Letti és a tejesbögre 3. rész - A királynő megszökik

 

A királynő egy panaszosat sóhajtott, és belépett a palotába. Lettinek tátva maradt a szája a csodálkozástól, amikor meglátta a fogadótermet. A terem falait gumicukorral és nyalókával teli vitrinek borították, székek gyanánt szivárványszínű hintalovak álltak az asztalok körül, az asztalok meg gyöngyház hátú teknős szobrok voltak. A terem legvégében egy rózsaszín plüsstrónus emelkedett mindezek fölé két hatalmas, igazgyöngyből kirakott csikóhalszobor által közrefogva.

– Mától ez az otthonod – mutatott körbe a színpompás termen a királynő. – Itt fogadhatod az alattvalóidat, már ha akarod persze. De megnyugtatlak, minden teremben van trónus és hintalovak, választhatsz. Gondoskodtam mindenről. Viszont belefáradtam. Unom. Valami másra vágyom, új helyekre, új emberekre, úgyhogy úgy döntöttem, te veszed át a birodalom irányítását. Én meg majd meglátom, lehet, hogy vattacukorboltot nyitok! – sóhajtott újból panaszosan egy nagyot Letícia királynő, és továbbindult egy következő hatalmas terembe vezető ajtó felé.

– De… – nyögte ki Letti –, hogyhogy a birodalom irányítása? Hogyhogy az otthonom? Én nem itt lakom, ez csak tévedés lehet! Nekem haza kell mennem.

– Haza? – ütközött meg Letti szavain a királynő. – Milyen haza? Ez a haza! Ez a legcsodálatosabb hely a világon – emelte fel még a hangját is, és dacosan toppantott. Majd megenyhülve kérdezte: – Kész gumimacit?

Letti azonban ezt már nem hallotta, mert elájult. Szerencsére puhára esett, a padlót ugyanis faltól falig puha lila műszőrme borította. Az utolsó gondolata az volt, hogy vajon megtudja-e valaha is, mibe keveredett?

Letti egy felhőben ébredt. Körülötte minden csodálatosan könnyű és pihe-puha volt. Kinyitotta a szemét, és a kék eget látta – legalábbis először azt hitte. De aztán jobban megnézte, még a szemét is megdörzsölte, és világosan látta, hogy az nem az ég, hanem egy hatalmas ágy égszínkék baldachinja, ő maga pedig nem felhőben van, hanem puha párnák és paplanok közt. Elmosolyodott – ki ne szeretne ilyen ágyban ébredni? A következő pillanatban azonban beléhasított a felismerés, hogy ez az ágy nem otthon van, és azonnal kipattant a paplanok közül. Az ajtóhoz rohant, lenyomta a kilincsét, hogy kinyissa és kiszaladjon az ajtón, ám az zárva volt!

– Nyissák ki! – dörömbölt Letti a hatalmas fa alkotmányon. – Valaki!!!! – kiáltotta majdnem sírva.

Ekkor a háta mögött megszólalt egy szelíd hang.

– Letícia királynő befejezte a pihenését?

Letti megfordult. Egy szürkébe öltözött szőke kislány emelkedett fel éppen az ágy melletti karosszékből.

– Mi?! – Letti csak ennyit tudott kinyögni. – Én nem… nem én, itt valami tévedés… – és már újra kiabált. – Engedjenek ki!!! – ököllel verte az ajtót. – Haza akarok menni!!!!

– Ugyan, ugyan, Letícia királynő, ne csacsiskodjon, itt van az otthona. Nézze csak ezt a gyönyörű hálószobát! Hát nem fantasztikus?!

Letti erre nem tudott mit mondani. Egy percig csak bámult az előtte álló furcsa, koravén teremtésre, aztán nagyot sóhajtva így szólt:

– Kísérjen a királynőhöz!

– De királynő, ön a királynő!

– Hogyan?!

A válasz egy negédes mosoly volt.

– Óhajt valamit, Letícia királynő?

Letti elgondolkodott, majd amennyire csak tőle kitelt, határozott hangon parancsolt:

– Az előző királynővel óhajtok beszélni, kísérjen hozzá!

– Sajnálom, felség – mondta erre a szürke ruhás –, az előző királynő eltávozott.

– Hogyhogy eltávozott?

– Már nincs a palotában.

– Ez hogy történt?

– Miután ön elájult és az ágyába fektettük, az előző királynő az ebédlőbe vonult, hogy elfogyasszon egy bögre tejet a kedvenc bögréjéből, és azután, nos… – itt egy pillanatra elakadt a szürke ruhás –, szóval… eltűnt. De előtte meghagyta, hogy mostantól ön a királynő, Letícia királynő. És mivel önök ketten úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, ez nem jelenthet problémát. Óhajt esetleg ön is egy bögre tejet, felség?

Letti bólintott.

– Bögre tej? Igen, az nagyon jó ötlet! Irány a konyha! Végére járok a dolgoknak!

A nevelőnő előhúzott a szoknyája zsebéből egy hatalmas kulcscsomót, és kinyitotta az ajtót.

– Parancsoljon, felség!

 

 

Folytatjuk...

 

Balla Margit

 

Szabó Zelmira rajzai