Tóth László: Nagymama háza

 

Mese a csavargó cipőről

 

Hogy is történt, képzeljétek,

a cipőm egy nap lelépett,

ment-mendegélt, jaj, elhagyott,

ha elfáradt, pihent nagyot.

Majd ment tovább, énekelve,

vitte, egyre vitte kedve.

Ha viszketett talpa, sarka,

megállt, s hosszan vakargatta,

csak azután indult tovább,

nyelte, nyelte az út porát.

Ha megfázott, keseregve

ment, s csöpögött orra leve,

ha berekedt, krá-krákogott,

az időt szidta: légy átkozott!

S képzeljétek, mit tett nemrég,

mikor egy helyt kinevették?

Kiöltötte, kiöltötte

három-négy méteres nyelvét!

 

A kalap meg én

 

Mentem az utcán.

Szembejött a kalapom.

A fejem nem volt a kalap alatt.

Üdvözölni akartam, de nem ment:

födetlen volt a kobakom.

Nem így a kalap.

Nahát?!

Megemelte magát!

 

Mese a világgá ment ceruzáról

 

Tegnap, amikor kihúztam

az asztalfiókot,

egy ceruzám, a kis komisz,

sietve meglógott.

 

Utánakaptam hirtelen,

s már tudtam  is, kár volt,

így hát hagytam, hadd menjen csak

látni a világot.

 

Ment is vígan, fütyörészve,

jókedvűn ballagott,

s amerre ment, mindent-mindent

összefirkálgatott.

 

Összefirkált, bizony, mindent,

embert, utcát, házat,

s mire kiért a városból,

csúnyán el is fáradt.

 

De ha csak elfáradt volna,

aludna rá legott,

ám ennél rosszabb is történt,

mert el is kopott.

 

               

 

Van egy kutyám

 

Van egy kutyám, uszkár,

ha teheti, uszkál.

Kérdem tőle: Uszkár,

a folyón átusztál?

– Nem úsztam én, nem, nem,

engedj utamra mennem.

– Hogy nem úsztál, nem hiszem,

hogy jöttél át a vizen?

– Nem úsztam én, mondom.

Hogy jöttem át? Kompon!

 

Néznek...

 

Akár állok, akár megyek,

néznek engem az emberek.

Néznek jobbról, balról néznek,

néznek engem indonéznek,

indiánnak, irokéznek,

néznek lábnak, néznek kéznek.

Néznek hátnak, néznek mellnek,

két váll között néznek fejnek.

 

Felelgető

 

– Hékás!

Itt a rékas,

gyere, mosogass!

 

– Misi-mosogassak?

Vízben pancsolgassak?

Misi-mosi-pancsolgass csak!

 

Mit csinálnak a gyerekek?

 

Szabó A.-éknak

Vera lenyelt egy vekkert,

és most ketyeg, ketyeg.

Gergő lenyelt egy rádiót,

és most retyeg, retyeg.

Zsófi lenyelt egy autót,

és most berreg, tülköl.

Dani lenyelt egy egész várost,

s benne száztíz szabóműhelyt,

így most nem látni őt a tűktől.

Hát én?

Lenyeltem egy hegyet,

nem is egyet,

hanem hetet.

Lehet ez?

Lehet bizony,

lehet!

 

Lukács Hajnalka rajzai