A 21. század csodái 1. rész - Hidak

 

Új sorozatunkban olyan mérnöki alkotásokat fogunk bemutatni, amelyek már építésük, sőt tervezésük idején is a legújabb kor csodáinak számítottak. Valamennyi a 21. században, tehát a 2000. év után készült. Lesz majd szó építményekről, járművekről és mindenféle egyéb fantasztikus technikai szerkezetekről. Az első rész a közlekedés nélkülözhetetlen műtárgyairól, a hidakról szól.

 

A világ leghosszabb tengeri hídja

2007-ben kezdték el építeni Kína keleti részén a Quingdao Haiwan hidat. A híd nevét adó várost köti össze egy szigettel és egy 30 km széles tengeröblön is átível. Az építmény így összesen 41 és fél kilométer hosszú, 5200 oszlopon nyugszik, és teljes hosszúságában hatsávos autópályát alakítottak ki rajta. 2011-ben adták át.

 

  

 

Azóta naponta több tízezer autó halad át rajta. Ezt a hidat ugyanis pont azért építették, hogy a sok százezer naponta ingázó dolgozó felnőtt és iskolába járó gyerek utazással töltött idejét jelentősen lerövidítsék vele. A tervezők mindenre odafigyeltek: a híd kibírja a Kína keleti részén gyakori erős szélviharokat, és a legerősebb földrengésnek is ellen tud állni.

 

 

A millau-i völgyhíd

A francia autópálya- és hídépítés büszkesége a millau-i viadukt. A Tarn folyó völgyét hidalja át. Mindössze három év alatt épített meg, és 2004-ben adták át. Különlegessége, hogy elképesztő magasságot ível át.

 

     

 

Jelenleg a világ legmagasabb közúti hídjának számít. Összesen 2 és fél kilométer hosszú, hét pilléren nyugszik. A pillérek közül az egyik 343 (!) méter magas, magasabb, mint a franciák egyik legnagyobb nemzeti jelképe, az Eiffel-torony.

 

  

 

 

A magdeburgi csatornahíd

A Németország keleti részén, az Elba folyó felett átívelő hídban oldalnézetből nincs semmi különleges. A meglepetés akkor ér bennünket, ha madártávlatból vesszük szemügyre az építményt. A hídon ugyanis nem autók, hanem hajók (!) közlekednek.

 

     

 

Magdeburg városánál építették meg. Itt találkozik ugyanis Németország két legforgalmasabb vízi útvonala, az Elba-Havel és a Mittelland-csatorna. A két csatornán nagy áru- és személyszállító hajók közlekednek. Ezeknek egyik csatornából a másikba való juttatása addig nagy kerülővel járt és bonyolult zsiliprendszert igényelt. Így született meg az ötlet, hogy a két csatornát egy híddal kössék össze. S 2003-ra megépült a világ legnagyobb (918 méter hosszú) hajózható hídja, a magdeburgi csatornahíd. Az építmény két oldalán gyalogjáró is található. Ezeknek köszönhetően a híd igazi turistacsalogató látványosság.

 

 

Tudtad?

Szokták a világ hét csodáját emlegetni. Ez alatt a régi, ókori világ hét legismertebb, legpompásabb építményét értjük. Ezek közül azonban mára már csak az egyiptomi nagy piramisok maradtak fenn.