Barak László: Ne hidd, hogy mese!

 

Öregapa

 

Ha nem hiszik a nagyok,

igazi hercegnő vagyok!

Mert ha akarom:

reggeltől estig rózsaszín Nap süt felettem...

Ha pedig este a vacsorát megettem,

talpig selyemben

méltóztatok elaludni.

És jó, ha tudod:

estétől reggelig az egyszarvúmmal szántunk

felhőóceánt,

kerítünk udvart,

meg barátokat a Holdnak,

tüsszentünk az embereknek álomhegyeket,

és uralunk akárhány bamba bolygónyájat.

Tudniillik: én,

meg öregapa.

Pedig azt mondják, ő nagyon-nagyon felnőtt.

Rendesen meg van öregedve.

Csakhogy öregapa, ha akarom,

nemcsak az én legeslegjobb égi egyszarvúm,

hanem saját párducom,

anyatigrisem,

apakígyóm,

zebramamám,

zsiráfpapám,

vadmacskagyerekem vagy szeleburdi lovacskám,

meg bármekkora talpú házi medve...

És hiába is mondja öreganya,

hogy öregapa hovatovább csak egy bogaras vén szamár.

Nemá'!

Mi az, hogy bogaras?!

Mintha egy vén bogár csak úgy, ukmukfukk szamaras lehetne.

 

Miiiivaaan?!

 

Ha nagylány leszek,

az öcsém lesz a férjem.

Aranyos kölyök.

Épp csak gyakran bömböl,

és a copfomat is rángatja...

Ha rossz napja van.

De majd csak kinövi a rossz napjait,

ha megtanul beszélni – anya szerint

a pelenkával együtt.

Apa azt mondja,

miket beszélek én összevissza,

már hogy lehetne a saját öcsém a saját

férjem?

Amikor egy család vagyunk...

 

Miiiivaaan?!

És apa hogyan lehet anya férje?

Ők talán nem egy család?!

 

Lerajzolom anyát

 

Ha szomorú vagyok,

lerajzolom anyát.

Hajába vadvirágot,

arcára mosolyt festek.

Bárányfelhőt biggyesztek

a képre,

föléje a felkelő Napot,

magamat meg az ölébe...

És ha nem is látni őket,

ott vannak velünk az angyalok.

 

Egri Mónika rajza