Z. Németh István: Kleofás, a csokinyúl

Z. Németh István: Kleofás, a csokinyúl

 

Egyszer volt, hol nem volt, az ártézi kút szüntelen felszínre törő vizén túl, még a falu szélén ringó kukoricatáblán is túl, messzebb, mint a Duna-parton a vihar által gyökerestül kitépett fák, de a világvégi éjsötét medvecukorerdőnél azért közelebb, a Százszorszép Sziromrét közepén egy apró házikóban élt Mimi és Momi.

Ha azt gondoljátok, hogy unalmasan telnek a napok egy ilyen helyen, akkor alaposan tévedtek. Nem telt el ugyanis nap, hogy valami érdekes ne történt volna velük. Most egy különös, furcsa vendégükről fogok mesélni nektek.

A két leány éppen a csodálatos tulipános kertet gondozta, amikor valami hirtelen elsuhant mellettük.

– Mi volt ez? – kérdezte Mimi. – Te láttál valamit?

– Semmit. Szerintem versenyt futnak a csigák.

– Nos, akkor jó erőben lehetnek – nevetett Mimi. – Remélem, nem a salátánkat dézsmálták meg, s attól lettek ilyen fürgék!

Ekkor egy nyúl két hosszú füle emelkedett ki a tulipánok közül, kisvártatva megjelent a rémült szeme, majd a riadtan szimatoló orra is.

– Jaj, jaj! Mentsetek meg! Üldöznek! – könyörgött. – Elbújhatnék ebben a hűtőtáskában?

És a választ meg sem várva már ugrott is be a két üveg málnaszörp közé a dobozba, majd gyorsan lecsukta maga után a tetejét. Épp idejében, mert az ösvényen éppen ekkor jelent meg egy kilencéves forma fiúcska. Nagyon melege volt, valószínűleg egészen idáig futott.

– Sziasztok, Márk vagyok. Nem láttatok erre menekülni egy csokinyulat?

– Szia! – köszönt vissza Mimi. – Nem is tudtam, hogy a csokinyulak tudnak futni.

A fiúcska zavarba jött, egyik lábáról a másikra állt és egy kockás zsebkendővel törölgette homlokáról az izzadságot.

– Hát… Általában nem tudnak. De ez a Kleofás, ez különleges. Állítólag egyszer egy tündér véletlenül hozzáért a varázspálcájával. De én nem hiszek a tündérekben.

– És a rohangászó csokinyulakban igen? – nevetett Momi. – Miért üldözöd?

A fiú elpirult.

– Haza akarom vinni, mert az enyém. Én kaptam húsvétkor. Nem engedem, hogy más egye meg.

– Megenni? – döbbent meg Mimi. – De hiszen él!

– Él vagy nem él, csokiból van, és a csokit én mindennél jobban szeretem! – tette zsebre a zsebkendőjét Márk, majd a hűtőtáskára esett a pillantása. – Rendkívül megszomjaztam. Nincs nálatok véletlenül egy kis üdítő?

Mimi Momira nézett. Most mit válaszoljanak? Hallották, ahogy Kleofás, a csokinyúl nyugtalanul izeg-mozog a dobozban. Szerencsére ebben a pillanatban kiáltás hallatszott a távolból:

– Márk! Merre vagy?

A fiúcska köszönés nélkül elszaladt, Kleofás pedig úgy döntött, hogy egy időre a két lány vendégszeretetét fogja élvezni.

– Ti vagytok a megmentőim! – mondta a házikó biztonságos hűvösében Miminek és Mominak. – És tudjátok, milyen mondás járja a mesékben… Jó tett helyébe jót várj!

Körülnézett a legnagyobbik szobában, ahol a két lány ágya állt.

– Ha lennétek olyan szívesek, és átköltöznétek a másik szobába. Tudjátok, nekem állandóan edzésben kell lennem, és itt tudnám a legnagyobb köröket futni. Mégse várhatjátok tőlem, hogy elolvadjak odakint a tűző napon!

Nem is vártak ilyet a jószívű lányok a nyúltól, így hát átköltöztek a kisebbik szobába. Kleofás mindenütt lehúzta a redőnyöket, aminek következtében sűrű félhomály telepedett a helyiségekre.

