Balla Margit: A róka és a jégmadár/Líška a rybárik

 

A róka az erdőben sétált a folyónál. Egyszer csak egy hatalmas, kidőlt fa torlaszolta el az útját. A róka fontolgatni kezdte, fel tudna-e rá ugrani, mert megkerülni igen bajos lett volna.

− Nincs esélyed azokkal a rövid lábakkal! – szólalt meg ekkor egy hang a feje fölött. A jégmadár volt az. – Egyébként is, ez a fa az enyém. Szóval még ha tudnál, akkor sem ugorhatnál föl rá az engedélyem nélkül.

A róka elcsodálkozott:

− Hogyhogy tiéd a fa?

− Látod? Itt állok rajta! Talán ide is költözöm!

− Á, már értem! Ideköltözhetsz, de a fa attól még nem a tiéd! Hiszen akkor az egész erdő és

a folyó is a tiéd lehetne: a fa az erdőben fekszik, az erdő a folyó partján …

− Tényleg! Jó, hogy mondod! Az erdő is az enyém! – A jégmadár büszkén felborzolta a tollát.

− De van egy kis bibi – folytatta rövid gondolkodás után a róka. – Az enyém is.

− Hogyhogy a tiéd is?

− Az én vackom, tudod, ott van egy hasadékban az erdő szélén, a domboldalban. Így

a domb meg az erdő az enyém is.

− Ó! Erre nem gondoltam! Kiegyezünk közösben? – kérte a jégmadár most már kedvesen

a rókát.

− Üsse part, legyen! De most megkerülöm a fánkat, mert haza szeretnék jutni.

− Erre, erre gyere! Tudok egy rövidebb utat – mutatott a jégmadár segítőkészen egy jól

kivájt járatra a kidőlt fa alatt. – Jó utat!

− Neked is! – köszönt el a róka, és folytatta útját.

 

 

Líška sa prechádzala v lese pri rieke. Cestu jej zrazu zahatal veľký, vyvalený strom. Líška hútala, či by naň vedela vyskočiť, lebo obchádzať ho by bolo veruže ťažké.

„S tými krátkymi nohami nemáš žiadnu šancu!“ ozval sa zrazu hlások nad jej hlavou. Bol to vtáčik, rybárik. „A vôbec, tento strom patrí mne. Takže by si naňho bez môjho dovolenia nemala skákať, ani keby si to vedela.“

Líška sa začudovala:

„Akože tebe?“

„Čo, nevidíš? Veď na ňom stojím! Možno sa sem aj nasťahujem!“

„Ahá! Už rozumiem! Môžeš sa sem nasťahovať, ale strom ti aj tak patriť nebude. Veď tak by ti mohol patriť celý les aj s riekou: strom leží v lese, les na brehu rieky...“

„Ozaj! Dobre, že to vravíš! Aj les patrí mne!“ zašuchoril pyšný rybárik perím.

„Je v tom ale malý háčik“ dodala líška, keď sa zamyslela. „Patrí aj mne.“

„Akože aj tebe?“

„Vieš, moja nora je tamto v rokline na okraji lesa, na úpätí kopca. Kopec a les teda patria aj mne.“

„Ej! Na to som vôbec nepomyslel! Nedohodneme sa, že je to spoločné?“ prosíkal líšku rybárik, teraz už milým hláskom.

„Nedbám, nech je tak! A teraz náš strom obídem, lebo by som sa chcela dostať domov.“

„Poď tadiaľto. Poznám kratšiu cestu“ ukázal ochotne rybárik na chodníček vyhĺbený pod padnutým stromom. „Šťastnú cestu!“

„Aj tebe!“ pozdravila sa líška a pokračovala v ceste.

 

Slovnik/Szótár

zahataťeltorlaszol

hútať fontolgat

šancaesély

dovolenieengedély

šuchoriť perieborzolja a tollát

pyšný büszke

noravacok

roklina hasadék

úpätiedomboldal

 

Fordította Cselényi Fodor Olívia

 

Balázsy Géza rajzai