A Bodrogközben

 

Folyók, vízjárások által szabdalt vidéken barangolunk, a Bodrog folyó mellett. Nedves rét, füvet bőven termő kaszáló, legelő, de lápos-mocsaras hely is akad errefelé bőven. Itt-ott a vizek által összehordott folyóhátak, homokbuckasorok emelkednek ki hegynyi dombokként a tájból. Gulyának, ménesnek, legelésző juhnyájnak, pásztornak, halásznak, pákásznak, szőlősgazdának egyformán kiváló hely.

A sokféle folyó bonyolult módon szövi keresztül-kasul a vidéket. Hát még régen, a folyószabályozások előtt hogy kanyargott némelyikük, bebarangolta szinte az egész tájat, csak a hegyek lába állta útját. Az árterekben még ma is sok holtág található, de elszigetelt , mocsár is akad a homokdombok között.

 

     

 

A vidék központja Királyhelmec. Egykor Rákóczi György fejedelem özvegye, Lorántffy Zsuzsanna városa volt. A két család címere ma is látható a művészeti iskola bejárata fölött. A szép kastélyt maga Lorántffy Zsuzsanna építette. Szerethette ezt a vidéket a fejedelemasszony, a hagyomány szerint a kastélyban is szívesen időzött. Valószínűleg itt is halt meg (1660-ban). Az épület bejárata fölött ma is látható a Rákóczi és a Lorántffy család címere. A Csonkavárat a Perényi család építette Királyhelmecen. Vagy háromszáz évig állt, őrizte a vidéket. Ma már csak rom.

 

     

 

A környék szőlőskertjeiben kitűnő szőlő terem s a pincék mélyén kiváló borok érnek, majdnem olyan jók, mint a nem messzi Tokaj-hegyalján. Királyhelmecnek még a címerében is szőlőfürt látható. Leleszen egy kolostor falai magasodnak a falu fölé. Nevezetes és jelentős hely volt ez egykor. Hiteles hely, ahogy akkoriban mondták. Itt írták meg és hitelesítették a hivatalos iratokat a kolostor lakói, a szerzetesek. A szerzetesek írástudók voltak, míg mások a régi időkben alig. A nemesemberek, főurak, sőt, igen régen még maga a király sem értett a betűvetéshez. Ma is nagy értéket képeznek azok a régi iratok, amelyek itt készültek és itt őrizték őket a kolostor levéltárában.

 

     

 

Borsi a Rákóczi család ősi fészke. Itt született Rákóczi Ferenc fejedelem (1676-ban), igaz, csupán a véletlennek köszönhetően. Édesanyja, Zrínyi Ilona épp Munkácsról, a család másik birtokáról utazott errefelé. Szokás szerint megszállt az útba eső várkastélyban, és már nem is ment tovább, míg március 27-én meg nem szülte a fiát. A szülőház négyszögletű, vastag falú építmény, évek óta folyik a felújítása. Ha elkészül, múzeum, könyvtár, szálloda, étterem, még kávézó is lesz benne. A fejedelem szobrát azonban sajnos tavaly ellopták az udvaráról.

 

Kérdezz!

Melyik a Bodrogköz legnagyobb folyója?

A Tisza, bár ezen a vidéken mindössze 5 km hosszan át folyik az országhatáron.

 

Tudtad?

A kolostorban a szerzetesrend tagjai a külvilágtól meglehetősen elzárkózva, állandóan együtt élnek. Ez az ő otthonuk. Némelyik kolostor nem is településen, hanem a lakott helytől távol épült.