2013. szeptember 30-án képzőművészeti kiállítás nyílt Komáromban. Az Irodalom–Képzőművészet–Zene című pályázat díjnyertes munkáit állították ki a Jókai Mór Alapiskola dísztermében. Ez volt a 6. országos képzőművészeti verseny, amelyet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége hirdett meg több társrendezővel együtt. A legsikerültebb munkák tavasszal már Pozsonyban is láthatók voltak. Most a komáromi gyerekek tekinthették meg a népmesék és a népdalok világát idéző rajzokat, tehetséges társaik alkotásait. A kiállítás két héten át tartott nyitva, és a szakemberek szerint még a pedagógusok számára is igen tanulásgos volt.

A Szlovákiai Magyar Iskolák és Óvodák VI. Országos Képzőművészeti Pályázatát Irodalom–Képzőművészet–Zene címmel a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovák Nemzeti Múzeum Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület hirdette meg 2012 októberében öt kategóriában. A szakmai zsűri 2013. január 14-én Komáromban a pedagógusszövetség központi irodájában értékelte az alkotásokat, a 115 oktatási intézményből beérkezett 1384 gyerekrajzot. A zsűri tagjai voltak: Török Zita művésztanár (Igazgyöngy Művészetoktatási Intézmény, Berettyóújfalu), Szilva József festőművész (Komárom), Lipcsey György szobrászművész (Dunaszerdahely), Novák Ágnes grafikus (Komárom), Lészkó Katalin igazgatóhelyettes (Juhász Gyula Alapiskola, Léva). A zsűri elnöke L. Ritók Nóra igazgató volt, szintén a berettyóújfalui Igazgyöngy Művészetoktatási Intézményből. A rajzolat zsűrizésre a komáromi Jókai Mór Alapiskolában működő Tehetségpont pedagógusai készítették elő. A bírálóbizottság a rekordszámú pályamunkából 85 rajzot kiállításra javasolt. 43 diák és felkészítőjük meghívást kapott Pozsonyba, a kiállítás ünnepi megnyitójára, amelyre 2013. március 1-jén került sor a Szlovák Nemzeti Múzeum Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában.

 

 

A tárlatot Pozsonyban Jókai Tibor, az SZMPSZ titkára nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy iskoláinkban mind jelentősebb szerepet játszik a művészet eszközeivel való nevelés, e kiállítás is ezt bizonyítja. A nevelési tantárgyakra fordított kevés tanóra ellenére a pedagógusok jól érzékelik, hogy a mai rohanó világunkban ilyen fontos szerepet töltenek be a művészetek, s mekkora jelentősége van annak, hogy a tanítási órák és a szabadidős tevékenységek során a gyerekek a szépség befogadására és az önkifejezésre, a teremtő cselekvésre is találjanak alkalmat. Ez után került sor az eredményhirdetésre és a diákok és felkészítő pedagógusaik megjutalmazására. A zsűri különdíjban részesítette a legtöbb eredményes tanulót felkészítő pedagógusokat, mégpedig Fodor Máriát, a dunaszerdahelyi Magán-szabadidőközpont és a Kodály Zoltán Alapiskola pedagógusát, Jókainé Kiss Évát a komáromi Jókai Mór Alapiskola pedagógusát, Marafkó Klór Ildikót a gútai Corvin Mátyás Alapiskola pedagógusát és Bene Valériát, a gömörsídi alapiskola pedagógusát. A kiállítás anyaga ősszel továbbvándorolt Komáromba. Október első két hetében a Jókai Mór Alapiskola dísztermében tekinthette meg az érdeklődő közönség a nagyszerű gyerekalkotásokat.