Kulcsár Ferenc versei szeptemberre

 

Három ember meg egy csalfa

 

Vaskarika,

réztengely,

tótágast áll

szeptember:

virágzik az

akácfa,

galamb tocsog

tócsába’.

Csipkebokron

illat gyúl,

fejünk búbjára

csillag hull.

 

Rókavörös,

cinóber,

vén piktor az

október:

okkersárga

telihold,

tölgyfa, bükkfa

teli folt.

Irul-pirul

Orsolya –

szép lesz a telünk

mosolya.

 

Lyukas garas,

kőhenger,

ágat szaggat

november:

mindenszentek

széllel száll,

Márton fehér

lovon jár.

És mit csinál

Erzsébet?

Viharról készít

fényképet.

 

Álmok hava,

hótenger,

fenyőt cipel

december.

Beszánkázunk

Szentesbe,

újhold szállong

szenteste.

S amíg zeng a

dicséret,

magot szórunk a

cinkének.

 

 

Bókuska otthona

 

Szentes fölött

kilenc kőszál,

Bókuska ha

arra kószál,

kakukkfüvön

dongó dönög,

dimbes dombon

juhnyáj csörög.

 

Szentes hegyén,

dirib-darab,

kőnyáj legel,

ezer darab.

Bókuska ha

arra ődöng,

bánya mélyén

kő hull, kő döng.

 

A szentesi

Lingó hegyen

vadkörte és

kökény terem.

Bókuska ha

arra cselleng,

feje fölött

elszáll, elleng

ég vizében

 

három gólya –

három hószín

tündérrózsa.

 

Bókuska szárnyai

 

Bókuskának szárnya van,

ezüstfényű szárnya,

vízi sellő hozta neki,

Tisza hableánya.

 

Éjjelente fel-felrepül,

cserfacsillag trónusra ül,

s széttekintvén látja, ó,

szundikálgat Hold apó.

 

– Ég pásztora, ébredj, ébredj.

csillagnyájad szerteszéled,

s odalent az éji vándor

lámpásod nélkül bukdácsol!

 

S Bókuska, míg tart az álom,

alászáll egy holdsugáron.

Arra ébred, csukott szárnnyal

képzelete égig szárnyal.