Kovács Magda: Téli történet - részlet

kovács Magda: Téli történet

 

A tér sarkán egy hatalmas gesztenyefa alatt, szemben a sárgára meszelt városházával, magányosan álldogált a lövöldés bódéja. Most épp fehér hósapka borította, amit a szél néha megpróbált lesodorni.

– Huú-huú – söpört körbe a bódén, jeges körmeivel repedések után kaparászva a deszkafalon. És bizony talált is, nem egyet, de százat.

– Hehehe, hihihi, ej, de jó kis bújócska – süvöltözött vígan ki-be a repedéseken, tűhegyként szúró hószilánkokat sodorva magával. – Egészen lehűlök tőle, már magam vagyok a dermesztő fagy. Ej, de jól érzem magam! Ej, de víg a kedvem! – Ezzel egy marék hószilánkot vágott a polcokon vacogó játékok közé. Paprika Jancsit pedig, aki egy szögre akasztva lógott tehetetlenül, még meg is táncoltatta.

– Nicsak, drága jó barátom, Paprika Jancsi, úgy kornyadozol itt, mint egy fonnyadt virág! Gyere, táncoljunk egyet, attól majd felvidulsz! És úgy megpörgette, forgatta jeges örvényében, hogy az beledermedt.

– Engedd el! Hallod?! Azonnal engedd el a barátom! Még megfagy! – szólt rá a jeges szélre egy gyöngécske, de határozott hang.

– Ki merészel velem így beszélni? – húzta ki magát a szél, és akkorát bődült, hogy a városháza nagy órájának mutatójáról ijedtében lebukfencezett egy alvó galamb.

– Én, Panni baba, Paprika Jancsi barátja – mondta a bátor hangocska, csöppet sem remegve.

– No, de ezt már megnézzük! Megnézzük magunknak a kis szemtelent – dörzsölte össze jégcsap kezeit a szél, mint mindig, ha jó mulatságot szimatolt.

– Jaj istenem, Panni baba, menekülj! Menekülj, mert különben véged! Miért is haragítottad magadra a jeges szelet – siránkoztak körben a játékok.

– Nos, hadd látom, melyitek az? – toppant oda a szél.

– Én – emelte fel kecsesen a karját  Panni baba, a tüllszoknyás kis balerina.

– Ejha – ámult el egy pillanatra a szél, amikor meglátta a csupa kellem, csupa báj kis teremtést. – Ilyen szép táncosnőm már igazán régen volt. Ha volt egyáltalán! Kisasszony, remélem, nem kapok kosarat – hajolt meg előtte gúnyosan, s magában már azt fontolgatta, hogyan fogja fagyhalálba táncoltatni a merész kis babát.

De ekkor megkondult a városháza nagy órája. Pont éjfélt ütött.

– Ccc, kellemetlen – negédeskedett a szél –, most rövid időre elszólít a kötelesség. Végig kell vágtatnom a város háztetőin, beledudálnom a kéményekbe, megrecsegtetni a gerendákat, hótorlaszokat fújni a kapuk elé, felborítani a szemetes kukákat, szerteszét fújni a szemetet, megkergetni a kóbor macskákat és kivert kutyákat. De ígérem, hogy hamarosan végzek, s visszajövök! Viszontlátásra, szép Panni baba! Nemsokára újra itt vagyok. – Ezzel kivágta maga előtt a bódé ajtaját, s elviharzott a téli éjszakában.

Dermedt csönd maradt utána a bódé mélyén. A kis játékok összebújva szepegtek, és csak suttogva merték elkezdeni a jajveszékelést egy kis idő múlva. – Jaj, jaj, Panni baba, véged van! Ha visszajön a jeges szél, a karjaiba kap, és addig keringőzik veled, amíg meg nem fagysz. Miért is kellett magadra haragítanod?

– Hagytam volna talán, hogy ugyanezt tegye Paprika Jancsival? Gyáván lapulva néztem volna végig, amint megfagy, tehetetlenül, kiszolgáltatva? Hát nem! Nem és nem! – toppantott nekitüzesedve táncos szép lábával Panni baba. – Inkább meghalok!

– Azt már nem, Panni baba! Nem engedem, hogy meghalj értem. Ha visszajön a szél, táncolok vele! – tiltakozott Paprika Jancsi. – De azért köszönöm, így sokkal könnyebb lesz – tette még hozzá suttogva.

