Mozdonyvezető

 

Én mozdonyvezető vagyok. Legyél te is mozdonyvezető! Én egy nagyon erős és nagyon gyors, tűzpiros masinát irányítok. Nagyvárosok között közlekedünk nagy sebességgel. Olyan a vonatunk, mint egy repülő – mondják gyakran az utasok. Arra gondolnak, hogy nagyon halkan közlekedik, kényelmes, és még utastájékoztatás és kiszolgálás is van benne, akárcsak a repülőn. A bisztróban lehet falatozni, némelyik szerelvény végén pedig gyerekmozi is működik a családos utazóknak.

 

Mozdonyvezető   Railjet   Pályaudvar

 

Ilyen korszerű vonatok persze egyelőre nem közlekednek mindenfelé, csak nagy távolságokon. A nagyvárosokat kötik össze, hogy az emberek gyorsan eljussanak egyik vidékről a másikra. Hát én éppen ezt szeretem a munkámban! Hogy folyvást úton vagyok. Egyetlen nap alatt sok tájakat bejárok. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen csodás masinát irányítani, mint az én kis pirosom, bizony, nagyszerű érzés.

 

Gyermekvasút   Vasúti váltó   Gyermekvasút

 

 

Tudod-e?

 

Az első vonatok nem is olyan régen, kétszáz éve sincs, hogy közlekedni kezdtek, mégpedig Angliában. Ezek mozdonyát még nem villany hajtotta, mint a mai korszerű és nagyon gyors vonatokét, hanem gőz. A mozdony kazánjában fával vagy szénnel fűtött a masiniszta és a segítői. A tartályában vizet forraltak, s annak a gőze, a gőz hatalmas ereje hajtotta meg a gépezet gőzhengereit. Így indult el nagy sisteregve, fújtatva, prüszkölve a mozdony, s húzta maga után a szerelvényt.

 

 

 

A gőzmozdonyok a mai fogalmaink szerint nagyon szennyezték a környezetet, hiszen rengeteg füstöt, kormot szétfújtak mindenfelé a levegőben, amerre csak elhaladtak. Ilyen elavult gépek mifelénk már csak a közlekedési múzeumokban láthatók kiállítva. Legfeljebb még turistákat szállító kisvonatok mozdonyaként működnek valamelyik kirándulóhelyen. 

  

Kabóca-lexikon

  

KabócaA nagy pályaudvarokon, ahonnan a vonatok indulnak, és az állomásokon, ahol megállnak, nagyon sok ember dolgozik. Ők a vasutasok. Sok vasutas munkájára van szükség ahhoz, hogy a vonatok biztonságosan közlekedjenek.

 

Vannak, akik a menetrendet figyelik az irodákban és irányítják a vonatok indulását. Mások az utasokkal foglalkoznak, tájékoztatják őket, még a poggyászukra is vigyáznak a poggyászmegőrzőben. A pénztárakban a pénztárosok jegyet adnak az utazóknak.

 

A jegyvizsgálók a vonaton dolgoznak, akárcsak a mozdonyvezetők. Minden utastól elkérik a vonatjegyét, és ellenőrzik.

 

A váltókezelők a sínek kereszteződésénél ügyelnek. Átállítják a sínek csatlakozását, hogy mindegyik vonat a megfelelő sínen, a megfelelő irányba folytathassa az útját.

 

A pályamunkások, amerre csak vasút van, mindenhol megvizsgálják a síneket, hogy nincs-e valamilyen akadály a vonat útjában, és jól illeszkednek-e a sínpárok egymáshoz. Nehogy valamilyen akadály vagy meghibásodás balesetet okozzon.

 

A vasutak hossza a Földön ma  több mint 700.000 kilométer. Ez az irdatlan szám azt jelenti, hogy ilyen hosszú úton már majdnem el lehetne jutni a Holdra meg vissza.

 

A vasutak építésén is nagyon sok ember dolgozik. Sok földet meg kell mozgatni ahhoz, hogy egyenes és szilárd legyen a talaj a sínpárok alatt. Régen ezt földmunkások végezték. Talicskákkal hordták a földet a vasúti töltésekhez.