működik, csak azt nem tudjuk, tudják­­-e használni – brummogta Marcus, és a kutyák után indult, hogy lehívja a liftet.

− Meglátjuk – suttogta izgatottan Gréta, és a sor végén Luluval mindannyian elindultak a lifthez, hogy kiderüljön, tényleg jó-e nyomolvasásra az a híres skót juhász orr.

 

Folytatjuk!

 

Balla Margit

 

Török Bianka rajza