A család

A család úgy keletkezik, hogy egy lány és egy fiú megismerkedik, és egymásba szeretnek. Panni szülei, Éva néni és Gyuri bácsi a diszkóban ismerkedtek meg. Éva néni a fiúkat bámulta, Gyuri bácsi meg a lányokat. Egyszer csak összeakadt a pillantásuk. Azóta is csak akkor veszik le egymásról a szemüket, ha Pannira néznek.

Dani szülei, Magdi néni és Pali bácsi az oviban ismerkedtek meg. Már akkor is folyton papás-mamást játszottak. Pali bácsi úgy beleszeretett Magdi nénibe, hogy máig sem felejtette el. Az én anyukám és apukám a munkahelyükön ismerkedtek meg. Annyit dolgoztak együtt, hogy munka után mindig hiányoztak egymásnak. Ezért inkább összeköltöztek. A boldogságukhoz már semmi más nem hiányzott, csak én. Úgyhogy várni kezdtek. Addig vártak, várakoztak, vágyakoztak, míg megjöttem. Aztán, hogy ne unatkozzak, várni kezdtük a tesómat. Szerencsére nem váratott sokáig magára. Azóta boldogan élünk, míg össze nem veszünk.

 

Illatos

Apunak erdő illata van. Bajusza a bokrok sűrűje, szakálla a fák lombja. Zöldillatt. Levélszag. De az anyuszagot jobban szeretem. Hálóingéből, párnájából, dunnájából száll az illat. És ha belebújok a szekrénybe, befúrom a fejem a ruhái közé, és szívom, szívom... sose tudok betelni vele. Olyan, mintha anyuba bújnék. A kistesómnak túrószagú a feje, mert folyton tejet iszik. És pelusszagú a popsija, amíg anyu be nem keni illatos kenőcsökkel. Nagyinak kalácsillata van, nagypapának füstszaga, Cilus cicánk szőrszagú, Kati babám csupa fürdőhabszag. Csak nekem nincs illatom.

 

Békés Rozi rajza