Január

 

Egy szörnyen hideg januári szombaton Szörny mama épp a konyhában foglalatoskodott. Reggelit készített a családnak. S miközben a serpenyőben illatozott a finom étel, elgondolkodott a hétvégi teendőkön és kissé elkomorodott.

Bizony jó néhány nap eltelt már az új évből, és hiába volt január elsején a sok fogadalom, minden maradt a régi. Sziszi például megígérte, hogy szombatonként rendet rak a szobájában. S lám, lassan kilenc óra, és Sziszi még sehol.

– Min dohogsz már megint, mama? – dugta ki erre az orrát a szobájából Szörny Sziszi.

– Semmin, semmin – mentegetőzött a meglepett Szörny mama –, azazhogy mindenen! Ha jól emlékszem, az újévi fogadalmad szerint rendet tartasz a szobádban, kislányom, és hát a mostani állapot nem egészen ezt mutatja.

– De nem ám! – kiabált ki Szörny Szabi az ágyán heverészve, csak hogy nővérét bosszantsa. – Legfeljebb egy ganajtúró bogár tartaná azt rendnek!

– Ugyan, Szabi, ebbe igazán nem kéne beleszólnod – vágott vissza Sziszi –, főleg hogy a te újévi fogadalmadból sincs máig se semmi!

– Az is igaz – bólogatott Szörny mama. – Szabi nagy lelkesen megírt napirendje a reggeli tornával eddig csak papíron olvasható. Még szomorúbb, hogy az én fogyókúrám is. Bizony, az új évben is minden a régi!

– Ugyan, mama – nézett föl erre már Szörny papa is az újságjából –, cseppet se szomorkodj! Nekem így is te vagy a leggyönyörűbb szörny a világon. Diétázni úgyis rettenetes. Sokkal könnyebb volna leszokni például a dohogásról. Inkább azt próbáld meg! Vagy fogadj olyat, mint én. Azt be is lehet tartani.

– Mi az? Mi az? – fordultak Szörny papa felé erre már mindhárman.

– Hát csak annyi, hogy ha idén is mindenki annyit tesz a családért, mit tavaly, és legalább úgy mennek a dolgok, ahogy tavaly, akkor én mindig örülni fogok. Mert nekem van a legszörnyebb szeretnivaló családom a világon!

Ezzel az egész család mélyen egyetértett, hiszen Szörny papa roppant bölcs szörny, akárki megmondja!

 

Szörny Szabi szörnyen finom édes bundás kenyere

 

Miközben Szörny papa bölcselkedését hallgatták, Szabi összeütött egy ízes, illatos és laktató, igazán téli reggelre való étket.

 

Bundáskenyér Tej Vaj

 

Hozzávalók:

maradék kenyér tegnapról (lehet rozs vagy barna is)

3 tojás

3 kanál cukor (barna is lehet)

fahéj

tej

vaj

 

Szörny Szabi

 

Munkamenet:

1. Szeleteld fel a kenyeret! A cukrot keverd össze pár csipet fahéjjal! A tojást verd fel, és  fokozatosan adj hozzá némi tejet és a fahéjas cukor felét!

2. A tejbe áztasd be a kenyérszeleteket, annyira, hogy jól megszívják magukat!

3. Egy serpenyőben olvassz  fel pár kocka vajat! Süsd benne aranybarnára a szeleteket!

4. Mielőtt a szeleteket megfordítanád, szórd meg őket a maradék fahéjas cukorral! A sülés során a cukor szépen karamellizálódik, így igazán ínycsiklandó csemegét kapsz. Jó étvágyat!

 

5 forró tipp téli napokra

 

A finom reggeli elköltése után Sziszi kitakarított és rendet tett a szobájában. Aztán azon kezdte törni a fejét, hogy mivel tehetné a kuckóját még barátságosabbá a hideg téli napokon. A lista, amit sikerült összeállítania, végül annyira megtetszett neki, hogy a barátainak is elküldte.

 

Gyerekszoba Gyerekszoba

 

Íme Sziszi tanácsai:

Öltöztesd meleg színekbe a kuckódat! A párnahuzatok, takarók színe legyen a sárga vagy a vörös valamelyik árnyalata! Ezek a meleg színek annál jobban világítanak, minél sötétebb a környezetük.

Ha erős fényű izzó van a lámpádban, cseréld sárgásabb fényűre!

A lámpaernyő színe is inkább meleg színű legyen.

•  Helyezz el annyi párnát és puha, bolyhos szőnyeget a kuckódban, amennyit csak lehet.

Szerezz be néhány gyertyát vagy mécsest! Ezek nagyon barátságos hangulatot árasztanak maguk körül.

 

Narancsmécses

 

Magad is elkészítheted. Egy lábasban forralj vizet! Állíts bele egy üres konzervdobozt. Szórj bele gyertyadarabokat, olvaszd fel őket, majd öntsd egy narancs héjába. Lógass bele egy kanócot, hagyd megdermedni, s kész is a mécses.

 

Narancsmécses

 

Balla Margit