Cicúr és a többiek 7. rész

 

A társaság kővé dermedt a meglepetéstől. Bibi tért magához először.

− Mi az ott a kezedben? – kiáltott rá a pocokra.

A pocok meglobogtatta a papírdarabot. A többiek közelebb lépetek. Akkor látták, hogy az nem más, mint egy könyv letépett hátsó borítójának egy darabja.

− Ti vagytok a képen! Látjátok? – mutatott a papírra a pocok, miközben a lámpát a kezéből a földre tette. – Rögtön megismertelek benneteket! Ti valami hírességek vagytok?

Azok egymásra nézett. A képen Cicúr, Kifli, Bibi és Lulu volt látható a házuk előtt, a kertben. Nagyon furcsa érzés volt egy letépett könyvborítón viszontlátni magukat.

− Öööö… nem tudom. Már azt sem tudom, kik vagyunk – motyogta zavartan Bibi.

− Én tudom, én tudom! Mi mi vagyunk – nézett Cicúr lelkesen a gazdájára. – És ez az a könyv, amit keresünk – tette még hozzá vigyorogva.

− Már csak meg kell találnunk a többi részét – lelkesedett Kifli is.

− Na igen – mosolygott a kutyáira Bibi –, ezt fogjuk tenni.

Sok mindent kellett átgondolniuk. Cicúr azt javasolta, hogy egy bőséges és húsban gazdag vacsora mellett elemezzék a történteket, mert ő már nem tud koncentrálni, annyira éhes. Kifli szerint némi sajt föltétlen jót tesz az agyműködésnek. Marcus meg csak hümmögött valamit a csokoládé áldásos hatásáról meg arról, hogy desszert nélkül nem igazi a vacsora. Gréta és Bibi hát engedett a többség akaratának, és úgy döntöttek, keresnek egy boltot, bevásárolnak, megvacsoráznak, és vacsora után folytatják a gondolkodást.

− Van kedved velünk tartani? – fordult Gréta az új ismerőshöz. – Sokat segíthetnél nekünk, és roppant hálásak lennénk érte. Persze vacsorára is meghívunk. Mit szólsz?

− Szívesen veletek tartok – bólogatott a pocok. – Jólesne egy kis harapnivaló.

Óvatosan végigmentek a kikötőn, el az őr bódéja mellett, átbújtak a sorompó alatt, és visszasiettek a városba. Gréta tudta, hol találnak a közelben boltot. Szerencsére még nyitva volt. Beléptek és szétszéledtek a tágas helyiségben, hogy mindenki olyan ennivalót vegyen magának, amilyet szeret. A pocok napraforgó- és tökmagot, aszalt gyümölcsöket és egy szép fej zellert választott. Kiflit és Cicúrt egyenest a húspulthoz vitte az orra.

Ők a virslikből és sonkákból válogattak, a biztonság kedvéért pedig még két jó nagy szelet marhahúst is a kosarukba tettek, mert sosem lehet tudni, mennyi lesz az elég. Marcus a fagyasztott málnák és eprek között tétovázott, majd a mandula és csokoládé mellett döntött. Gréta és Bibi pedig egy szép grillcsirkét vásárolt pár kiflivel.

Amint a pénztár felé sétált, Gréta még megállt az újságospolc előtt, hogy végignézze a címlapokat, mi történt a nagyvilágban, amióta eljöttek otthonról. Már éppen indult volna tovább, amikor megakadt a szeme az egyik napilap sarkában egy kis keretes íráson: Könyvégető bűnbandát leplezett le a rendőrség. Gréta leemelte az újságot a polcról, és a többiek után sietett.

− Ide nézzetek! – mutatta nekik a lapot. – Szerintetek? Nem gyanús?

− De hiszen én ismerem ezeket! – kiáltott fel a pocok a képre bökve a keretes írás mellett.

A fotón három alak volt látható bilincsben, ahogy a rendőrök bekísérik őket a rendőrség épületébe.

− Igen? És kik ezek? – vakkantotta Cicúr izgatottan.

− Megtaláljuk őket! – ugatta Kifli.

− Már megtalálták őket – dörmögte Marcus nyugodtan. – Az a kérdés, hogyan tudunk beszélni velük. Nem mehetünk be a rendőrségre csak úgy meglátogatni őket! Már ha egyáltalán közük van a mi ügyünkhöz persze.

− Biztosan van közül hozzá, nézd csak! – mutatott Bibi a fotóra.

A képen az egyik bandatag kabátzsebéből egy könyv lógott ki. A könyv borítójának le volt szakítva egy darabja. Nagyon kellett figyelni, hogy ezt az apró részletet azon az amúgy is elmosódott fotón észrevegye valaki, de Bibinek sasszeme volt. A pocok előhúzta zsebéből a letépett borítódarabot. És igen! Mintha csak éppen arról a könyvről szakították volna le, ott az ember zsebében!

− Közel vagyunk a megoldáshoz – suttogta Cicúr. – De azért most már ehetnénk valamit!

− Rendben – bólintott Gréta. – Ami fontos az fontos, ugye, Cicúr?

Cicúr boldog farkcsóválással jelezte, hogy mélyen egyetért, mert akármennyi feladat is vár rájuk, enni azért kell. Hamar összepakolták a finomságokat és visszaindultak a könyvtárba. A lifttel egyenest a titkos részbe mentek. A teakonyhában Bibi és Gréta egy nagy tálcán szépen elrendezte az ennivalókat, hogy mind kedvükre csemegézhessenek róla. Már javában falatoztak, amikor Gréta megszólalt.

− Igazából, kedves pocok, még be sem mutatkoztuk! Gréta vagyok, és ő itt az unokahúgom, Bibi, valamint a kutyák, Kifli és Cicúr. Marcus, a medve pedig a munkatársam.

− Örvendek! – bólintott a pocok. – Mazsola a nevem, és itt lakom a könyvtár mellett, a fal tövében. Ti még nem ismertek engem, mert ügyesen rejtőzködöm, de én már figyellek titeket egy ideje.

− Jó sok mindent láthattál ezek szerint – nyelte le az utolsó falat marhahúst Cicúr. − Ezeket az embereket itt, a képen honnan ismered? Láttad már őket talán a könyvtárban?

− Sokszor láttam már ezt a három alakot errefelé – bólintott Mazsola. – Többször könyv is volt náluk, igen. Az egész úgy három hónapja kezdődött.

És a pocok beszélni kezdett.

 

Folytatjuk!

 

Balla Margit

 

Török Bianka rajza