Nagy csapatokban vonulnak felettünk ősszel a darvak. A telelőhelyeikre tartanak Afrikába vagy Ázsia déli részeire. Vonulásukat hangos kiáltozással, krúgatással kísérik. De miért kiáltoznak ilyen hangosan a darvak?

 

Az ősz hangja

A reggeli kihúzás és az esti behúzás idején, vagyis amikor reggel táplálkozni indulnak, és este az éjszakázóhelyeikre visszatérnek, olyankor érdemes a közelükben egy madárlesről megfigyelni ezeket a gyönyörű szárnyasokat. Hihetetlen, micsoda hangzavar van a víz felett, amikor egy-egy csapat több tíz vagy akár száz madara mély, öblös hangon egyszerre krúgatni kezd. A nagy hangerőre pedig szükség van, mert ősszel a hajnali és az esti órákban gyakran már köd üli meg a tájat, és a szürke párába belevész a szürkés tollazatú madarak alakja. Ezért kiáltozva tartanak kapcsolatot egymással.

 

  

 

Ősszel néha hónapokig is elidőznek nálunk, a Kárpát-medence sztyeppés, vizes tájain a darvak. Hosszú út áll előttük, míg fészkelőhelyükről, Észak-Európából a meleg déli, afrikai vidékekre érnek, hát erőt gyűjtenek. Eszegetnek, pihengetnek. Tavasszal viszont a költőhelyeikre visszafelé már sietnek, valóban csak átrepülnek felettünk, hiszen otthon nagy feladat, a fiókák nevelése vár rájuk.

 

A megbecsült ősi madár

A korábbi századokban nemcsak átvonultak felettünk, hanem nálunk is laktak, fészkeltek és költöttek a darvak. Őseink sokra tartották és megbecsülték őket. Kecses alakjukat falvak és nemes családok foglalták a címerükbe, ékszerekre, pénzekre verték. Első királyaink koronázási palástjának szegélyén is ott őrködnek. Tollukat legények a kalapjukra tűzték, költők verset írtak róluk. De még települések − mint Darvas,  Daruvár, Darufalva − nevébe is belekerültek.

 

  

 

Az őrmadár

A címereken ábrázolt darumadár nemegyszer követ tart a karmában. Ennek a jelentése pedig az, hogy őrködik a rá bízott dolgok felett, vigyáz rájuk. Mert ha elbóbiskolna, a kő kiesik a karmából, és ő felébred.

 

A hűség jelképe

A darvak egy életre választanak párt maguknak. Nádas, mocsaras helyen, vizes erdei tisztáson, pusztákon keresnek nyugalmas költőhelyet. Mielőtt a fészkét elfoglalná a pár, kecses mozdulatokkal táncot jár, illeg-billeg, hajlong, bókol egymás előtt a két madár. A különös, bonyolult tánccal udvarolnak egymásnak, aztán együtt nevelik fel a fiókákat. Így lettek ők a család és a hűség jelképe.

 

  

 

Darulesen

A Hortobágy pusztáin és halastavai környékén az utóbbi években ősszel egyre nagyobb számban pihennek meg a darvak. A csapatok szeptemberben érkeznek, és a fagyok beálltáig maradnak. A telek enyhülésével azonban egyre gyakrabban megtörténik, hogy több pár itt is telel. A Hortobágyi Nemzeti Park dolgozói minden évben megszámolják őket, és gondoskodnak róluk. A park látogatói számára pedig túrákat szerveznek, hogy ők is gyönyörködhessenek ezeknek a kecses madaraknak a szépségében, és élvezhessék az őszi táj jellegzetes hangját, a darvak krúgatását.

 

Tudtad?

Az utóbbi években a Hortobágyon ősszel megpihenő darvak száma a százezret is eléri.