Napfényes reggelre ébredtünk. Lementem a konyhába, ahol Anya buzgón integetett a varázs-pálcájával. Már felvarázsolt egy virágmintás sátrat a konyha közepére. A kishúgom, Mézike az etetőszékében ült, és tömte magába a pirítóst.
Apa is az asztalnál ásítozott (mert épp akkor ért vissza az éjszakai repülésből), és a piros koktélját iszogatta. Az apukám kizárólag piros italokat iszik, ez olyan vámpíros szokás. Ahogy beléptem, Anya rám mosolygott.
– Felébredtél? – szólított meg. – Hogy tetszik? – mutatott a sátorra. – Szép a mintája? Neked varázsoltam. Sátorozni megyünk!
– TESSÉK?! – hökkent meg Apa.
– Sátorozni! – ismételte Anya. – A tengerhez! Ma reggel foglaltam le a helyet.
– Mi, vámpírok nem szoktunk sátorozni – jelentette ki erre Apa.
– Jaj, ne légy már ilyen! Nagyon jól fogod érezni magad! – mondta erre Anya. – El tudsz képzelni jobbat, mint arra ébredni, hogy a napfény átsüt a sátorlapon? És érzed a friss levegőt, tábortűznél főzöl, úszol a tengerben… Csodás, ha ilyen közel kerülhetünk a természethez!
Apán még mindig nem látszott a lelkesedés. Körülsétáltam a sátrat, alaposan megnéztem, be is kukucskáltam.
– Nem tudom, illik-e hozzám a színe… – bizonytalankodtam. – Valahogy túl rózsaszín, meg ez a sok virág…
– Jó – sóhajtott Anya. – Akkor talán ez?
Intett egyet a pálcájával, mire a sátor fekete-fehér csíkosra változott.
– Igen, ez sokkal jobb! – rikkantottam, és bemásztam.
Mályvaszín Nyuszi persze azonnal követett, és nemsokára mindketten a sátorban kuporogtunk, onnan hallgattuk Anyát és Apát.
– Közvetlenül a tengerpart mellett táborozunk, hogy mindennap fürödhessünk – mondta Anya.
Mályvaszín Nyuszi erre rémülten tapasztotta két mancsát a fülére. Utálja, ha vizes lesz, mert száz év, mire megszárad. Ilyenkor ki is kell néha csipeszelnünk a szárítókötélre.
– Különben meg már lefoglaltam, úgyhogy kempingezni megyünk, és kész! Ma délután indulunk. Jobb, ha el is kezdesz pakolni.
– Akkor veszek egy utolsó fürdőt – sóhajtott fel Apa. – Élvezem az otthon kényelmét, amíg lehet.
Kíváncsi voltam, hogy fogja Apa kibírni fürdőszoba nélkül, ahol rengeteg időt tölt. Képes órákig ülni a kádban, közben komolyzenét hallgat, és gyertyákkal rakja körbe magát. Aztán legalább egy órán keresztül fésülködik a különleges fésűjével, és hajolajjal kenegeti fényesre a haját.
– A vámpír haja a legfőbb büszkesége! – mon-dogatja. – Neked is gyakrabban kéne fésülködnöd – figyelmeztet sokszor.
Reggeli után Anyával bepakoltuk a cuccainkat, és lent vártuk Apát, aki végül öt hatalmas bőrönddel jelent meg a lépcső tetején.
– Ennyi mindent nem hozhatsz magaddal! – kapkodta a levegőt Anya. – Be se fér az autóba!
– Akkor majd a tetejére szíjazom – felelte Apa vidáman.
Anya felsóhajtott. Megpróbálta megemelni az egyik bőröndöt, de meg se bírta mozdítani.
– Mi az eget pakoltál ebbe? – csodálkozott, és meglendítette a pálcáját. A bőrönd erre kinyílt, és Apa fésűi meg kenceficéi mind kiborultak.
Anya nem hitt a szemének.
– Ezt biztos, hogy nem hozod – mutatott egy cirkalmas, fekete fésűre. – Ez az ük-ük-üknagyapád antik berakásos vámpírfésűje!
– Az bizony, és ez a kedvencem! – válaszolta Apa.
– De ez a fésű nagyon sokat ér – győzködte Apát Anya, és közben segített neki visszapakolni a bőröndbe. – Csak nem akarod elveszíteni?!
– Nem fogom elveszíteni – mondta Apa, majd felkapta a fésűt, és kedvtelve nézegette a vörös rubint berakást. – Nézd, hogy ragyog!
Apa bőröndjei annyi helyet elfoglaltak, hogy Mályvaszín Nyuszi, Mézike meg én már alig fértünk be hátra. Nem ígérkezett kényelmes utazásnak. Nagyon sokáig mentünk. Nyuszi állandóan az ölemben ugrándozott, és megpróbált kinézni az ablakon, hátha megpillantja a tengert. Hopp-hopp-hopp. És végül HOPPÁ! Ott volt a tenger! Kéken ragyogott a távolban, mint egy fényes szalag.
– A TENGER! – kiabáltam. – Ott a tenger!
Itt vagyunk! Mézike is integetni kezdett kövér kis kezével. Anya egy dalt dúdolt, miközben a hepehupás úton vezette az autót.
A szerző rajza