Vöröskő

 

A Kis-Kárpátok hegyvonulatának legjelentősebb vára Vöröskő. Egy patak feletti erdős magaslaton emelkedik. Ez a pompás vár egykor Magyarország nyugati határát védte, és csak néhány kilométerre van Pozsonytól, a koronázó várostól. Nevét a domb vörös színű kőzetéről kapta. A várat Béla királyunk lánya, Konstancia építtette vagy nyolcszáz évvel ezelőtt. Konstancia férje, a cseh király, Ottokár volt. Egyszer aztán Ottokár hirtelen meghalt, és a királyné megözvegyült. A legenda szerint magányában, hogy felejtse fájdalmát, folytonosan vándorolt a két ország között.

 

Vöröskő   Vöröskő

 

De csak nem lelt nyugalmat. Éppen Pozsonyból utazott Nagyszombatba, amikor meglátta a vöröses színű dombtetőt. Sötétzöld erdők vették körül, s egészen a nagyszombati völgybe lehetett látni róla. Egyből megtetszett neki a gyönyörű hely.  Elhatározta, hogy eztán itt fog élni. Kiadta hát a parancsot, építsenek várat a dombra. De a helyet rossz szellemek őrizték féltékenyen. Konstancia ezért cselhez folyamodott. Segítségül hívta az erdő tündéreit. Mikor a királyné megjelent az építkezésen, az egyik tündér vénasszony képében a következőt jósolta neki: ez a vár állja majd az idők próbáját, sosem omlik össze. Így is lett! A várt felépült, s azóta is áll.

 

Vöröskő vára sok híres nagyúr tulajdona volt az évszázadok során. Egy időben a dúsgazdag német eredetű kereskedő- és bankárcsalád, a Fuggerek szerezték meg. Hatalmas erődítménnyé építették át, amelyet a négy sarkán bástyák védtek. A legmodernebb erősségnek számított. Később a Pálffy család vette birtokba. Ők is tovább építették. De ekkor már nem a várak védtek az ellenséggel szemben, ezért díszes palotává alakították át.

 

Vöröskő   Hans Fugger   Bástya

 

Vöröskő ma múzeum. A sok értékes műkincset, festményt, szobrot, bútort, amit a gazdag tulajdonosai felhalmoztak, mind megcsodálhatják a látogatók. A nyári fesztiválokon pedig még olyan ételeket, italokat is kóstolgathatnak, amilyeneket régen ettek az emberek.

 

Tudod-e?

 

A bástya az erődítmény egy-egy sarkán álló, kör alakú építmény.  A vár ostroma idején ebben helyezkedett el a tüzérség az ágyúkkal. Kinyúlnak a várfalból, így a tüzérek jól ráláttak belőle a védőfalakra, s innen lőttek az ostromlókra, amikor azok már e falakat veszélyeztették.

 

A Fugger család gazdagságának megalapozója, Hans Fugger még szegény falusi takácsként kezdte. De ügyesen bánt a pénzzel, és vagyonát utódai is szerencsés kézzel gyarapították. Annyira, hogy száz év múlva már Európa-szerte bankokat, bányákat, kereskedőházakat birtokoltak. Vagyonuk olyan jelentős volt, hogy még a császárok és pápák megválasztásában se lehetett őket megkerülni, hiszen ahhoz is sok pénz kellett. Pénzgyűjtésük módja azonban sokaknak nem tetszhetett. Az sem lehet véletlen, hogy a fukar szavunk is éppen e család nevéből ered.

 

A királyok nem feltétlenül az ország leggazdagabb urai voltak régen sem. Gyakran ők is eladósodtak. A háborúk, az udvartartás sok költséggel járt, és felemésztette a jövedelmeiket. Mit tehettek?! A gazdag bankárokhoz fordultak segítségért.

 

Feladat

 

Van-e bank, pénzkölcsönző hely közel az otthonodhoz? Ki a tulajdonosa? Kérdezd meg a szüleidet, ők már kölcsönöztek-e banktól pénzt?