Turbuly Lilla: Talált szív - részlet

 

Valaki elvesztette a szívét, és én megtaláltam. Most biztosan azt gondoljátok, hogy Pepe már megint álmodott valamit, mert ilyen nincs, a szívét senki sem tudja csak úgy elveszíteni, mint a kesztyűjét vagy az uzsonnás táskáját.

Pedig így volt, higgyetek nekem! Hazafelé mentünk az óvodából, és anya olyasmiket mondogatott, hogy siessünk, mert mindjárt öt óra, ésmégaztse... avacsora... pedigneki... és különben... a fejemeg... De akármennyire is siettünk, és akármennyire is elbújt az a szív egy szép, nagy, zörgősre száradt platánlevél alatt ‒ mert október volt, és levélhullás, ha még nem említettem volna ‒ csak megláttam, hogy kipiroslik alóla. És anya hiába mondta, hogy nekimosterre... ígyténylegsoha... pedigmárotthon..., addig nem nyugodtam, míg vissza nem léptünk kettőt (vagy hármat, vagy négyet) és meg nem kereshettem a sok-sok zörgő és sárga levél között azt az egyet, alatta pedig a kis piros valamit. A szívet, amit valaki elveszített. Épp akkora volt, mint a kezem, ha ökölbe szorítom, és valami finom, bársonyos anyagból varrták, anya szerint plüssből, a szélén pedig apró, fehér öltések látszódtak. Gyorsan bedugtam a kabátzsebembe három vadgesztenye, két üveggolyó, egy fura alakúra összeolvadt savanyúcukor és ki tudja hány gyűrött papírzsepi mellé. A bal zsebembe, persze, mert azt már az óvodások is tudják (főleg ha már nagycsoportosok, mint én), hogy a szívét mindenki bal oldalon hordja.

...

Otthon aztán alaposan megvizsgáltam a szívet, mert nagyon szerettem volna tudni, hogy kié lehet, és hogyan veszhetett el. De nem leltem semmilyen nyomot.

 

Horváth Ildi rajza