Megkezdődött a Duna Menti!

37. Duna Menti Tavasz

 

A fesztivál részletes programja ide kattintva olvasható!

 

Hát persze hogy esett az eső! Miért is ne esett volna éppen a fesztivál nyitónapján! De nagy baj nem lett belőle. Sőt! Annál jobb volt a hangulat. A kultúrház előtti színpad ugyan muskátlidíszben várta a díszes vendégeket, hiába. Az eső elől mindenki egyenest az épületbe menekült.

Ott aztán nagy volt a zaj. Szereplők, nézők egyformán az előcsarnokban tülekedtek-tolongtak. Majd csak lesz kezdés. És lett! Annak rendje és módja szerint, ahogy azt a Duna Menti hagyománya diktálja. Vagyis királyválasztással és kulcsátadással. Mátyás, az igazságos pedig amint királlyá koronázták – no nem a Duna jegén (hiszen nyár van!), hanem a Duna Menti színpadán – menten címeket és rangot osztogatott: országnagyokat, zászlósurakat nevezett ki. A sok ceremónia után a Csallóközi gyerekek roptak néhány táncot, és vonultunk a színházterembe. Elkezdődött a verseny.

 

37. Duna Menti Tavasz   37. Duna Menti Tavasz   37. Duna Menti Tavasz

 

Ezen az első napon csupa bábelőadás volt. Benedek Elek-mese, népmese (az elmaradhatatlan A rátóti csikótojás meg Ludas Matyi is, hogyne), aztán Grimm-, Andersen-mese, egyszóval mindenféle. Báb is sokféle volt, óriás bábok, akkorák majdnem, mint maguk a szereplők, boton állók meg pálcával, zsinórral mozgatott figurák. Szegény tanító nénik és anyukák! Ügyeskedhettek, amíg ennyi mindent megszabtak-varrtak-ragasztottak! A díszletek közül nekem eddig legjobban a feledi Meseláda Bábcsoporté tetszett. Hogy miért? Mert rengeteg ötlet volt abban, ahogy néhány botból, hálóból hol halfogót, hol ketrecet varázsoltak egykettőre a színpadon. A többi előadás is nagyon érdekes lesz. Csak győzzem végignézni őket! De majd csak megsegít Mátyás, a bölcs és igazságos!

 

A Kabóca hangos beszámolóját meghallgathatod itt!

 

Ha meg is szeretnéd nézni az eddigi előadásokat, kattints! Szlovákiai Magyar Interaktív Televízió