– Ugyanis az erős napfény rendkívül ártalmas az egészségemre – magyarázta. – Mégse várhatjátok tőlem, hogy megbetegedjem csak azért, mert ti féltek zseblámpát használni!

Nem is vártak ilyet a jószívű lányok a nyúltól, inkább tapogatózva és lábujjhegyen jártak ezentúl, nehogy a vendégnek bajsza szála is meggörbüljön.

Kleofás másnap reggel elégedetten tett néhány karkörzést, csinált pár fekvőtámaszt, majd ismét a vendéglátókhoz fordult.

– Van itthon édesség?

– Persze! – mondta Momi. – Tejcsokoládé, étcsokoládé, bonbon, szaloncukor, tejkaramell és kakaós puszedli.

– No, ezt mind haladéktalanul tüntessétek el a házból! – szólt a nyúl. – Mégse várhatjátok tőlem, hogy végignézzem, amint jóízűen elfogyasztjátok szegény jobb sorsra érdemes rokonaimat!

Nem is vártak ilyet a jószívű lányok a nyúltól, így hát szemétkosárba dobáltak minden édességet.

– Unalmas így egyedül körbe-körbe futni a szobában – pattant a lányok elé a csokinyúl, amikor azok a kertecskéjükbe indultak megöntözni a tulipánokat. – Mégse várhatjátok tőlem, hogy csak azért, mert vendég vagyok, elhatalmasodjék rajtam a magányérzet és a rossz hangulat!

Nem is vártak ilyet a jószívű lányok a nyúltól, így hát egész délelőtt versenyt futottak Kleofással, aki persze sokkal gyorsabb volt náluk, és így mindig megnyert mindent.

– Legyenek díjak is – szemtelenedett el a nyúl –, mert ugyan mit ér a verseny, ha az első nem részesül jutalomban?! Mégse várhatjátok tőlem, hogy csak a szóbeli dicséret miatt elkoptassam a legfinomabb tejcsokoládéból formázott nyúlcipőmet!

Nem is vártak ilyet a jószívű lányok a nyúltól, így hát hol egy aranycérnával készült hímzést, hol egy igazgyöngyből fűzött nyakéket, hol pedig egy tengeri smaragddal szegecselt karkötőt adtak neki első díjként.

Délben le kellett egy kicsit pihenniük, annyira elfáradtak a sok mozgásban.

– Most jutott eszembe, hogy ma van a születésnapom – morfondírozott délután Kleofás. – A legjobb lenne, ha a meglepetés mellé egy emeletes répatortát kapnék tőletek. Mégse várhatjátok tőlem, hogy csak azért, mert vendég vagyok, lemondjak egy ilyen nagyszerű ünnepségről!

Nem is vártak ilyet a jószívű lányok a nyúltól, azonnal elővették a szakácskönyvüket, és kikeresték belőle, milyen nyersanyagok szükségesek a répatortához. Közben azon morfondíroztak, mi lenne a legmegfelelőbb születésnapi ajándék egy csokinyúl számára. Rövid megbeszélés után fogták összespórolt kis pénzecskéjüket, s elindultak bevásárolni.

Amikor alaposan felpakolva visszaértek, döbbenten látták, hogy Kleofás kitépte a ház előtti kertecskéből az összes gyönyörű tulipánt, majd egy halomba dobálta őket, mint valami gyomnövényt.

– Ide káposztát fogok ültetni – magyarázta magabiztosan a vendég. – Mégse várhatjátok tőlem, hogy nyúl létemre holmi haszontalan színes virágokra nézzen az ablakom!

Nem is vártak ilyet a jószívű lányok a nyúltól. Mimi a kezébe nyomta egy gyönyörű, rózsaszín nyuszit ábrázoló léggömb zsinórját.

– Sok boldog születésnapot, Kleofás!

A nyúl örömmel átvette az ajándékot, a következő pillanatban pedig már repült is az ég felé, s kisvártatva úgy eltűnt Mimi és Momi szeme elől, mintha sohase lett volna a vendégük.

 

Balázsy Géza rajza