Bolemant Éva: Kempelen - részlet

 

1758 májusában Mária Terézia sürgősen hívatta hű alattvalóját, Kempelen Farkast. Magyarország sóbányái nem hoztak akkora jövedelmet, amekkorát az udvar elvárt volna. A kamarai jelentések szerint egyre csökkent a bevétel a só eladásából.

Ennek az okát felderíteni, a dolgokat rendbe rakni, a bányák technikai állapotát, működőképességét ellenőrizni – ezzel a feladattal bízta meg hivatalnokát az uralkodónő. Kérdésére, miszerint hány emberre van szüksége a feladat végrehajtásához, Kempelen egyszerűen annyit válaszolt: egy emberre sem. Sőt azt kérte, tartsák titokban a megbízatást, nehogy a híre hamarabb odaérjen, mint ő maga. Szokásához híven csak hivatalos megbízólevelet kért a hatóságok miatt és némi pénzt a legszükségesebb költségek fedezésére.

Kempelen az irat átvételekor meglepődve olvasta annak tartalmát. Megbízásában nemcsak az ügy kinyomozására kapott felhatalmazást, hanem Magyarország összes sóbányájának igazgatói tisztségét is ráruházták. Nagy cím volt ez abban az időben! Az új igazgató komolyan felkészült a feladat végrehajtására. Újra az édesapjával ült le egy délután a dolgozószobája biztonságos falai közé, töviről hegyire megtárgyalták a lehetőségeket, és Farkas fejében már ki is rajzolódott a stratégia.

Elsősorban a pozsonyi hivatalnokokat, a munkatársait kellett valamilyen módon megkerülnie, nehogy hírét keltsék küldetésének. Sántikálva, derekát fájdítva ment be másnap a hivatalba, betegszabadságot kért, hogy a pöstyéni iszapban gyógyíthassa a fájdalmait. Így nyert feltűnést nem keltve szabadságot terve végrehajtásához. Hosszú utat tett meg, és küldetését az eperjesi sóbányában kezdte. A helyszínen mérnökként mutatkozott be, akinek a bánya technikai berendezéseinek ellenőrzésére van megbízása. A bányakapitánynak nem nagyon tetszett a dolog, de az új mérnök hallgatag volt, végezte a munkáját, így hát nem bánta, hadd végezze a dolgát.

Kempelen összebarátkozott a szállásadójával, akitől sok mindent megtudott a bánya életéről. Farkas még gyerekkorában egy nyáron sok szlovák szót tanult egy Pozsonyhoz közel eső kisvárosban, így értette a bányászok beszédét, de nem árulta el magát, mindent fordíttatott a tolmáccsal.

A bányakapitány hatalmas csodálkozására egy kísérővel leereszkedett a bányába. Ott lenn a mélységben Kempelen elbeszélgetett a bányászokkal, akik bizony őszintén elmondták, hogyan dolgoznak, milyen nehéz a munka. Feltűnt neki, hogy a kísérője végezetül még odaszólt a bányászoknak, hogy ma éjjel nincs munka, aludhatnak. Szöget ütött ez a fejében, és szép lassan utánajárt a dolgoknak. A helyi kocsmákban töltötte az estéit, kihallgatta a szekeresek beszélgetését. Azok bizony nem törődtek vele, meg sem fordult a fejükben, hogy egy ilyen nagy úr értheti az ő nyelvüket. Így tudta meg Kempelen, hogy néhány nap múlva éjjel egy vámolatlan teli szekér vágott só hagyja el a várost.

Azon az éjszakán nagy köpenybe burkolózva követte a szekérsort. Amikor már eleget látott, hivatalos megbízása segítségével másnap a főispán emberei letartóztatták a bányakapitányt és cinkosait, a hajdúk pedig Görgőnél utolérték a karavánt, majd visszahajtották Eperjes főterére. Kiderült, hogy évek óta lopták a sót, a zsolnai kupectársaság vette át tőlük, majd az szállította tovább külföldre.

 

 

Kempelen mint Magyarország sóbányáinak igazgatója új bányaparancsnokot nevezett ki, egy becsületes tisztségviselőt, akit néhány napos ott-tartózkodása alatt ismert meg. Intézkedett, hogy Zsolnán tartóztassák le a nevezett kupectársaságot. A bányában pedig a munkásoktól szerzett információk alapján felújíttatott, rendbe rakatott néhány dolgot, amivel megkönnyítette a kemény munkát végző emberek mindennapi életét. A kötelek helyett, amelyeken a bányászok leereszkedtek a mélybe, kosarakat rakatott, a régi, szétmállott, veszélyes létrákat újakra cseréltette, és felemelte a bányászok bérét. Cselekedeteiről, bátorságáról Eperjesen még hosszú évtizedek múltán is elismerően beszéltek a helyi bányászok, polgárok és a város lakosai.

 

Matrka Simon rajzai