Egy karácsony este – mikor volt pontosan, nem tudom, lehet, hogy épp karácsonykor, de a boltok már becsuktak, az emberek a megvásárolt ajándékokkal hazatértek – Morcogi, az öreg kulcsos rendőr magában kerülte a várost. Ám téved, aki azt hinné, hogy gyalog vagy kerékpáron, mert bizony pompás vasderesen!
Ha elolvasod a mesét, akkor a lap alján érdekes feladatokat is találsz!
Igaz, hogy keréken gurult ez a paripa, és sarkantyú helyett pedállal hajtotta őt Morcogi, de azért ló volt a javából. Bárki hallhatta volna, ha azon a zimankós estén arra járt volna, hogy Morcogi úgy beszél hozzá, akár egy valódi lóhoz. A neonlámpák kuncogva néztek össze, s megremegtették fényüket, amikor Morcogi fékezés előtt így szólt a lovához:
– Megállunk, Dereském!
Meg is álltak minden bolt előtt, és Morcogi megnézte, bezárták-e a boltosok az ajtókat, helyükön vannak-e a rácsok, lakatok. S miután meggyőződött róla, hogy minden rendben van, tolvaj sehová nem surranhatott be észrevétlenül, nyeregbe ült, aztán azt mondta:
– Most már nyugodtan mehetünk, Dereském…
Így ment utcáról utcára, lassan, komótosan, pedig az orrát, fülét pirosra csípte a hideg, s alig várta, hogy végre a játékbolt elé érjen, ahol véget ér a körútja… De ma sem haza, sem az üres szobájába nem vágyott, ahol meleg volt ugyan, ám ahol Morcogi mégis úgy élt, mint magányos öreg bagoly az odújában. Hanem szolgálat után nagyon szeretett a játékbolt előtt álldogálni! Néha úgy belefeledkezett a játékok nézegetésébe, hogy még a hajnalcsillag is a kirakat előtt találta őt… Mégsem mert gyorsabban hajtani. A lova ugyanis nem szenvedhette, ha jeges úttesten ficánkoltak a nyergében, hamar megbokrosodott, és a lovasa máris a hóba bukfencezett… Így hát Morcogi lassacskán araszolgatott előre, s bosszankodott a kirakati lámpák miatt. Halkan meg is szidta őket, amiért csak világítanak, ám a fényük nem űzi el a bakancstól a mardosó hideget.
Egyszerre csak mintha megbénult volna.
Ott állt a játékbolt előtt, és nem hitt a szemének…
A bolt ajtaja nyitva volt!
Tolvaj jár odabent, gondolta rémülten. Izgalmában számolgatni kezdte, melyik játékot sajnálná a legjobban, ha ellopnák. Persze mindet, de a legjobban mégis azt a zöld, selyemszőrű, fehér sörényes hintalovat, amelyik ha nem látták (de a kulcsos rendőr azért gyakran megleste), tüzet fújt, és úgy vágtatott, hogy Morcogi minden alkalommal a hátára képzelte magát, amint csillagokat rúgva a hold felé repülnek. Ez a ló sosem ugrott ki alóla, és sosem dobta le őt a hátáról, s mindig egy csodálatos hely felé vitte, amit Morcogi magában csak Csodaszépországnak nevezett.
Ijedten ugrott a kirakathoz, és látnia kellett, hogy az csaknem teljesen üres. Csupán néhány üveggömb csillogott benne a sztaniolmikulás körül.
– Elvitt mindent – jajdult föl.
Odalent apró lámpácska villant, és valami zümmögő hangot hallatott. Morcogi megmarkolta a botját, mert azért félt egy kicsit a tolvajoktól. Majd bedugta az orra hegyét a boltba.
– Ne mozdulj! – kiáltotta. – Morcogi van itt, a bátor kulcsos rendőr. Ha megmoccansz, lövök! – S hogy ujja nem találta a ravaszt a boton, aggódni kezdett, hogy mi lesz, ha a tolvaj esetleg mégis megmoccan.
Kis ideig így várakozott: ő idekint, orra hegye meg bent a boltban. Úgy találta, hogy a hangok cseppet sem félelmetesek, inkább békések és csalogatók. Az ajtónyíláson is jó meleg áradt kifelé… Morcogi még sohasem volt bent a játékboltban, pedig egyszer nagyon szeretett volna már bemenni. De hát a kulcsos rendőr egész nap alszik, éjjel meg a bolt zárva… Ma éjjel azonban itt a nagy alkalom, hiszen a tolvajt mindenképpen nyakon kell csípni!
Fegyverét, a lyukas végű bodzabotot – melynek belét kivájta, s így az olyan volt, mint a puskacső – előreszegezve, belépett az üzletbe.
