Influenza az óvodában
Emma bánatosan hámozta le magáról a rózsaszín kabátját. Nem volt kedve ma oviba jönni. Nyirkos, ködös volt a reggel, mintha egy boszorkány a seprűjével szürkévé festette volna az égboltot. A napocska is megijedhetett a szürkeségtől, mert egyetlen sugarát sem küldte elő kikukkantani... És ez azt jelenti, hogy ma nem mennek ki az ovi kertjébe.
Ráadásul a villamosmegállóban találkoztak Fanni apukájával. „Fanni influenzás lettˮ – mesélte az apuka, és hatalmasat tüsszentett egy kockás zsebkendőbe. Anya együttérzőn csóválta a fejét. Emma nem tudta, mi az az influenza, de azt megértette, hogy Fanni ma nem jön oviba. Ettől még rosszabb kedve lett. Tegnap együtt kezdték építeni a tündérpalotát és megbeszélték, hogy ma folytatják. Kivel fejezze be most? Bálinttal, akinek csak az autókon jár az esze? Unalmas nap lesz ez a mai...
Anya egy búcsúpuszit nyomott Emma feje búbjára, majd elindult kifelé.
– Ne felejts el kezet mosni! – szólt még vissza az ajtóból. De Emma akkor már nem figyelt. Finom illat csapta meg az orrát – kakaó és kalács a reggeli! A rosszkedvét mintha elfújták volna. Beszaladt a terembe. A gyerekek már ott ültek a kis asztalok körül. Emma lehuppant egy székre és várta a reggelit. Kati néni, a dadus olyan volt, mint a jószívű óriások mamája a mesében... Ott imbolygott Emma fölött a kakaós kancsóval és a fülig érő mosolyával.
– Mostál kezet, kisasszony? – kérdezte. Emma egészen kicsire húzta össze magát. Nem szokott füllenteni. De a többi gyerek már tömte magába a reggeli finomságot... és Kati néni úgysem fog rájönni. Bólintott. A tányérjában máris ott volt a kalács, a bögréjében pedig a kakaó. Mielőtt nekilátott volna az evésnek, azért megnézte a kezét. Egyáltalán nem volt piszkos. Nem is kellett volna kezet mosnia.
– Képzeld el – hajolt közelebb hozzá Bálint a mellette lévő székről –, az Ákos meghagyta a kakaóját. Kati néni ki akarta borítani. De amikor elfordult, én megittam!
Ez a Bálint, bár sok butaságot csinál, néha egészen okos ötletekkel áll elő. Emma is talált az egyik bögre aljában maradék kakaót. Már éppen felhörpintette volna, amikor ott termett Kati néni.
– Csak nem akarsz más bögréjéből inni? – mennydörgött rá most a szokásos mosolya nélkül. Emma megszeppent. Mi történt Kati nénivel, hogy sajnálja tőle azt a kis kakaót? Hiszen senkinek sem kell! Emma dacosan szorította össze a száját. A felnőttek néha érthetetlenül viselkednek. Kati néni most például kiönti a maradékot, de hozza a kannát és Emma bögréjét teletölti kakaóval. Emma persze az utolsó cseppig kiitta a bögréjét, de még sokáig törte a fejét a történteken. Nem is nagyon volt mi mást csinálni – a köd ott terpeszkedett az utcán, kerti játékról szó sem lehetett. És Fanni nélkül a tündérpalota építése sem volt az igazi.
„Micsoda unalmas nap!ˮ – gondolta újra magában, amikor kinyílt az ajtó. Először megjelent egy sárga esőköpeny ujja, aztán egy egész sárga esőköpeny is. És aki viselte, emlékeztette őt valakire.
– De hiszen ez a doktor néni! – kiáltott Bálint csodálkozva. Mit keres a doktor néni az óvodában?
A doktor néni mosolyogva bújt ki a sárga esőköpenyéből. A terem közepére húzott egy széket, leült, és körbenézett a meglepett gyerekarcokon.
– Mesélni jöttem – mondta. – Egy nagyon-nagyon érdekes mesét. Egy gonosz tündérről szól, akinek a neve Influenza.
Bálint bizalmatlanul méregette a doktor nénit. Hátat fordított, és visszamasírozott a sarokba az autóihoz. Emma viszont közelebb húzódott. Nagyon szeretett mesét hallgatni. Főleg olyat, ahol a jó túljár a gonosz eszén. Influenza, a gonosz tündér? Nem ismerte ezt a mesét. Fanni influenzás, azt mondja az apukája. Lehet, hogy ezzel a gonosz tündérrel találkozott?
– Hol volt, hol nem volt – kezdett bele a doktor néni –, volt egyszer egy icipici tündér. Olyan parányi, hogy mi, emberek szabad szemmel nem is látjuk. Csakúgy, mint a többi tündér, ő is nagyon szeretett ugrándozni, a levegőben táncolni, repkedni. Igen ám, de ő nem virágtündér volt. Nem is erdei tündér. Még csak nem is vízi tündér. Az ő családját Vírusnak hívták. És bizony, a Vírusok rosszra használták a tündértudományukat. Szerettek gonoszkodni. Szerettek láthatatlanul odalopózni az emberekhez, megcsiklandozni az orrukat, megkapargatni a torkukat. Annak örültek, ha megbetegítették azt, akihez hozzáértek. És bizony, a mi kis tündérünk, Influenza az egyik legkomiszabb Vírus volt. És a legfürgébb is. Hipp-hopp, ugrott egyet, és máris ott termett egy néni kezén. Aztán belekapaszkodott egy esőcseppbe és elvitorlázott egy bácsihoz. Onnan továbbrepült egy kislányhoz. A kislánytól meg egy kisfiúra pattant át. Először a néninek kezdett fájni a torka, aztán a bácsi lázasodott be, majd a kisfiú és a kislány is megbetegedett. Mindannyian köhögtek, fájt minden porcikájuk, nagyon rosszul érezték magukat. Influenza pedig ugrált tovább. Mindenkit megfertőzött, akivel csak találkozott.
..........
Vajon abbahagyta végül Infuenza tündér a gonoszkodást? Mit gondolsz? Meséld tovább a történetet! Készíts róla egy rajzot! A munkádat küldd el a nekünk a szerkesztőségbe. Egy szép könyvet küldünk érte ajándékba.
Horváth Ildi rajza