Bicikli napenergiával

Egy amerikai sportkocsitervező igazán különleges járművet talált ki. A szerkezet háromkerekű, hajtása részben napenergiával, részben pedig emberi izomerővel, tehát pedálozással történik. Vagyis a járgány egészen környezetkímélő. ELF névre keresztelték el.

A karosszériája félig zárt, így az időjárás viszontagságaitól is megvédi a használóját és csomagjait. A napelemeket a jármű tetejére szerelték. Az általuk feltöltött akkumulátorok akár 20 kilométeren keresztül is képesek hajtani a járgányt úgy, hogy közben egyáltalán nincs szükség pedálozásra.

 

  

 

A napelemek az akksikat hét óra alatt töltik fel, de az elektromos hálózatra kapcsolva mindössze másfél óra alatt is feltölthetők.

 

Mégis megmenekülhet az Aral-tó

Nagyrészt az emberi tevékenységnek, konkrétan a pazarló és egyáltalán nem hatékony öntözésnek „köszönhetően” Ázsiában a világ egyik legnagyobb tava, az Aral-tó a teljes kiszáradás tüneteit mutatja. A szakértők most mégis úgy látják, hogy bár a tó helyzete kritikus, mégis megmenthető a teljes pusztulástól.

 

  

 

Rájöttek ugyanis, hogy az elmúlt évezredek során hasonló dolog már nem egyszer megtörtént a tóval. Igaz, az emberi beavatkozás mértéke akkor nem volt olyan durva, mint a 20. század folyamán. Mérésekkel bebizonyították, hogy a vízszint a vizsgált 2500 év alatt elképesztő ingadozásokon ment keresztül, és a tó hol kiszáradt, hol pedig tengernyi méretűvé hízott. A mostani helyzet annyiban tűnik bíztatónak, hogy az utóbbi évtizedekben a vízszint bizonyos részeken két méterrel nőtt. Sőt a tavat tápláló folyókból lassan az őshonos halfajok is visszatérnek.

 

  

 

A tó déli és keleti részén azonban sajnos rosszabb a helyzet. Itt továbbra is alacsony a vízállás. A tómentéshez ezeken a részeken jelentősen csökkenteni kéne az öntözést a tavat tápláló folyókból. Ez viszont a környék mezőgazdaságát és az ott élők megélhetését veszélyeztetné.