Buzita, a 2014-es év Európai Gólyafaluja

Egy német természetvédő szervezet, az EuroNatur adományozza az Európai Gólyafalu címet. Minden évben az részesül az elismerésben, aki a gólyaállomány megóvásáért kiemelkedően sokat tesz. Az idén a Kassai járásban található Buzita érdemelte ki a kitüntető címet.

A faluban most tizenöt fészket foglalnak el a gólyák, és láthatóan igen jól érzik magukat. Ez annak is köszönhető, hogy a település környékén több halastó és mocsaras, lápos terület található, ami megkönnyíti a telelésből visszatérő madarak élelemszerzését. Buzitán egyébként nagy hagyománya van a gólyák megfigyelésének és számlálásának.

 

     

 

Már vagy kétszáz évvel ezelőtt is születtek feljegyzések, amelyek a környéken élő fehér gólyákról szólnak. Az első hivatalos gólyaszámlálást 1934-ben végezték, azóta is kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de rendszeresen számolják a kedves madarakat a településen. A legtöbb elfoglalt gólyafészekről a 2000-es évből szólnak az adatok. Ekkor húsz gólyafészek volt foglalt Buzitán.

 

A világ legnagyobb akváriuma

A világ legnagyobb akváriumát Kínában építették fel, Csuhaj városában. A látogatók a Föld vízi világának sokszínűségét csodálhatják meg benne, az Amazonas folyó trópusi élővilágát épp úgy, mint az Antarktisz körüli jeges vizek birodalmát. A hatalmas komplexum több Guiness-rekordot is megdöntött méreteivel.

 

  

 

Akváriumai összesen majdnem 50 millió liter vizet tartalmaznak. Az egyik köztük a világ legnagyobbja. Ebben 10 méteres cetcápák is élnek. Itt található a legnagyobb víz alatti kupola, átmérője 12 méter. A látogatók a kupolán és a világon legnagyobb felületűnek számító akváriumüvegen keresztül nagyképernyős módban tekinthetik meg a világ tengereinek és óceánjainak élővilágát. A vízi birodalom területén a hatalmas akváriumokon kívül cirkusz, vízi hullámvasút és sok más érdekes létesítmény is van a látogatók szórakoztatására.