Kassa

 

Hegyek lábánál, folyóvölgyben barangolunk, a kanyargós Hernád mentén. Ott, ahol a folyó éppen kiér a síkságra. No, ebben a zugban fekszik Kassa, Szlovákia második legnagyobb városa.

A régi időkben királyi város volt. A rang sok kedvezménnyel és kiváltsággal járt. Így aztán szépen gyarapodtak a kassai polgárok. Hogy milyen jómódúak is lehettek egykor, az elképzelhető az Óváros ódon házait csodálva, de akár a híres kassai aranykincs alapján is. A szenzációs leletre a Fő utca egyik épületének rekonstruálása során bukkantak. Egy rézüstben majd háromezer aranypénz és egy két méternél is hosszabb, fél kilónál súlyosabb aranylánc volt a falban. A kutatók szerint vagy háromszáz évvel ezelőtt  rejthette el őket az akkori zavaros időkben egy magas rangú tisztviselő.

 

A kassai aranykincs   A kassai aranykincs

 

A város leghíresebb épülete a Szent Erzsébet tiszteletére szentelt dóm. Ez Európa egyik legnagyobb székesegyháza. Szent Erzsébet II. András király lánya volt. Bár csak 24 évet élt, tetteivel kivívta az emberek rokonszenvét és csodálatát. Ezért a pápa már halálának évében (1235-ben) szentté avatta. Életéről, csodás tetteiről sok legenda keletkezett. A leghíresebb a rózsákról szóló. Erzsébet sokat segítette a szegényeket. Királyi rokonai azonban ezt nem nézték jó szemmel. Történt egyszer, hogy éppen kenyeret vitt a kötényében nekik, amikor sógorával, Henrikkel találkozott. Az megkérdezte tőle, hogy mit visz. Erzsébet attól tartva, hogy megtiltják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. És amikor megmutatta a kötényét, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak benne.

 

A Hernád-völgye   A kassai dóm   Szent Erzsébet

 

A dóm mellett áll az Orbán-torony. Eredetileg harangtoronynak épült, de leégett. Amikor újjáépítették, elhelyeztek benne egy 72 mázsás (!) harangot. Azért itt, mert a dóm tornya ekkora súlyt nem bírt volna el. Egy múlt században pusztító tűzben azonban a harang megrepedt. Azóta a torony előtti  téren pihen, némán.

 

Az Orbán-torony   A Rodostói ház

 

Egy különös épület is áll Kassán, a múzeum udvarában: a Rodostói ház. Annak a háznak az utánzata ez, amelyikben II. Rákóczi Ferenc fejedelem lakott törökországi száműzetése alatt (1720-tól haláláig). A látogatók a fejedelem személyes tárgyait, még azokat is megnézhetik itt, amelyek az  ebédlőjét díszítették, és száműzetésének évei alatt maga a fejedelem faragott ki saját kezűleg. Rákóczi hamvaival együtt szállították őket Kassára. A fejedelmet a dómban helyezték örök nyugalomra.

 

Kassai békemaraton   Rákóczi Múzeum

 

Sok érdeklődőt vonz a városba a Kassai Békemaraton, amelyik a legrégibb maratoni futóversenyek egyike Európában. 1924 óta rendezik meg minden év októberének első vasárnapján. Képzeld el, hogy 42 km-t kell lefutniuk a versenyen indulóknak! Ezt a hatalmas távot leggyorsabban egy kenyai futó tette meg tavaly, mégpedig 2 óra 8 perc 33 másodperc alatt. Két év múlva Európa kulturális fővárosa lesz Kassa. Az eseményre kulturális rendezvények sokaságával készül a város, amelyek minden bizonnyal még több látogatót csábítanak majd a Hernád partjára. 

 

Tudod-e?

 

Ahhoz, hogy valakit szentté avassanak, életét csodás események kell hogy jellemezzék. A szentté avatás hosszadalmas procedúra, amelynek során rengeteg dokumentumot, bizonyítékot gyűjtenek össze a jelölt életéről és tetteiről.

 

Feladat:

 

Gyűjts össze annak a szentnek az életéről szóló történeteket, akinek a tiszteletére szentelték a ti településetek templomát.