– No, én ezt tovább nem hallgatom. Ezt az esztelen udvariaskodást, miközben bármelyik pillanatban visszatérhet a szél – mordult fel valahonnan a sötétből egy ismeretlen hang. – Hát nem értitek, hogy meg kell szöknötök? Mindkettőtöknek és azonnal, késedelem nélkül. Én ismerem a jeges szelet, nem irgalmaz senkinek – támolygott elő a pult alól a hang gazdája, egy beesett horpaszú, iszonyatosan sovány sárga macska. Már alig volt jártányi ereje. – Menjetek, nyitva az ajtó. Valahol biztosan találtok menedéket. Ha még bírnék járni, veletek mennék jómagam is, de már nincs több erőm. No, siessetek!

– De mi lesz, ha visszajön, s nem talál itt minket? – aggodalmaskodott Panni baba és Paprika Jancsi, társaikat féltve.

– Ti csak sose féltsetek minket. Nyugodtak lehettek, hogy utánatok ered, és tűvé teszi értetek a várost. Épp ezért siessetek, hogy mire visszaér, már valami biztos kuckóban rejtőzzetek előle.

– Hát, ha így van… – mondta Paprika Jancsi, s leugorva a szögről megfogta Panni baba kezét, és amilyen gyorsan csak bírtak, kisiettek a bódéból.

– Járjatok szerencsével – suttogták utánuk a játékok.

– Sok szerencsét – nyöszörögte a macska is, akit egészen kimerített a sok beszéd, és utolsó erejét összeszedve visszabújt a pult alá.

Panni baba és Paprika Jancsi rémülten torpantak meg, amikor kiléptek a bódéból. Olyan hatalmas volt a világ, és ők olyan parányiak, hogy majdnem visszafordultak. Ha léptek, hó csikordult a lábuk alatt, árnyékuk feketén imbolygott utánuk. Ijesztő volt.

– Félek – kapaszkodott Panni baba Paprika Jancsiba. – Érzem, hogy elvesztünk. Ugyan, hová bújhatnánk el ebben a havas világban? Menjünk vissza, inkább ott halok meg, otthon, a barátaim között.

– Várjatok – szólalt meg a városháza órájának nagymutatóján gubbasztó galamb, aki igazán nem is aludt, és így mindent látott –, segítek rajtatok. Már csak azért is, hogy borsot törjek a jeges szél orra alá, aki nem átall a tollaim közé furakodni, egyre a szívemet keresve, hogy jéggé dermessze. Mennyi társamat pusztította már így el! Nem fog benneteket megtalálni. Innen fentről jól belátom a várost, s már találtam is egy világos ablakot, az egyetlent a téli éjszakában, nincs is ide messzire. Gyertek, mutatom az utat, de siessetek, mert a szél épp most fordult meg a város másik szélén, hogy visszafelé vegye útját.

Boldog riadalommal szedte lábát a két szökevény a galamb nyomában. Meg is érkeztek egykettőre a kivilágított ablakhoz. Gyorsan felmásztak a párkányra, a galamb pedig megkocogtatta csőrével az ablaküveget.

Bent a szobában a fényben és melegben zsibongó játékhad karneválozott. Elefánt táncolt mackóval, zsiráf a pónilóval, szöszke baba libbent kéményseprő karján, kövér pingvinanyó kacsázott egy kacsával. A szoba felső  sarkában virágos paplan alatt – a paplanon utak kanyarogtak napsütötte mezőkön, árnyas ligeteken át –, kicsi fehér ágyban szőke kislány ült bebugyolált torokkal, s szemmel láthatóan  nagy gyönyörűségére volt a vidám bál. Most odapillantott az ablakra, s mint aki a világ legtermészetesebb dolgának tartja, hogy két baba kéredzkedik be hozzá, gyorsan kiugrott az ágyból, odasietett, és beengedte őket. Épp a legjobbkor; ha csak egy gondolatnyit késik, a két szökevényt utoléri s lesodorja a párkányról a dühös szél. Így pont az orra előtt csapódtak be az ablaktáblák, s hiába rázta, feszegette őket, azok erősen tartották magukat.

A sárga macskának igaza lett. Panni baba és Paprika Jancsi megmenekültek.   

 

Gyenes Gábor rajza