– Bújj elő! – kiáltott be az egyik pult alá, de nem kapott választ…
Ekkor óvatosan, fürkészve körbejárta a boltot, s mire visszaérkezett előbbi helyére, rájött, hogy rajta kívül nincs ott senki más. Megkönnyebbülten nézett körül. A zümmögő hangok a villanykályhából származtak.
Nyomban föléje is tartotta a kezét, s a kiürült polcokat látva titkon örült, hogy nem találkozott a tolvajjal. Mekkora zsákja lehetett, hogy az egész bolt belefért? Néhány doboz meghibásodott játék, rongybaba – ez volt minden, ami ottmaradt. A kifosztott boltban Morcogi kezdte úgy érezni magát, mintha otthon, az üres odújában lett volna, s ettől nagyon elszomorodott.
Ám akkor a pénztár mögötti sarokban, eldugva, megpillantotta a gyönyörű hintalovat!
A szíve akkorát dobbant, hogy azt hitte, nyomban kiugrik a helyéből. Sietve odalépett, vagy inkább odaszökkent a táltoshoz, s örült, hogy nem akadt rá a tolvaj. Ott állt a lónál, s eltartott egy ideig, amíg hozzá is mert nyúlni. Azután óvatosan, ahogy csak nehéz és durva kezétől kitelt, lehúzta róla az átlátszó műanyag csomagolást. De attól, amit látott, azt hitte, elhagyja őt minden ereje… Könnyekkel a szemében roskadt le a pénztárszékbe.
A lónak el volt törve a lába!
Ahogy a zsákot lehúzta róla, kiesett, s ott hevert előtte a padlón, zöld selyemszőre piszkos volt, s a helyén vigyorogva meredt elő a forgács. – Gyönyörűm – suttogta maga elé Morcogi, majd fölemelte a lovat, s az ölében tartva tűnődött, mígnem a kályha melegében majdnem elaludt…
Arra rezzent föl, hogy valaki megszólítja:
– Gazdám! – hallotta, s a szemében még az iménti álmossággal is úgy találta, hogy a bolt valahogy megváltozott. Nem is bolt volt az már, hanem valami csodálatos, furcsa helyiség! Csengő-bongó hangokat hallatott a távolból, majd arra eszmélt, hogy a rendőri gönc helyett ő maga is csodaszép ruhát visel. Még nem tudta pontosan, milyet, csak azt látta, hogy a lábán fényes, nyalka csizma van, a combján nadrág feszül színarany sujtással. Fölugrott székéből, s tükör elé állt, amely mintha csak azért lett volna ott, hogy Morcogi megnézhesse magát benne. A tükörből pompás huszár nézett vissza rá, olyan, mint maga János vitéz, csak éppen Morcoginak hívták. Az övén kard lógott.
– Gazdám! – hallotta ismét a szólítást. Zöld szőrű táltosa ott hevert előtte a fűben. – Illeszd a helyére a lábamat. A zsebedben találsz tablettát, tegyél egyet a nyelvemre, s aztán ráülhetsz a hátamra.
Morcogi belenyúlt a zsebébe, s a csodaszer valóban ott volt. Egy zacskó fehér tabletta.
A tasakján ez állt piros betűkkel:
Ha e gyógyszert lenyeled,
csontod, bőröd beheged!
Morcogi úgy is tett, ahogyan a táltos kívánta. Amint helyére illesztette a ló lábát – csodák csodája! –, nyoma sem maradt a törésnek!
A táltos menten fölpattant fektéből:
– Csillagjáróvá lettem megint – mondta, s nyerítése fölverte a közeli hegyeket. Aztán nógatni kezdte Morcogit, hogy üljön föl a hátára, mert tüstént indulniuk kell. Ha ő nem csillagjáró volna, egy emberöltő sem lenne elegendő, hogy Csodaszépországba érjenek. Lehet, hogy így is elkésnek. (…)
Gyenes Gábor rajza
Feladat:
1.
Mit ellenőrzött karácsony este Morcogi, az öreg kulcsos rendőr a mesében? Hogy
a: kigyúltak-e a gyertyák a karácsonyfán a játékboltban?
b: a boltosok bezárták-e rendesen a boltokat?
c: hazamentek-e a gyerekek a játszótérről vacsorázni?
d: nem lopták-e el a tűzoltók tűzoltóautóját a garázsból?
2.
Mi a sujtás?
a: szegecselés
b: hímzés
c: tépőzár
d: zsinórdísz
3.
Fejezd be a történetet! Írd le Morcogi és a táltos kalandját Csodaszépországban! Munkádat küldd el nekünk itt vagy a
Az első két feladatra a helyes válaszokat megtalálod itt!